Kik a Gyermekjogi Követek?

Fiatal tanácsadóink, akik abban segítenek, hogy valóban megértsük a gyerekek szempontjait. Ők a Gyermekjogi Követek.
y

Hintalovon

Archív oldal (2023-tól a “Kiskorú Kollégáinkról” aloldalon lehet tájékozódni)

2022 decemberében úgy döntöttünk, hogy 6 év után pozíciójuk korábbi nevét, a “gyermekjogi követeket”, olyanra cseréljük, ami jobban leírja a valódi szerepüket. A Kiskorú Kollégák (KiKo) nevet az ő javaslatukra, velük egyetértésben választottuk. A további és frissebb információk ezen az oldalon találhatóak.


A Gyermekjogi Követek fiatal kollégáink, az alapítvány 13-17 éves önkéntes csapata. Tanácsadóként, aktivistaként, kutatóként dolgoznak velük, szakmai rendezvényeken és a médiában is kiállnak a gyerekek jogaiért. Segítik a gyerekek szempontjainak megjelenését saját munkánkban, hazai és nemzetközi programokon, emellett önálló projekteken is dolgoznak. Céljuk, hogy a gyerekek megismerjék jogaikat, a felnőttek pedig jobban figyelembe vegyék a gyerekek véleményét.
2022. második felétől 18 Gyermekjogi Követtel dolgozunk együtt. Ők már az ötödik követ felhívásra jelentkeztek, elsőként 2017-ben kezdtünk el gyerekekkel dolgozni. A követek különböző háttérből és érdeklődéssel érkeztek, a rendszeres találkozók miatt elsősorban – de nem kizárólag – Budapest és környékiek. A követek többnyire minimum 2 tanévet dolgoznak végig velünk, de vannak akik évekig maradnak és miután betöltötték a 18. életévüket is tovább önkénteskednek az Alapítványnál.

Mivel foglalkoznak a Gyerekjogi Követek?

Gyerekeknek szóló tájékoztató anyagokat, online kampányokat készítenek, cikket írnak gyerekeknek és felnőtteknek. Előadásokon, szakembereknek szóló képzéseinken hívják fel a figyelmet a gyerekek szempontjaira, részt vesznek a kutatásaink előkészítésében, értékelésében és szakmai csapatunkban is. 2018-ban az Európa Tanács Lanzarote Bizottsága, 2019-ben az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága számára készítettek jelentést a gyerekek véleményéről. 2020-ban többek között részt vettek nemzetközi projektekben (INCLUDE, ChiLLS), segítették az InternetMost kutatást. Elolvasható a Gyerekrészvétel Program beszámolója a 2020-as és 2021-es évről.
A követek különböző mértékben vesznek részt az Alapítvány projektjeinkben, van ahol véleményükkel, tanácsokkal segítik a munkánkat, máskor együttműködésben dolgozunk, és közös döntéseket hozunk, néha pedig övék a vezető szerep, saját ötleteiket valósítják meg.

A gyerekek szempontjait maguk a gyerekek ismerik a legjobban.

Hogyan dolgozunk velük?

A Hintalovon Gyermekvédelmi irányelve külön fejezetben szabályozza a gyerek önkéntesekkel folyó munkát, amely összhangban van az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága által megfogalmazott alapelvekkel. Ennek célja, hogy biztosítsa a gyerekek biztonságos és valódi, érdemi részvételét az alapítvány munkájában. Általában hetente találkozunk, és többnyire napi szintű online kapcsolatban állunk. Kéthetente tartunk csapatépítő és készségfejlesztő találkozókat, ezen kívül pedig kisebb csoportokban vagy egyénileg dolgozunk velük az érdeklődésüknek megfelelő projekteken. Munkájukat Németh Barbara vezetése mellett Palotay Lilla koordinátor/mentor és Márton Gábor Csaba mentor segítik. A követek az alapítványi programok kollégáival is közvetlenül dolgoznak. Munkájukat rendszeres képzésekkel támogatjuk, gyermekjogi, kommunikációs vagy a számukra releváns témákban.

A Gyermekjogi Követek belépéskor megismerik az alapítvány Gyermekvédelmi irányelvét, megkapják annak gyerekbarát változatát, online képzést is elvégeznek róla. Egész évben odafigyelünk a visszajelzéseikre, félévente névtelen űrlapon keresztül is értékelhetik a programot, a tanulságokat közösen is megbeszéljük. Véleményük figyelembevételével folyamatosan fejlesztjük a programot.

Mit mondanak Ők maguk az alapítványi munkáról?

Hogyan választjuk ki a Gyermekjogi Követeket?

A követek toborzásának és kiválasztásának alapelveit a Gyermekvédelmi irányelveink szabályozzák. Három fordulóban választjuk ki őket, hiszen a program hosszú távú együttműködésről szól, és a csoportdinamikát is figyelembe vesszük. A gyerekek egy nyílt felhíváson keresztül tudnak jelentkezni egy kérdőív kitöltésével, melyben az attitűdjükre, gondolkodásukra, motivációjukra vagyunk kíváncsiak. Ezt egy személyes interjú követi, majd a végső csapatot egy kétnapos workshop után állítjuk össze.

A 2021/2022-es tanévben:

2021 őszén átalakult a csapat, ketten az előző félévben betöltötték a 18. életévüket, így ők már nem folytathatták a követi munkát, illetve ősszel újabb követ felhívást tettünk közzé, aminek köszönhetően 6 új taggal bővült a csapat, így 10 fővel indultunk neki a közös munkának. Az ősz elején még tudtunk személyesen dolgozni, de ősz közepétől ismét az online térbe költöztünk.

Főbb projektek:

  • Közösségi gyerekvédelemről szóló kutatásban való részvétel, a kampány és az akcióterv előkészítésének segítése.
  • Gyerek Tanácsadó Testület a NEMECSEK SPORT keretén belül.
  • A NEMECSEK Program felnőtt munkatársaival való közös munka, együttgondolkodás iskolai témákban.
  • Az Eurochild által szervezett fókuszcsoportos konzultációkon való részvétel a gyerekek online munkáját támogató anyag készítése kapcsán, ezáltal segítve a szervezet munkáját gyerek véleményekkel.
  • Az EU gyermekjogi stratégiájának magyar, gyerekbarát változatának segítése, véleményezése.
  • Beszélgetés a digitális világról a Magenta Podcast-ban.
  • A gyerekjogok megismertetése gyerekekkel, gyerekbarát anyagok készítése, véleményezése.
  • Közreműködés cikkek írásában, véleményezésében a wmn.hu portálra.

A 2020/2021-es tanévben:

A 2020/2021-es tanév őszi félévében 11 főből állt a Gyermekjogi Követ csapat, a tavaszi félévre 6 fővel mentünk tovább, mert a többiek betöltötték a 18. életévüket. Ebben a tanévben a koronavírus miatt főleg online dolgoztunk, nagyon kevés személyes találkozóval.

Főbb projektek:

  • ChiLLS program  célja a gyermekközpontú igazságszolgáltatás támogatása, kiemelten a gyerekek meghallgatásának, kihallgatásának körülményeinek javítása, különös tekintettel a fokozottan sérülékeny (bántalmazott, erőszak áldozatává vált, az eljárás nyelvét nem ismerő, fogyatékossággal élő, stb.) gyerekekre.
  • INCLUDE kutatás, melynek témája, hogy hogyan tudják segíteni a szakemberek a gyerekeket, ha az egyik szülő engedély nélkül elviszi a gyerekét egy másik országba, és elszakad a másik szülőtől.
  • Részvétel a 13. Európai Gyermekjogi Fórumon.
  • Beszélgetések a digitális szülőségről a Magenta Podcast-ban.
  • A Gyermekjogi Követek saját projektként elkészítették első podcast adásukat, a Kamasz kaput, amiben arról mesélnek, hogy szerintük, hogyan lehet felnőttként beszélgetést kezdeményezni a tizenévesekkel.
  • ELTE ÁJK kutatását támogató konferencián való részvétel.
  • A gyerekek részt vettek interjúkban, előadásokon és iskolai beszélgetéseken (pl. Nők lapja interjú, Gyerekliget facebook csoportban online biztonságról facebook-live).
  • YELON program oldalán megjelent anyagok véleményezése, támogatása, korosztályok számára fontos témák megjelölése.
  • EMMI Gyermekek Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoport ülésén való részvétel.
  • A Gyermekjogi Követek saját instagram fiókjának kezelése (@gyermekjogi_követek).

A 2019/2020-as tanévben:

Januárban 10 új taggal bővült a Gyermekjogi Követek csapata. Projektcsoportokban dolgoztak együtt az Alapítvány munkatársaival, kéthetente személyesen is találkoztak egymással. Működtették az instagram oldalukat, rendszeresen írtak a yelon.hu oldalra is. Az aktualitásokra reagálva segítik, hogy jobban megértsük a gyerekek helyzetét, részt vettek a járvány-helyzet támogatói anyagainak kidolgozásában. A Gyermekjogi Követek velünk dolgoztak a Magyar Telekommal közös InternetMOST kutatásunkban, amelynek célja, hogy megtudjuk, mit gondolnak a gyerekek az internetről.

