Gyerekvédelmi irányelv: biztonságos és átlátható közösség

A gyerekek biztonsága megköveteli, hogy a közösségben mindenki számára egyértelmű legyen, hogy a bántalmazás semelyik formája sem elfogadható, és mindenki legyen tisztában azzal, hogy mit kell tennie akkor, ha bántalmazással találkozik. Ez a közös tudás az alapja egy biztonságos és átlátható közösségnek – ezt a tudást kell összefoglalnia és rendszereznie egy gyerekvédelmi irányelvnek.
gyermekvédelmi irányelv, nemecsek program, porral oltó

Hintalovon

2020.08.27.

Magyarországon egyre több szervezetnek fontos az, hogy működése közben ne okozzon kárt a gyerekeknek, hanem védje őket, és biztosítsa jogaik érvényesülését. Iskolák mellett ma már – a teljesség igénye nélkül – zenekar, önkéntes tevékenységet segítő alapítvány, gyermekvédelemi szervezet, gyerekekkel foglalkozó egyházi és civil szervezetek is rendelkeznek olyan irányelvvel vagy szabályzattal, amely a hozzájuk kapcsolódó gyerekeket védi.

Sok esetben nincsenek egyértelmű válaszaink azokra a kérdésekre, amelyek felmerülhetnek a gyerekek körül. Mit kell csinálnom akkor, ha azt látom, hogy a gyerekek bántják egymást? Kinek és hogyan szóljak, ha attól tartok, hogy egy felnőtt nem megfelelő módon kezeli a gyerekeket? Mit csináljak, ha azt gyanítom, hogy egy gyerek veszélyben van? Kinek és milyen helyzetekben kell jelzést tennem?

Miért hasznos egy gyerekvédelmi irányelv?

A gyerekvédelmi irányelv célja, hogy biztonságot nyújtson a közösség számára azzal, hogy egyértelmű és átlátható kereteket teremt a gyerekekkel szembeni bántalmazás kezelésére.

Ha minden alkalommal eseti, pillanatszülte válaszokat kell keresnünk, az bizonytalansághoz vezet – a bizonytalanság pedig az egyik legnagyobb ellensége az eredményes és tartalmas iskolai éveknek. Bizonytalanságban a gyerekek nem tudnak valóban arra koncentrálni, amire az iskola „való”: fejlődésre és egész életre szóló barátságok kiépítésére. A bizonytalanság a pedagógusok számára is felemésztő: elveszi a kapacitást a tanítástól, a gyerekekre fordítható minőségi figyelemtől, hozzájárul a kiégéshez, a pályaelhagyáshoz.

Az irányelv nemcsak egy dokumentum, hanem közös gondolkodás, folyamat

Egy gyerekvédelmi irányelvben a bántalmazással kapcsolatos esetek megelőzése, kezelése és utánkövetése egyaránt hangsúlyos. Ugyanígy, az irányelv elkészítésében sem csak maga a dokumentum, hanem annak elkészítése (megelőzés) és folyamatos értékelése, (utánkövetés) is lényeges.

Az elkészítés során a megbeszélések, együtt gondolkodások lehetőséget teremtenek arra, hogy az irányelvhez mindenki „hozzá tehesse a magáét”, a közösség minden tagjának megjelenjenek a gondolatai, meglátásai. Ennek fontosságát felismerve például a jezsuita Jézus Társasága tagjai rendszeresen megvizsgálják, és tapasztalataik alapján közösen módosítják saját gyermekvédelmi szabályzatukat, illetve az Ignáci Pedagógiai Műhellyel és a Katolikus Pedagógiai Intézettel közös konferenciát szerveztek a témában.

A gyerekvédelmi irányelv rendszeres felülvizsgálata és értékelése azt garantálja, hogy a benne lévő tudás „naprakész” maradjon, és a benne rejlő közös értékek ne kiüresedő mondatok legyenek, hanem olyan elvek, amelyek valóban áthatják a közösség tagjainak mindennapjait. A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesületének (KIFE) szabályzatában például a „szervezeti kultúra fejlesztése” külön nevesített tényező a bántalmazással kapcsolatos esetek megelőzése és kezelése szempontjából. A tapasztalatok és a vonatkozó kutatások is azt mutatják, hogy a gyerekek akkor tudnak segítséget kérni az őket körülvevő felnőttektől, ha bíznak bennük, és biztosan tudják: a közösség elítéli a bántalmazás minden formáját.

Mit tartalmaz egy gyerekvédelmi irányelv?

Az, hogy pontosan mi kerül bele egy gyerekvédelmi irányelvbe, attól a szervezettől függ, amely elkészíti, amelyre vonatkozik. Alapszabály, hogy az irányelv legyen a közösség „sajátja”. Azokat az értékeket és gyakorlati megoldásokat tartalmazza, amelyeket mindenki elfogad, és önazonosnak érez.

Ugyanakkor vannak olyan pontok, úgynevezett minimumkövetelmények, amelyeknek meg kell jelenniük egy irányelvben, hiszen az csak akkor tudja igazán segíteni a gyerekek biztonságát és jóllétét. Egy irányelvnek mindenképpen választ kell adnia arra, hogy:

  • Mik a szervezet fő célkitűzései és értékei?
  • Mit jelent a bántalmazás?
  • Ki(k) felelős(ek) a gyerekek védelméért és az irányelv érvényesüléséért?
  • Kinek milyen kötelezettségei vannak a gyerekek védelmével kapcsolatban?
  • Hogyan tudják jelezni a gyerekek, ha valamilyen sérelem éri őket, illetve a felnőttek, ha attól tartanak, hogy egy gyerek veszélyben van?
  • Mi történik azután, hogy valaki jelzést tesz?
  • Miket nem lehet megtenni a gyerekekkel, illetve a gyerekekről való kommunikáció során?
  • Milyen következményei lehetnek annak, ha valaki megsérti a gyerekek jogait, illetve az irányelvben foglaltakat?

Legyen szó óvodáról, iskoláról, sportegyesületről vagy táborról, a gyerekeket körülvevő felnőtteknek rengeteg dologhoz kell érteniük, számos területet kell lefedniük tudásukkal. Máshoz kell értenie annak, aki tanítja a gyerekeket, máshoz annak, aki az ellátásukért, a közlekedésükért, a fizikai biztonságukért felel, vagy aki az adminisztratív ügyeiket intézi. A gyerekek biztonsága ugyanakkor megköveteli, hogy a közösségben mindenki számára egyértelmű legyen, hogy a bántalmazás semelyik formája sem elfogadható, és mindenki legyen tisztában azzal, hogy mit kell tennie akkor, ha bántalmazással találkozik. Ez a közös tudás az alapja egy biztonságos és átlátható közösségnek – ezt a tudást kell összefoglalnia és rendszereznie egy gyerekvédelmi irányelvnek.

A NEMECSEK Program ebben segít; mert #aziskolaibántalmazásmegelőzhető. Ismerj meg minket!

Vaskuti Gergely, a NEMECSEK Program társvezetője

Kiemelt kép innen.

További tartalmak a témában

Ha végzős vagy és szükséged van még pár óra munkára, hogy az érettségid előtt teljesítsd az 50 órás közösségi szolgálatot, a Hintalovon Alapítványnál online is megteheted.
Program a gyermekközpontú igazságszolgáltatásért: a ChiLLS a Leuveni Katolikus Egyetem, a Bolognai Egyetem és a Hintalovon Alapítvány közös programja, amelyben az Alapítvány fiatal munkatársai, a Gyermekjogi követek is aktívan részt vettek.
Miközben a digitális távoktatás kereteit és részletszabályait jelenleg jogszabály nem rendezi, folyamatában felmerültek fontos kérdések a számonkérés digitális módjaival kapcsolatban – ismerd meg állásfoglalásunkat, és annak mentén készített segédanyagainkat!
Az „Ez már szexuális zaklatás?” című kiadvány kifejezetten 12–18 évesek számára készült, hogy a gyerekek konkrét példákon keresztül ismerhessék meg a szexuális zaklatás, kizsákmányolás tipikus formáit, illetve a büntetőeljárást érintő jogaikat.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Számítanak a szavaid! -Megerősítő mondatok az iskolában

Összegyűjtöttünk pár ötletet, hogyan reagálhat pozitívan egy tanár a mindennapi helyzetekre. Próbáld ki ezeket a mondatokat!

5+1 indok, amiért jó a gyerekednek, ha őt is bevonod a döntésekbe – Plakát

Ha kíváncsi vagy, hogy miért érdemes a gyerekedet is bevonni az őt érintő kérdésekbe, akkor válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le erről szóló plakátunkat!

Gyerekjogok az orvosnál – Plakát

Milyen jogai vannak a gyerekeknek, kamaszoknak az orvosnál? Milyen tájékoztatási kötelezettsége van az orvosnak a szülők felé?

Cikkajánló

×
×

Cart