Közösségi gyermekvédelem

A gyerekek erőszakkal szembeni védelme azon is múlik, hogy mennyire biztonságos és védelmező az a közösség, ahol felnőnek. 2021-ben regionális kutatást indítottunk a bántalmazásról, hogy a felnőtt társadalom, a gyerekek és egy kiválasztott helyi közösség véleményének megismerésével megerősítsük a közösségek védelmet nyújtó erejét. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány a Magyarországon, Szlovákiában, Moldovában és Romániában zajló felmérés alapján cselekvési tervet dolgoz ki. 

Minden gyereket megillet az erőszakkal szembeni védelem, 2020-ban mégis több mint 100 ezer gyerek veszélyeztetett volt erőszak vagy elhanyagolás miatt Magyarországon. Az erőszak különböző közösségi szinteken jelenik meg, például a családokban vagy az intézményekben. Sokféle arca van, de gyakran még felismerni is nehéz, hiszen a körülöttünk lévők tolerálják, vagy akár maguk is erőszakkal élnek a gyerekekkel szemben. Az erőszakmentes gyermekkor azon is múlik, hogy mennyire biztonságos az a közösség, ahol a gyerekek felnőnek. De hogyan lehet felismerni a gyerekekkel szembeni erőszakot? Mit kell tenni, ha bántalmazásról szerzünk tudomást? Hogyan előzhető meg, hogy egy gyerek áldozattá váljon?

TÖLTSD LE A TELJES JELENTÉST!

LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEK

OLVASD EL KÉPES ÖSSZEFOGLALÓNKAT

ALAPFOGALMAK: HOVÁ JELEZZ, MI SZÁMÍT BÁNTALMAZÁSNAK?

A gyerekek védelme érdekében nagyon fontos, hogy a helyi közösségek válaszokat kaphassanak ezekre a kérdésekre. Azért, hogy az Alapítvány a leghatékonyabb módon segíthessen, átfogó nemzetközi kutatást indított. A kutatás több kérdésre keres választ: itthon és a környező országokban milyen információi vannak a gyerekeknek és a felnőtteknek a bántalmazásról? Véleményük szerint mi számít erőszaknak? Honnan jutnak ezzel kapcsolatos információhoz? Tudják-e, kihez fordulhatnak? Tudják-e, mikor és hová kell jelezni, ha bántalmazást tapasztalnak? Kit tartanak felelősnek abban, hogy ezeket kezelje?

A kutatásban Magyarországon kívül további négy ország: Albánia, Moldova, Románia és Szlovákia nonprofit szervezetei vesznek részt*. Az átfogó kutatás három részből áll: egy felnőtteknek szóló online kérdőívből, egy gyerekeknek szóló háromrészes online kérdőívből és egy helyi közösség fókuszcsoportos vizsgálatából.

*A kutatásban részt vevő szervezetek:

A kutatás során arra voltunk kíváncsiak, hogy

  • Milyen információi vannak a gyerekeknek és a felnőtteknek a bántalmazásról?
  • Véleményük szerint mi számít erőszaknak? 
  • Honnan jutnak ezzel kapcsolatos információhoz?
  • Tudják-e, kihez fordulhatnak? 
  • Tudják-e, hová kell jelezni, ha bántalmazást tapasztalnak?
  • Kit tartanak felelősnek abban, hogy ezeket kezelje? 
  • Hol érzik erősebbnek a felelősségüket?
  • Milyen közösségek tagjaként lépnének fel erőteljesebben az erőszakkal szemben?

A Kutatás 3 részből állt: egy felnőtteknek szóló online kérdőívből,  amelyre több mint 10 000 kitöltés érkezett, egy helyi közösség fókuszcsoportos vizsgálatából, valamint egy gyerekeknek szóló háromrészes online kérdőívből, több mint 1400 kitöltéssel..

Eredmények

A kutatás egyik legjelentősebb eredménye – amelyet a közösségi gyermekvédelmi program tervezése esetén sem szabad figyelmen kívül hagyni – a gyerekekkel szembeni erőszak témájával kapcsolatban egyszerre jelen lévő fokozott érdeklődés és érzékenység, valamint a szintén jelentős passzivitás között feszülő ellentét. Amíg az online kérdőívre rekordszámú, 10 877 érvényes válasz érkezett, addig a fókuszcsoportos kutatási részhez nagyon nehézkesen sikerült résztvevőket toborozni. Szintén ellentmondásra hívják fel a figyelmet azok az eredmények, amelyek szerint a lakosság körében ugyan megjelenik az igény a témával kapcsolatos ismeretek bővítésére, a fókuszcsoportos kutatásban résztvevők tapasztalata szerint ugyanakkor a felkínált ismeretterjesztő, támogató programok lehetőségével nem éltek az emberek. Az információk hiánya pedig a bántalmazás felismerését, illetve az azzal szemben történő fellépést is gátolja.