Március 1-től elindult a Gyerekaneten.hu, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szülőknek szóló oldala, amely készítésében a Gyermekjogi Követeink is közreműködtek. Gyerekszemmel vizsgálták át a készülő tartalmakat, hiszen a gyerekek életéről szóló információkat legjobban maguk a gyerekek ismerik. Segítettek a ChiLLS program gyerekbarát anyagainak elkészülésében. Velünk dolgoztak INCLUDE projektben azért, hogy megismerjük a gyerekek véleményét arról, mitől érzik magukat biztonságban.


A Gyermekjogi Követek részvételével készült el Magyarország első, olyan ENSZ jelentése, amely kizárólag a gyerekek véleményét mutatja be. A kutatást ők prezentálták Genfben az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága előtt, az EMMI-ben, szakmai fórumokon, a sajtóban és az Instagramon is. Tanácsadóként részt vettek a Lanzarote egyezmény gyerekbarát verziójának elkészítésében. Előadóként rendszeresen részt vettek az Alapítvány online biztonsággal kapcsolatos tréningjein, programjain.

A gyerekek szempontjait úgy tudod a legjobban figyelembe venni, ha megkérdezed és figyelembe veszed a véleményüket.

A 2018/2019-es tanévben:

Az évad fókuszába az ENSZ Gyermekjogi Egyezményéhez tartozó jelentéstétel került. A Gyermekjogi Követek azon dolgoztak, hogy a kormány és a civilek álláspontja mellett a gyerekek véleményét is megismerje a szakmai bizottság, és elkészüljön hazánk első gyerekrészvételen alapuló ENSZ – jelentése. A “Te hogy látod?” kampányában 5300 gyerek mondta el a véleményét, a kampány szlogenjét, kreatívját, üzeneteit gyermekjogi követeink találták ki.

Augusztusban elindították saját Instagram oldalukat, ahol a gyerekjogokat képviselve megosztják a véleményüket a gyerekeket leginkább érdeklő témákban. Megmutatják, hogy a gyerekjogok nem elvont jogszabályok és nem csak azokat érintik, akik valami törvényelleneset követnek el. A Követek arra törekednek, hogy megismerjék és képviseljék más gyerekek véleményét.

Ősszel vitaszínház keretében a bántalmazás gyerekjogi vonatkozásait dolgozták fel középiskolai osztályokkal. 2019 tavaszán Gyermekjogi Követeink részt vettek a Eurochild gyermekrészvételről szóló nemzetközi konferenciáján, majd Antwerpenbe utaztak a CHILLS projekt gyermekbarát igazságszolgáltatásról kétnapos workshopjára.

A 2017/2018-as tanévben:

Kétheti rendszerességgel 20, összesen 70 órányi gyermekjogi témájú képzésen, találkozón vettek részt, számos szakmai kerekasztal beszélgetésen szerepeltek, iskolai foglalkozásokat tartottak a gyerekjogokról, számos tévé és rádiócsatornán beszéltek a gyerekjogokról a , jelentést nyújtottak be az Európa Tanács Lanzarote Bizottságának arról, hogy mit gondolnak a szextingről és az iskola szerepéről – a Lanzarote Egyezmény végrehajtását vizsgáló Bizottság a gyerekek szexuális erőszak és kizsákmányolás elleni védelméért dolgozik- a 2018-as parlamenti választások előtt részt vettek az első politikai kampányok szervezői és a politikusok számára írt gyermekjogi 1×1 elkészítésében, részt vettek a hatóságokkal kapcsolatba kerülő gyerekek jogairól szóló Storylab online játék tájékoztató anyagainak elkészítésében,

​A Gyermekjogi Követek munkáját Németh Barbara vezetése mellett két mentor, Palotay Lilla és Márton Gábor Csaba segíti. Ha többet szeretnél tudni a Gyerekjogi Követek munkájáról, vagy szívesen csatlakoznál hozzánk, írj nekünk!

További tartalmak a témában

Nincs kapcsolódó tartalom.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Mi az a grooming és hogyan ismerheted fel?

Plakátunkban összefoglaltuk neked a grooming jeleit és találhatsz pár hasznos tanácsot is, hogy hogyan lehetsz az online térben biztonságban. Válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le erről szóló kiadványunkat!

Családi Szerződés

Bejön kopogás nélkül a szobádba? Türelmetlenek vagytok egymással? Zavarjátok egymást tanulás, munka közben? Itt egy kis segítség a békés családi élethez!

Mitől jó a digitális oktatás: tippek gyerekektől tanároknak

Tudd meg, hogy a gyerekek szerint mi teheti jobbá a digitális oktatást, válassz alábbi adományösszegek közül és töltsd le tanároknak szóló tippjeinket!

Cikkajánló

×
×

Cart