Kerekasztal a családon belüli erőszak megelőzéséről

Észrevenni a bajt és tudni jelezni fontos tudás - szakemberek és a BP Hungary munkatársai közösen gondolkodtak ennek lehetőségeiről és hátteréről.
családon belüli erőszak kerekasztal

Hintalovon

2020.06.30.

A BP Hungary meghívásának tettünk eleget múlt héten, ugyanis a szervezet egy másfélórás kerekasztal beszélgetést bonyolított le a családon belüli erőszak és zaklatás témakörében – beleértve a gyerekeket érő iskolai és internetes zaklatás témáját is.

A rendhagyó beszélgetés online formában és angolul zajlott, és Alapítványunkon kívül a NANE-tól, a Háttértársaságtól, illetve a szolnoki rendőrségtől is csatlakoztak a témában jártas szakemberek. Az esemény a BP Szegeden és Budapesten dolgozó közel 2000 munkatársa részére került meghirdetésre, és megközelítőleg 70 fő vett részt rajta. A résztvevők vitaindító kérdéseket intéztek a szervezetek képviselői felé a kerekasztal központi témájában.

Alapítványunk képviseletében Gyermekjogi Központunk jogásza, Varga Felicia vett részt az eseményen. Előadásában beszélt arról, hogyan lehet felismerni a gyerekekkel szemben felmerült erőszak egyes formáit, hogyan kell kötelezően érvényesülnie a zéró tolerancia elvének, illetve hogy mekkora jelentősége van a megfelelő jelzés megtételének ezekben az esetekben. A kerekasztal beszélgetés során szóba kerültek többek között az iskolai kortárs bántalmazás résztvevőinek szerepén túl a cyberbullying egyes kérdései is.

10 éve a gyerekjogokért

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

 

Mert a gyerekek nem tudják egyedül megvédeni a jogaikat. Ehhez olyan felnőttekre van szükségük, akik kiállnak értük. És olyan támogatókra, akik lehetővé teszik ezt a munkát.

Segíts, hogy a következő 10 évben is kiállhassunk a gyerekekért!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Köszönjük, hogy számíthatunk rád!

További tartalmak a témában

2019 márciusától 4 szervezet együttműködésében, az Eltűnt Gyerekek Európai Hálózata (Missing Children Europe) koordinálása mellett az INCLUDE Programban dolgozunk azon, hogy a jogellenesen külföldre vitt gyerekek helyzete javuljon, és az eljáró hatóságok jobban oda tudjanak figyelni a gyerekek érdekeire és szükségleteire.
Többnyire a szexting kortársak között zajlik, de nagyon gyakori, hogy felnőttek próbálnak fiataloktól erotikus felvételeket kicsalni – ami még veszélyesebb lehet. 10-11 éves gyerekekkel már életkoruknak és érettségüknek megfelelően tudunk beszélgetni az online biztonságról.
Stáhly Kata vagyok, a Hintalovon Alapítvány munkatársa, és egyben a Bookline Kids mesekönyveket ajánló zsűritagja, pszichológus és anya. Szerencsére több olyan helyzet is van, ahol ez a 4 féle terület összekapcsolódik, az egyik ilyen a meseolvasás, a mesekönyvek világa.
A gyerekek oktatáshoz való joga alapjog. Törvény biztosítja. Érdemes tehát alaposan végiggondolni mi és hogyan sérti, sértheti ennek az alapjognak az érvényesülését.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Online zaklatás- Kérdések és válaszok fiataloknak

Fotók készítése és felhasználása – Ajánlás intézményeknek

Mire érdemes figyelni, amikor gyerekekről készülnek képek az intézményben? Gyakorlati ajánlás a fotók készítése, felhasználása és megosztása során felmerülő gyerekjogi és biztonsági kérdésekről.

Miért tilos a verés? – Beszéljünk a fenyítés káros hatásairól

Miért ártalmas a pofon, a fenékre csapás vagy a tasli ? Milyen más nevelési technikákat tudunk alkalmazni helyette? Segítünk!

Cikkajánló

×
×

Cart

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od!

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk, kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-ával, hogy továbbra is kiállhasunk a gyerekekért és jogaikért!

Mert számít a gyerekkor.
Adószámunk: 18752836-2-41

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.