Így vettek részt a gyerekek a munkánkban 2024-ben

Hintalovon

2025.07.07.

A Hintalovon Alapítványban idén nyolcadik éve dolgozunk gyerekekkel közösen a gyerekjogokért. 2024 sok szempontból változást hozott a Gyerekrészvétel Programban. A felnőtt csapat átalakuláson ment keresztül, amit egyrészt a program növekedése, másrészt új gyerekek csatlakozása is ösztönzött. A toborzás központi projektünk volt, aminek eredményeként 14 új Kiskorú Kollégával és két mentorral bővült a csapat. Ezen kívül ősztől egy kommunikációs- és projektmenedzser is csatlakozott hozzánk, hogy támogassa a Program hatékonyabb működését, láthatóságát és kommunikációját.

2024-ben 24 gyereket vontunk be közvetlenül a munkánkba, több mint 65 találkozót és megbeszélést tartottunk velünk, számos projektben vettek részt.

2024-ben különböző minőségben dolgoztunk együtt gyerekekkel:

  • Kiskorú Kollégáink szorosan együttműködnek velünk, idén is szinte az összes alapítványi tevékenységben részt vettek.
  • További két önkéntessel egy-egy projekt kapcsán dolgoztunk együtt. Egyikük a NEMECSEK Sport Program szakértőjeként, másikuk a Telekom Hello Szülő platformjának szerkesztőségi tagjaként vett részt a munkánkban.

Kiemelt témáink között szerepelt:

  • Új KiKo-k toborzása
  • Mit jelent számukra a gyerekrészvétel és a KiKo-ság?
  • Iskola és oktatás
  • Biztonság
  • Erőszak elleni védelem
  • Kortárs bántalmazás
  • Sport és biztonságos közösségek
  • Online bántalmazás, digitális gyermekkor, mesterséges intelligencia
  • Gyerekrészvétel lehetőségei a családban és az iskolákban
  • Gyerekvédelmi útmutató
  • Szociális szakma segítése
  • Környezetvédelem 
  • Aktivizmus

Alapítványi projektek, amikben részt vettek a gyerekek:

  • A velünk együtt dolgozó Kiskorú Kollégák kivették a részüket az új gyerek önkéntesek toborzásának teljes folyamatában. Segítettek meghatározni többek között a célcsoportot, a maximális létszámot, a felhívás szövegét – amihez videót is forgattak-, illetve az utolsó fordulón ők is találkozhattak a jelentkezőkkel, hogy kipróbálják, milyen lesz majd a közös munka. Ezt követően minden új tag részvételével egy csapatépítő tábort tartottunk.  A Kék Vonal és az UNICEF gyerek önkénteseivel pedig közösen fejlesztették és tesztelték a Te hogy látod? című kutatás kérdőívét. 
  • 2024-ben is több képzést tartottunk önkénteseink számára. A gyermekjogokon és a jogrendszer alapvető kérdésein túl, foglalkoztunk a kommunikációval és azzal is, hogy hogyan tudunk jól lenni sok, nehezebb sorsú gyerekről hallva.
  • Aktív alakítói voltak két szakmai anyagunknak is, melyekben a gyerekrészvétel  iskolai és a családi környezetben is megvalósítható lehetőségeiről írtunk.
  • A gyerekek aktívan részt vettek az Alapítvány gyerekrészvételre vonatkozó kommunikációjában. Gondolataik megjelentek március 15-e, az évkezdés kihívásai, saját KiKo-ságuk, a közös karácsonyi készülődés, illetve a közös munkánkról készült beszámolók kapcsán.
  • A NEMECSEK Program is sokszínűen dolgozott együtt velük. Közösen dolgoztak gyerekvédelmi útmutatónk gyerekverziójának kidolgozásán, szerepeltek Facebook live-ban az online biztonság témájában, plakátot készítettek a biztonságról, illetve különböző kitelepüléseken, szakmai fórumokon szerepeltek kollégáinkkal együtt. Például Gyereknap alkalmából két kitelepülésen vettünk részt, ahol játékos feladatok mentén népszerűsítették a gyerekjogokat.
  • A Hintalovon Akadémia igyekszik mind a személyes képzésekbe, mind az e-learning anyagok fejlesztésébe bevonni a gyerekeket. Részt vettek szociális szférában dolgozó szakembereknek, illetve ügyvédeknek szóló képzésen is. Emellett esettanulmányok közös kidolgozásával támogatták e-learning anyagaink elkészítését. 

Az alapítvány 2016 óta minden évben készít egy átfogó, éves jelentést a gyermekjogi szempontból releváns történésekről, jogszabályi változásokról, statisztikákról. A 2024-ben elkészülő és megjelenő 2023. évi Gyermekjogi Jelentésben a Kiskorú Kollégák gondolatai és meglátásai is megjelentek.

