A Hintalovon is részt vesz az ELTE kutatásában

A Hintalovon Alapítvány jogásza és Gyermekjogi Követei segítették az ELTE alapjogi jogalanyiság kutatását.
elte együttműködés

Hintalovon

2021.03.04.

Élhetnek-e a gyerekek és a fogyatékossággal élő emberek az alapjogaikkal? Hogy látják ezt a bíróságok? Mit gondolnak erről maguk a gyerekek? A Hintalovon részvétele a kutatásban a gyerekek szempontjainak érvényesülésében támogatja a kutatást.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 2019-től folyik két kutatás jogalanyiság és cselekvőképesség témakörében. Az alapjogi jogalanyiság kidolgozásával foglalkozó projekt egyik központi kérdése, hogy a gyermekek és a fogyatékossággal élő emberek ténylegesen élhetnek-e alapjogaikkal.

Látszólag magától értetődő, kik rendelkeznek alapvető jogokkal és kik érvényesíthetik e jogaikat a jogvédő szervek előtt. Minden ember feltétlen és teljes alapjogi jogalanyisággal bír, azaz megilleti valamennyi alapjog, valamint általánosan elismert a szervezetek/jogi személyek jogalanyisága is. A joggyakorlat azonban azt mutatja, hogy a jogalkalmazó szervek e hagyományos jogalanyok ügyeiben is számos elméletileg tisztázatlan kérdéssel szembesülnek. Mindeközben pedig új igénybejelentők (például a mesterséges intelligencia, a természet) is megjelentek. – beszámoló a kutatásról az ELTE weboldalán

Arra is keresik a választ, hogy az európai bíróságok milyen válaszokat adnak a gyermekek és a fogyatékossággal élő emberek alapjogainak érvényesítésével kapcsolatos kérdésekre. Ezért 2021 nyarán fiktív jogesetekkel, ún. vignettákkal kapcsolatban osztják meg egymással magyar és külföldi szakemberek a tapasztalataikat. Ahhoz, hogy ezek a vignetták tényleg valós, életszerű helyzeteket mutassanak be, a kutatók külső szakértőket, civileket, érintetteket is bevontak, hogy elmondhassák a véleményüket az esetekkel kapcsolatban.

A Hintalovon Alapítvány szakértőjét és Gyermekjogi Követeit is felkérték véleményezésre egy, 2021. február 19-én tartott online konferencián, hogy a fiktív jogesetekben a gyermekek nézőpontja és tapasztalata is megjelenjen. Az Alapítvány számára azért is nagyon fontos ez a kezdeményezés, mert példakértékű, amikor fiatalokat bevonják az őket érintő kérdésekbe, ez a valódi gyerekrészvétel.

Kiemelt kép innen.

További tartalmak a témában

A családon belüli áldozatokat az állami áldozatsegítési rendszer több szinten tudja segíteni – ezeket most összegyűjtöttük egy helyen.
Elérhető a Gyermekjogi Civil Koalíció kiadványa, 7 gyerekekkel közösen dolgozó szervezet munkájáról, illetve gyerekrészvételi módszereikről.
A Hintalovon Alapítvány politikai kampányokról szóló gyermekközpontú útmutatója azért jött létre, hogy segítsen felismerni a gyerekekkel való politikai visszaéléseket.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Internetes házirend – Segítség szülőknek és gyerekeknek

Nem tudod hogyan szabályozd a netezést? Támogasd, vedd el, korlátozd? Ha bizonytalan, mennyit lés hogyan lehessen otthon netezni, ez a kidvány neked szól!

Irányelvek a gyerekekkel közös rendezvényt szervező felnőttek számára

Ha gyerekek is lesznek az eseményen, amit szervezel, akkor ez az anyag neked szól. Mutasd meg, hogy ez egy olyan rendezvény, ahol egy gyerek nem eszköz és nem díszlet!

A gyerekbántalmazás leggyakoribb formái – plakát

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le A gyerekbántalmazás leggyakoribb formái plakátot!

Cikkajánló

×
×

Cart