Zéró tolerancia a gyerekkel szembeni erőszak formái ellen

A pofonban meg a verésben az is fáj, ahogy fizikailag megütnek, de az az érzés, ami mögötte van, hogy velem, meg a testemmel ezt meg lehet tenni, ráadásul pont az általam szeretett személynek, az beleég a gyerek lelkébe.
gyerekbántalmazás, pofon, zéró tolerancia

Hintalovon

2019.09.17.

Hol a határ? címmel tartottunk előadást az Együtt a bántalmazás ellen konferencián, Zuglóban! 

Az előadáson a gyerekekkel szembeni erőszak formáiról, anonimizált eset tanulmányokon keresztül mutatta be, dr. Sánta Nóra, a Gyermekjogi Központ programvezetője. 

“A mai felnőttek nagy része úgy nőtt fel, hogy gyerekkorában elfogadott nevelési módszer volt, ha otthon elcsattant 1-2 pofon. Ma már nem (lenne) az. Ma már tudjuk, hogy az erőszak – bár fizikai fájdalommal is járhat, leginkább a lelket érinti. A pofonban meg a verésben az is fáj, ahogy fizikailag megütnek, de az az érzés, ami mögötte van, hogy velem, meg a testemmel ezt meg lehet tenni, ráadásul pont az általam szeretett személynek, az beleég a gyerek lelkébe. Ezért nagyon fontos, hogy mi történik velünk az első 18 évünkben. A gyermekbántalmazás társadalmi kérdés, a zéró tolerancia és annak miértje minden felnőtt számára fontos, megértendő kérdés.” 

A rendezvény a Válaszkész Szülők Egyesülete szervezésében, 2019.09.14-én került megrendezésre a Zuglói Civil Házban. 

Köszönjük a meghívást!

Kiemelt kép innen.

További tartalmak a témában

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Lili és a bátorság: Te tudod- titoknyitogató füzet

Mia különbség jó és rossz titok között? Ilyen és ehhez hasonló nehéz témákat jár körbe Te tudod- titoknyitogató fűzet.

Vedd észre mások értékeit!- Plakát

Vedd észre mások értékeit – Plakát

Mi a közös a sarkantyús teknősben, a dongóban és az afrikai elefántban? Hogy nind rendelkeznek értékes tulajdonságokkal. Ha kíváncsi vagy állati jó, beszélgetésindító plakátjainkra, válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le kiadványunkat!

Gyerekek és a szexualitás

Felvilágosítás – Mikor és mit mondjunk a gyerekeknek a szexualitásról?

Mikor kezdjünk el beszélni a gyerekeknek a szexualitásról? Mikor és milyen információkat, hogyan osszunk meg a gyerekekkel? A felvilágosítás egy folyamat.

Cikkajánló

×
×

Cart