Ezen kívül számos más együttműködésben is részt vettek a Kiskorú Kollégák, például:

  • Demokratikus nevelés konferencián a gyerekrészvétel fontosságáról beszélt egy Kiskorú Kollégánk és munkatársunk.
  • Az ELTE ÁJK-n megrendezett angol nyelvű „Safeguarding children in the digital world” c. konferencia egyik gyerek paneljében vett részt egy Kiskorú Kollégánk.
  • Média és Internet konferencia kerekasztal-beszélgetésén a digitális világról szóló tapasztalataikat osztották meg.
  • Ismét az Eurochild Gyermektanácsadói közé választották egy Kiskorú Kollégánkat.
  • Részt vettek egy, az eszközhasználat témakörében tartott Facebook live-ban.
  • Kiskorú kollégáink önkormányzati együttműködések keretében több kitelepülésen is részt vettek, ahol főleg a digitális világ és az online biztonság témakörében szerveztünk feladatokat.
  • Két gyerek önkéntesünk is a Telekom Hello Szülő platformjának szerkesztőségi tagja. Számos cikkük jelent meg az év során.
  • Három Kiskorú Kollégánk egy 18. kerületi szakmai rendezvényen az iskolai online biztonságra vonatkozó prevenciókról beszélgetett gyerekrészvételi tanácsadónk moderálásában.
  • Két KiKo is részt vett egy pénzügyi tudatosságról szóló vodcastben, amit az OTP szervezett.
  • Egy Telex által készített videóban meséltek telefonozási szokásaikról.
  • A Népszava interjút készített két KiKo-val az iskolai kortárs bántalmazásról.

…valamint nemzetközi megkereséseken is dolgoztunk együtt:

  • Több szervezettel és gyerekcsapataikkal közösen dolgoztunk az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény alternatív jelentéséhez kapcsolódó, gyerekrészvételellel megvalósuló Te hogy látod? című kutatás kérdőívének frissítésén és a kampány megtervezésén. 
  • Egy konzorcium tagjaként megnyertünk egy, a gyerekek helyi döntéshozatalba való bevonásáról szóló pályázatot.
  • Egyik Kiskorú Kollégánkat – aki korábban a Eurochild Gyerektanácsának tagjaként tevékenykedett – meghívták Brüsszelbe, hogy moderátorként vegyen részt a Régiók és Városok Európai Hete konferencián. Négy szakembert kérdezett a munkájukról, jó gyakorlatokról és a gyerekrészvétel lehetőségeiről.
  • Egy Kiskorú Kollégánk tagja volt, egy másik pedig újonnan tagja lett a Eurochild Gyerek Tanácsának (Eurochild Children’s Council). A korábbi tanácstagok júniusban, egy máltai konferencia keretében adták át a stafétát az újonnan csatlakozóknak – így azon az eseményen két KiKo is jelen volt. A Gyerek Tanács tagjai hónapról hónapra közösen dolgoznak a szervezet különféle feladatain, és többek között felszólaltak az Európai Parlamentben is a Gyermekjogok Világnapján, november 20-án.
  • Felkérést kaptunk az Európa Tanácstól, hogy Kiskorú Kollégáinkkal konzultáljunk az életkornak megfelelő átfogó szexuális nevelésről. Véleményük egy tagállamoknak szóló ajánlásba fog becsatornázódni.

A gyerekek önálló projektjei közé tartozott:

  • toborzási felhíváshoz kapcsolódó videó
  • Te hogy látod? 2.0 kutatáshoz kapcsolódó figyelemfelhívó videó (a projekt csúszása miatt ez még nem került közzétételre)
  • kommunikációs tartalmak készítése, melyek aktuális eseményekre és ünnepnapokra reagálnak – ilyen volt a március 15-re, valamint a gyermekjogok világnapjára készült poszt.

Számos változás történt a csapatban:

  • Több KiKo betöltötte a 18. életévét, 14 új gyerek csatlakozott a csapathoz és a velük szorosabban dolgozó munkatársak, mentorok csapata is átalakult. 
  • Valamelyest új struktúrában dolgoztunk: a nagy találkozók mellett mindkét félévben 1-1 kisebb csapatban dolgoztak együtt a gyerekek. A projekt csapatok tematikáját annak megfelelően alakítottuk, hogy melyik alapítványi területen volt a leginkább szükség aktív és rendszeres KiKo-bevonásra. Így a tavaszi félévben Jogi-Kommunikációs, valamint NEMECSEK csapat; az őszi félévben pedig Kommunikációs és NEMECSEK csapat működött.

Toborzás

A toborzási folyamat az év egyik kiemelt eseménye volt, amely során különös figyelmet fordítottunk arra, hogy az új csapattagok jól illeszkedjenek a program szemléletéhez és a meglévő közösséghez. A nyílt és háromfordulós jelentkezési folyamat során az érdeklődő gyerekek először egy online kérdőív kitöltésével adhatták le jelentkezésüket. Ebben főként a véleményükre és attitűdjeikre voltunk kíváncsiak olyan témák kapcsán, amelyek a mindennapjaikat érintik, és amelyekkel mi is dolgozunk az alapítványnál – például az internet használatának szabályozása a családban, vagy a gyerekek bevonása a környezetük alakításába. Ezt egy személyes – néhány esetben online – beszélgetés követte, ahol motivációjukat és személyes hozzáállásukat igyekeztünk jobban megismerni, miközben ők is közelebbről betekintést nyerhettek a program működésébe.

A harmadik fordulóban egy közös workshop keretében próbálhatták ki az érdeklődő gyerekek a már velünk dolgozó Kiskorú Kollégákkal való együttműködést, bepillantást nyerve abba, hogyan zajlik a közös munka a gyakorlatban. A kiválasztási folyamat végén egy háromnapos tábort szerveztünk, amelynek célja a csapatépítés és az új csapattagok beilleszkedésének támogatása, valamint a közös munka alapjainak lefektetése volt.Az új csapatról, és a gyerekek toborzási folyamatról és táborról adott visszajelzéseiről itt olvashattok bővebben.

Jelzés, visszajelzés

A velünk dolgozó gyerekek sérelmeiket, aggodalmaikat a mentorokon kívül a Gyerekvédelmi útmutató betartásáért felelős NEMECSEK csoportnak jelezhetik. Emellett minden projekt és találkozó közben is volt lehetőségük a gyerekeknek a visszajelzésre, a tapasztalatok megosztására, akár névtelenül is. A félévek végén külön hangsúlyt helyeztünk a korábbi időszak közös és egyéni értékelésére, ehhez többféle módszert alkalmaztunk.

Gyerekek véleménye a programról és kedvenc projektek az évben

A Kiskorú Kollégákkal és a további együttműködésekben velünk dolgozó gyerekekkel való munkánkat a Gyerekvédelmi útmutató (2024 előtt: Gyermekvédelmi irányelv) szabályozza, amit évente felülvizsgálunk. 

A Gyerekrészvétel program 2024. évi beszámolójával célunk, hogy áttekintést nyújtsunk a közös munkánkról, rámutassunk a gyerekek bevonásának sokszínű lehetőségeire, és hozzájáruljunk a jó gyakorlatok megismertetéséhez és módszertani dilemmák megvitatásához.

Teljes szakmai beszámolónk itt található.

Itt olvasható el a Gyerekrészvétel program korábbi éveinek beszámolói: 2021, 2022, 2023.További hasznos tartalmakat és cikkeket a gyerekrészvétel témájában pedig itt találsz.

További tartalmak a témában

Regionális kutatás a bántalmazásról, hogy a felnőtt társadalom, a gyerekek és egy kiválasztott helyi közösség véleményének megismerésével
12 új gyerek csatlakozott a Hintalovon csapatához, így szeptembertől a gyermekjogi követek csapata 18 főre nő. Köszönjük, hogy velünk vagytok!
A Gyermekvédelmi irányelv jelentőségéről, annak fejlődéséről és alkalmazásáról a Gyermekrészvétel programunk vezetője, Németh Barbara és Boudykis Anna, gyermekjogi követünk tartottak előadást a Keeping Children Safe online konferencia keretében.
2022 októberében Dublinban, az Európa Tanács és Írország szakmai fórumot rendezett a gyerekek legfőbb érdekének meghatározásáról a szülők szétválása és a gyerekek állami gondozásba kerülése kapcsán. A Hintalovon Alapítvány az Európa Tanács gyerekrészvételért felelős megbízottjaként vett részt a szakmai eseményen, és ismertette a 3 országban, köztük Magyarországon szervezett gyerekkonzultációk eredményét.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Szexedukáció szülőknek -10 napos e-mail kurzus

Felvilágosítás – szexedukáció szülőknek – 10 napos e-mail-kurzus

Ha kiváncsi vagy e-mail-kurzusunkra, válassz az alábbi adományösszegek közül és jelentkezz még ma!

Hogyan beszélj a gyerekeknek a gyerekjogokról?

Mik azok a gyerekjogok és hogyan beszélgess róluk gyerekeddel? Az alábbi pontok ebben nyújtanak segítséget.

Válás gyerekszemmel - Mire figyeljenek a felnőttek egy váláskor?

Válás gyerekszemmel – Mire figyeljenek a felnőttek egy váláskor?

Ha kíváncsi vagy, hogy mire érdemes felelős felnőttként figyelned egy váláskor, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le erről szóló kiadványunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart