Category: Egyéb

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal közösen kiáll a gyerekekkel szembeni erőszakcselekmények megelőzése és kezelése mellett.
Az Európai Bizottság ebben az évben a Gyermekjogi Fórumon a gyerekek aktív részvételét is lehetővé tette, résztvevőként és közreműködőként is. A gyerekek részvételét a Eurochild támogatja és biztosítja, hogy az eseményen résztvevők felkészültek legyenek az online térben is a biztonságos kommunikációra a gyerekekkel.
A „Te hogy látod?” kampány 2019-ben elsőként vonta be a gyerekeket abba a folyamatba, amellyel az ENSZ ötévente felméri, milyen a gyerekek helyzete Magyarországon, idén pedig bekerült a Civil Díj döntősei közé, a legjobb érdekérvényesítő kampány kategóriában.
A magazin „Az év hősnője” elismeréssel 2011. óta díjaz olyan nőket, szervezeteket, akik kiemelkedően sokat tesznek másokért, ezáltal pedig példaként szolgálhatnak mindannyiunk számára.
Ha Te is a MagNet Bank ügyfele vagy, támogass bennünket a rád eső banki nyereségrész 10%-ával szeptember 16. és október 28. között!
A gyerekek ismerik legjobban a saját életüket, ezért kompetens partnerekként kell tekinteni rájuk az internetbiztonságot érintő kérdésekben is: a több mint 1300 gyerek bevonásával végzett InternetMost kutatás célja ezért az volt, hogy a gyerekek aktív részvételével felhívja a figyelmet a gyerekek internettel kapcsolatos nehézségeire és javaslataira.
A civilek és a kormány félévente esedékes találkozóján Gyermekjogi Követünk az első gyermek résztvevőként vett részt, miután 2019-ben a követek meghívást kaptak a részvételre.
A gyerekeket érintő döntésekben oda kell figyelni a gyerekek véleményére is. Nincs ez másként a koronavírus alatt sem; magyarul is elérhető a felmérés, amiben elmondhatják a véleményüket.
Észrevenni a bajt és tudni jelezni fontos tudás – szakemberek és a BP Hungary munkatársai közösen gondolkodtak ennek lehetőségeiről és hátteréről.
2019 óta a Hintalovon Alapítvány is a gyermekjogi szervezeteket tömörítő Eurochild tagja; tudd meg, hogyan zajlott az éves közgyűlés, és hogyan vettek részt ebben a munkában a gyerekek.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Teljen és ne múljon a nyár!

Összegyűjtöttünk pár ötletet, hogy  a nyári  szünet ne csak logisztika, szervezés és drága mulatság legyen, hanem pihenés, közös élményekkel teli feltöltődés az egész család számára.

mi értelme az online kérdőíveknek

Van értelme kitöltenem? Kérdőíves konzultációkról gyerekeknek

Mire jó egy online kérdőív? Tényleg számít, mit gondolnak a gyerekek? Honnan tudhatjuk, hogy nem élnek vissza vele?

Így szurkoljatok nekünk! – plakát

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le az Így szurkoljatok nekünk! plakátot!

Cikkajánló