Az emberi méltósághoz való jog mindenkit – így az oktatás valamennyi szereplőjét – megillető alkotmányos alapjog, amely alapján – többek között – tilos a tanulók testi és lelki bántalmazása. A 2011. évi CXC. törvény (köznevelési törvény, Kntv.) kimondja a zéró toleranciát a gyerekekkel szembeni erőszakkal szemben, azonban az oktatási intézmények esetén a törvény rendelkezéseit konkrét formában a házirend és az szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) tartalmazza – az esetleges egyedi, egyéni szükségleteknek, szabályozási elvárásoknak megfelelően. A netes zaklatás soha nem csak a zaklatóról és az áldozatáról szól. Mindig érintettek azok is, akik megfigyelőként, kívülállóként látják, olvassák, ami történik, és tanúi az erőszaknak.

A megfigyelők szerepe elképesztően fontos, mert hozzáállásukkal és reakciójukkal befolyásolni tudják az erőszak súlyosságát. Ha csendben maradnak, ha semmit nem csinálnak, annak ugyanúgy következménye van, mintha kiállnak az áldozat mellett, vagy ha lájkolják a bántó kommentet. Ez a hatás pedig észrevétlenül, de magára a megfigyelőre is visszahat. Tudjuk, hogy ha egy kortárs közösségen belül fordul elő bántalmazás, az mindig az egész közösséget érinti. Ha online térben történik a bántalmazás osztálytársak között, az iskola nem hunyhat szemet, és egy ilyen problémánál fontos látni, hogy az az egész közösséget érinti. A kialakult helyzet csak egységként kezelve, valamennyi érintett bevonásával rendeződhet mindenki számára megnyugtató módon – és erre az SZMSZ, a házirend és a Kntv. is lehetőséget ad (egyeztető eljárás címén).

Nem a feljelentés megtétele és büntető eljárás indulása fogja előrevinni az ügyet, a jog ezekben a helyzetekben legtöbbször alkalmatlan a változás elősegítésére – megjegyezve, hogy a büntethetőségi korhatár jelen esetben 14 év. A 2017-ben elfogadott Digitális Jólét Program és a Digitális Oktatás Stratégia sem kriminalizálni akarja az internetes zaklatást, hanem megelőzni és hatékonyan kezelni: előadásokkal és őszinte beszélgetésekkel a gyerekekkel.