Több mese és elvarázsolt történet is íródott már óvodás gyerekek számára, amelyek azt próbálják hangsúlyozni, hogy nem kell ahhoz kard vagy lándzsa, hogy valakit megbántsuk, néha bizony a szavaink is fegyverként működhetnek. A kérdés azonban az: ha a gyerekeknek példamutató mesékkel próbálunk segíteni, hogy bizonyos helyzetekben másképp fejezzék ki magukat, akkor vajon mi, felnőttek éppen a gyerekekkel szemben miért “ragadunk” néha lándzsát? Még akkor is, ha ezt nem szándékosan tesszük.

Az iskolában a gyerekekkel való mindennapi kommunikációban fontos tudatosítani, hogy miként a gesztusok, a cselekedetek, úgy a szavaink is számítanak, korosztálytól függetlenül. Igaz, arra a felszólításra, hogy “Maradj csöndben!” a kicsi elsős másképp reagál, mint a nyolcadikos kamasz de, hogy érzéseket vált ki belőlük, az biztos.

Szakmai anyagunkban összeszedtünk néhány teljesen hétköznapi, az iskolában szinte minden nap elhangzó példamondatot, amelyeket átformáltunk pozitív, megerősítő mondatokká, hogy a lándzsából egyszer csak virág legyen. Hiszen az iskolában ezekre a megerősítő mondatokra a gyerekeknek különösen nagy szükségük, ahogyan a pedagógusoknak is a mondatokkal kiváltott pozitív visszajelzésekre.