Gyermekjogi Jelentés 2024 – Konferencia

Gyermekjogi Jelentés 2024 konferencia Budapesten: szakértők vitatták meg a gyerekek jogait, gyermekvédelmi kihívásokat és megoldásokat.

Hintalovon

2025.08.25.

Nagyszámú érdeklődő részvétele mellett tartottuk meg május 22-én az éves jelentés adatai és főbb témái köré szervezett konferenciánkat a Kastner Kommunity-ben, Budapesten a 8. kerületben. A Flamand Kormány képviseletének támogatásával megvalósuló program nyitóelőadását „Gyermekjogok és gyermekrészvételi alapelvek érvényesülésének tapasztalatai” címmel, Caroline Vrijens – Gyermekjogi Ombudsman tartotta, Flandriából.

További előadóink voltak: Balogh Karolina (a Gyermekjogi Jelentés 2024 főbb megállapításai témájában), Sall Zsófia, a gyermekrészvételről, Vaskuti Gergely a családon kívül nevelkedő gyerekek helyzetéről beszélt. A Hintalovon Alapítvány munkatársain kívül előadott még a konferencián Lápossy Attila az ELTE-ÁJK Alkotmányjogi Tanszékének munkatársa. Témája „A független ellenőrzés intézményei és gyermekjogi szempontból releváns gyakorlatuk” volt, valamint Pehr Erika a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja, aki a gyermekjogok érvényesülésével kapcsolatos aktuális kihívásokról beszélt.

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Mire figyeljünk, ha megjelenik a fejtetvesség egy gyerekközösségben? – 3 +1 tipp felelős felnőtteknek

Ha kíváncsi vagy, hogy felelős felnőttként mit tehetsz, ha egy gyermekközösségben megjelenik a fejtetvesség, akkor töltsd le erről szóló kiadványunkat!

Kapcsolattartás különválás után – Ajánlások a gyerek korához, egyedi szükségleteihez

Hogyan szervezzük a kapcsolattartást a válás, különválás után? Gyermekközpontú ajánlás és szempontrendszer a különváláshoz.

Gyerekbarát anyagok jogi eljárásokhoz

A felnőttek felelőssége, hogy a gyerekeket tájékoztassák a jogaikról a jogi eljárásokban. A gyerekbarát anyagok érhetőbbé teszi a gyerekeknek mi fog velük történni egy jogi eljárás során.

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart