Kitől tanulnak a gyerekek a pénzzel bánni?

Hogyan készíthetjük fel a gyerekeket arra a kihívásra, hogyan kezelje majd a zsebpénzét, illetve hogyan tanulhatja meg mindebből, felnőttként hogyan lenne majd érdemes a pénzzel bánnia?
hogyan használja a gyerek a zsebpénzét

Hintalovon

2019.05.30.

Sokszor nehéz a pénzt megfelelően kezelni: takarékoskodni, nem költeni fölösleges dolgokra, tudatosan vásárolni, beosztani egy teljes hónapra. De hogyan is készíthetjük fel a gyerekeket erre a kihívásra? Varga Aida, a Yelon-chat ügyeletvezetője ad tanácsot

Ahhoz, hogy a gyerekek kamaszként és majd felnőttként felelősségteljesen, a pénz értékének tudatában tudják intézni a kiadásaikat, érdemes már kiskorban elkezdeni megtanítani nekik a gazdálkodás legfontosabb szempontjait.

ZSEBPÉNZ, AKÁR SZERZŐDÉSSEL

Az iskolakezdés apropóján például kifejezetten hasznos lehet bevezetni a zsebpénzt. Ennek feltételeit és mértékét legjobb a gyerekekkel közösen kitalálni, akár még szerződést is írhatunk együtt, amit természetesen minden fél elfogad. Az ilyen módon befolyó összeggel a gyerek szabadon tanulhat gazdálkodni: megtapasztalhatja, hogy milyen gyűjteni valamire, amire nagyon vágyik, majd végre, a várakozás után megszerezni azt; kipróbálhatja, hogy milyen érzés meghívni a barátait egy-egy gombóc fagyira, és aztán már semmit nem venni a hónapban, mert minden pénze elment erre az akcióra.

DÖNTENI, KÖLTENI ÖNÁLLÓSÁG, SZABADSÁG

A pénzköltés általában nem csak a konkrét cselekvésről vagy a megszerzett javakról szól. E mögött sokkal mélyebb motivációk is húzódnak. Ha egy vágyott tárgy megszerzésére gondolunk, megjelenik az önállóság, a szabadság megélése biztonságos keretek között, a saját döntés öröme és nehézsége, a kontroll igénye (hiszen a gyerek maga irányítja az életét, a pénzét kezeli és elkölti arra, amit szeretne), továbbá a saját szükséglet kielégítése és az erre való képesség élvezete is. Jó érzést okoz, amikor valaki dönthet a saját pénzéről és a neki tetsző módon költheti el. Arról már nem is beszélve, hogy milyen büszkeséggel tölti el az embert, amikor a szeretteit megvendégelheti vagy megajándékozhatja a maga által összegyűjtött, saját vagyonából. Tulajdonképpen az önállóság, a kontroll igénye, a döntéshozás dilemmája, a pénz birtoklásának büszkesége és a szükségletek kielégítése szinte minden költekezés része, amit egyéb motivációk tovább árnyalhatnak.

HAGYJUK HIBÁZNI!

A tanulási, kísérletező folyamatnak természetesen az is része, hogy a gyerek később megbánhatja a döntéseit és hibázhat – akárcsak a felnőttek. Kevesen vannak olyan szerencsések – már ha vannak -, akik még sosem költöttek felelőtlenül, nem vásároltak olyan dolgot, amit nagyon megbántak, vagy soha nem várták éppen kuporgatva az ösztöndíj vagy következő havi fizetés megérkezését. Ez is része a felnőtté válásnak, így ezeket az érzéseket és helyzeteket a gyerekeink is megélhetik. Hogyan tudjuk ezt megelőzni? Sehogy. Kell-e egyáltalán ezeket megelőzni? Nem biztos. Ami fontos, hogy legyünk elérhetőek a gyerekek számára, amikor ez megtörténik: fordulhassanak hozzánk segítségért vagy vigasztalásért, esetleg hasznos, bevált praktikákért. Hiszen egyikünk sem úgy született, hogy felelősen és megfelelően tudott bánni a pénzzel, de a jó hír az, hogy mint sok minden más az életben, ez is tanulható. (A Yelon a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány programja, amely a www.yelon.hu/szuloknek oldalon szülőknek nyújt segítséget a gyereknevelés kényes kérdéseiben.)

forrás: Délmagyarország

További tartalmak a témában

A pofonban meg a verésben az is fáj, ahogy fizikailag megütnek, de az az érzés, ami mögötte van, hogy velem, meg a testemmel ezt meg lehet tenni, ráadásul pont az általam szeretett személynek, az beleég a gyerek lelkébe.
Internet nélkül nehezebb élni! A nyugdíjas diákok igazán értő – és egyébként a foglalkozásokra előre felkészített – digitális bennszülött diáktanárok segítségével ismerhetik meg az internet, a kütyük világát.
Az ENSZ tudni szerette volna, milyen ma Magyarországon gyereknek lenni; a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány pedig, a Gyermekjogi Követek segítségével, megkérdezte Őket. Tudd meg, milyennek látják a gyerekek a saját helyzetüket!
Szülőként fontos feladatunk, hogy felkészüljünk a digitális szülőségre és online is biztonságot nyújtsunk a gyerekeknek. Ebben a mini videósorozatban arról beszélgetünk, mit tehet a szülő, hogy biztonságban tudja gyermekét az online térben.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Grooming – előzd meg, vedd észre, támogasd jól a gyereked!

Ha kíváncsi vagy mit is jelent a grooming és hogyan veheted észre, ha gyereked becserkészés áldozata lett, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le az erről szóló kiadványunkat!

5+1 indok, amiért jó a gyerekednek, ha őt is bevonod a döntésekbe – Plakát

Ha kíváncsi vagy, hogy miért érdemes a gyerekedet is bevonni az őt érintő kérdésekbe, akkor válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le erről szóló plakátunkat!

Hézagok és a falak a gyermekvédelemben és az iskolákban

Hézagok és falak: – a gyermekvédelemben és az iskolában

Töltsd le  a Hézagok és falak című, szakmai lektorálásunkkal készült kiadványt, melynek szerzője 10 év nevelőszülői és napközis nevelői tapasztalait és történeit osztja meg!

Cikkajánló

×
×

Cart