A tudás megvéd, a hiánya kiszolgáltatottá tesz

A kutatás eredményei alapján teljes az egyetértés abban, hogy a szexuális bántalmazás, a súlyos fizikai bántalmazás, valamint az egészségügyi tüneteket is okozó elhanyagolás a gyerekekkel szembeni erőszak elfogadhatatlan formáit jelentik. Ugyanakkor a kisebb mértékű fizikai erőszakkal (pl. pofon), valamint a verbális erőszakkal szemben jóval megengedőbb attitűd jelenik meg. 

A kérdőívet kitöltők negyede részben vagy teljesen egyetértett azzal, hogy a gyerekek fizikai büntetése nem jó, de néha elkerülhetetlen. 15%-uk szerint egy szülőnek akkor van joga megütni a gyerekét, ha fontosnak tartja, hogy a gyerek ne ismételjen meg egy bizonyos viselkedést. A válaszadók szerint Magyarországon 10-ből 6 szülő alkalmaz fizikai fenyítést, ugyanakkor 70%-uk úgy vélte, hogy az emberek figyelmen kívül hagyják, ha azt látják, hogy egy szülő megpofozza a gyerekét. A verbális erőszak megnyilvánulásait (pl. kiabálás, megszégyenítés) tartották a legkevésbé a gyerekekkel szembeni erőszaknak. Ráadásul úgy vélték, hogy ez nagyon általánosan van jelen a társadalomban, 10-ből 7 szülő fegyelmezi így a gyerekét. A verbális erőszak nagyobb elfogadottságát jelzi az is, hogy a gyerekek ilyen esetekben azért nem tettek semmit vagy nem meséltek róla később, mert nem tartották jelentős problémának – ez derült ki a gyerekek kérdőívre adott válaszaiból is. 

A gyermekjogi követek is megerősítették, hogy sok esetben magasan van a korosztályuk ingerküszöbe, és kevesebb helyzetben ismerik fel a bántalmazást, mint ahányszor az megtörténik. A kisebb mértékű erőszak  elfogadottságát, valamint a tudatosság hiányát jelzi az is, hogy a gyerekek elsősorban a súlyos erőszakról (pl. szexuális zaklatás) kapnak felvilágosítást. Arról, hogy hogyan léphetnek fel hétköznapibb helyzetekben, kevés szó esik a felnőttekkel való beszélgetések alkalmával és a tájékoztató felületeken is.

Ne szólj szám, nem fáj fejem  

10-ből 9 válaszadó egyetértett azzal, hogy egy közösség minden tagjának feladata a gyerekek védelme, a többség úgy vélte, hogy egy szülő nem fegyelmezheti kizárólag úgy a gyerekét, ahogy azt jónak látja. Véleményük szerint azonban átlagosan 10-ből 2 felnőtt lépne csak közbe vagy értesítené a hatóságokat akkor, ha gyerekkel szembeni erőszakot tapasztal. Nagyon fontos kiemelni, hogy a jelzések (vagyis a hatóságok vagy a megfelelő szakemberek értesítése) vagy a közbeavatkozás határozott akadályaként elsősorban az emberek passzivitását (60%), valamint a saját maguk védelmét (53% aggódik, hogy mi fog vele történni, ha beszél róla) azonosítják. A tévedést, vagy azt, hogy nem akarják bajba keverni a gyereket, csak lehetséges akadályként azonosították. 

Ezt a fókuszcsoportos kutatás eredménye is megerősítette, a résztvevő szülők szerint is a legnagyobb akadályt az jelenti, hogy az emberek nem akarnak emiatt bajba keveredni. Elsősorban attól félnek, hogy rájuk nézve negatív következményei lesznek annak, ha „beleavatkoznak”, másodsorban pedig attól, hogy ha valami miatt nem a megfelelő reakció érkezik a jelzésüket követően, akkor rosszabb helyzetet idéznek elő az érintett családban. A gyermekvédelmi szakemberek szerint a lakosságnak a legtöbb esetben nincs elég információja arról, hogy jelzés esetén titoktartási kötelezettség van érvényben, de ha erről tudnak is, akkor is félnek attól, hogy egy kisebb közösségben beazonosíthatóak lesznek, és elmarasztalják őket a közbeavatkozásukért. 

Arról számoltak be, hogy ezek a félelmek nem csak a lakosságban élnek, de a gyerekekkel foglalkozó más szakemberek, pl. pedagógusok körében is erősen jelen vannak. A szülők véleménye szerint az emberek csak szorosabb kapcsolatokon alapuló közösségekben mernek igazán közbeavatkozni, ahol jól ismerik egymást. Egy városi környezetben ez pedig nem feltétlenül esik egybe a szomszédsággal. Ebből a szempontból sokkal működőképesebbnek mutatkoznak azok a szülői közösségek, amelyek a gyerekek köré szerveződnek, pl. az egy óvodába, egy iskolába járó gyerekek szülei között kialakuló barátságok. Ilyen közösségek kovácsolódhatnak még a játszótereken is, ahol naponta hosszabb időt töltenek együtt a szülők a gyerekeikkel.

A gyerekek védtelenek a felnőttekkel szemben 

A közösségek megerősítése azért is fontos, mert a gyerekek nagyobb része csak kortárs elkövetővel szemben mer kiállni magáért. Egy felnőttel szemben sokkal inkább tehetetlennek érzik magukat, és kevésbé merik vállalni a konfliktust, amit a gyermekjogi követek is megerősítettek. Felnőttel szemben akkor merik vállalni a konfliktust, ha  elegendő információval rendelkeznek arról, hogy mit tehetnek ilyen esetben. A kutatás eredményei szerint egy felnőtt által elkövetett bántalmazást inkább más felnőttnek, főleg a szüleiknek, míg egy kortárs által elkövetett erőszakot inkább a barátaiknak mesélnek el. Szakszerű segítséget (pl. pszichológust, lelki segélyvonalat) azokban a helyzetekben vesznek a leginkább igénybe, amikor a történteket nagyon nehéz mással megosztani.

Az eredmények jól jelzik, hogy a felnőtt lakosság körében jelentős mértékben hiányoznak a gyermekvédelemmel kapcsolatos információk. Figyelemre méltó, hogy a válaszadóknak a fele csak feltételezte, hogy van olyan törvény, amely alapján mindenkinek jelentenie kell a gyerekekkel szembeni erőszakot, ráadásul 10%-uk egyáltalán nem tudta, hogy létezik ilyen törvény. Bár a válaszadók többsége tudott róla, hogy a gyerekek is jelezhetik az erőszakos eseteket, 30%-uknak egyáltalán nem volt fogalma arról, hogy milyen lehetőségei vannak a gyerekeknek ilyen esetekben. 

Hiányzó edukáció, hiányzó segítő hálózatok

A gyermekvédelmi információk átadása nagyon nehéznek bizonyul. A fókuszcsoportok eredményei szerint a hagyományos formában (pl. szórólapok, ismeretterjesztő előadások) terjesztett információk gyakran nem érnek célt. A szülők és a szakemberek véleménye szerint a közösségi gyermekvédelem megvalósulását támogatná a szakemberek és a lakosság kapcsolatának a fejlesztése, pl. olyan rendszeres informális programokon keresztül, ahol a szakemberek és a szülők találkozhatnak egymással. Egy ilyen program esetében fontos a rendszeresség, ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani, hogy a részvétel ne okozzon terhet a szülőknek, mert az megakadályozhatja, hogy újra és újra eljöjjenek a soron következő alkalmakra. A részvételi kedvet ösztönözni is lehet egyéb kedvezményekkel, például fontos lehet, hogy a program idejére gyerekfelügyeletet szervezzenek a kisebb gyerekek számára. Az ilyen programok megvalósításáért elsősorban az önkormányzatok felelnének: ők finanszíroznák a programokat, valamint a fő szervezői feladatokat is ők látnák el. Az önkormányzatok mellett a szülői munkaközösségeknek lehet még jelentős szerepe, pl. abban, hogy népszerűsítik ezeket az alkalmakat a többi szülő körében, valamint abban is, hogy a tagjaik aktívan ápolják a kapcsolatot a szakemberek és a szülők között. Részletesebb gyermekvédelmi ismeretekkel rendelkeznek, ezeket szükség esetén megoszthatják a többi szülővel. 

A közösségi gyermekvédelem megvalósulása szempontjából kiemelten fontos, hogy partnerként kezeljük a gyerekeket. A fókuszcsoporton résztvevő szakemberek kiemelték, hogy egy jól megszervezett kortárssegítő hálózat kiépítése ebből a szempontból nagyon fontos lenne, annál is inkább, mert a gyerekek körében végzett felmérés  eredményei is azt erősítik meg, hogy a gyerekek sokkal nagyobb arányban fordulnak problémáikkal a barátaikhoz, mint a családjukhoz.