Pannonhalmi Szimpózium

A csendtől a szóig - Pannonhalma a csend megtörését választotta, kiállva ezzel a gyerekek biztonsága mellett, és példát mutatva minden más, gyerekekkel foglalkozó szervezetnek.
Csendtől a szóig

Hintalovon

Csendtől a Szóig – A Pannonhalmi Főapátság és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány iskolai gyermekbántalmazásról szóló közös konfrenciája – 2019. október 15.

A szimpózium célja, hogy világosság tegyük: a gyermekvédelem közös ügyünk. Az eseményen egyházi és világi fenntartású iskolák és szakemberek találkoznak annak érdekében, hogy közös erőfeszítéseket tegyenek, és állást foglaljanak a biztonságos iskolák fontossága mellett.Hogyan tud egy intézményi kultúra, egy iskola belső klímája úgy megváltozni, hogy kevesebb legyen a rossz titok, és eltűnjön a rossz csend? Ehhez szavak kellenek. Nyíltan felvállalt, őszintén kimondott szavak, vállalások, felelősség, átláthatóság. Ezek kimondására vállalkozik a Pannonhalmi Apátság és a Hintalovon Alapítvány közös konferenciája, ahol a gyerekekkel szembeni iskolai erőszakról és bántalmazásról tabuk nélkül beszélünk majd, valódi megoldást keresve.


A konferenciára több mint félezer résztvevő gyűlt össze a Bencés gimnázium tornacsarnokába. A rendezvényre regisztrált háromszázharminc intézmény képviseletében iskolaigazgatók, tanárok, gyermekvédelmi szakemberek érkeztek a Pannonhalmi Főapátság és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szervezésében, Áder János köztársasági elnök fővédnöksége alatt megtartott szimpóziumra.

A szimpózium vendégei között neves nemzetközi szervezetek képviselői a hazai egyházi, állami és oktatási szféra képviselői vettek részt, képviseltette magát a Kleisberg Központ, az AJBH , az Alapvető Jogok Hivatala, az Evangélikus Egyház, a Semmelweiss Egyetem, a Vatikáni Pápai Bizottság, az ECPAT Austria. A szimpózium egy folyamat első lépése, kiáltványához várja minden olyan szervezet csatlakozását, aki tenni akarnak az iskolai bántalmazás ellen, a biztonságos iskolák érdekében. A gyermekbántalmazásról és azon belül az iskolai erőszakról hallhattak előadásokat, és gondolkodhattak együtt a megelőzésről, a sürgős lépéseket kívánó helyi és országos teendőkről, a társadalmi párbeszéd lehetőségeiről.

Történelmi pillanat részesei lehetünk – mondta megnyitójában Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát, aki örömét fejezte ki, hogy „a gyermekek védelmének szent ügye, az erőszak, a bántalmazás és a visszaélések megszüntetése, az oktatás-nevelés átlátható, biztonságos kereteinek megteremtése közös nemzeti ügy lehet, és ennek érdekében a világnézeti kérdésekben különféle módon gondolkodó szervezetek is képesek együttműködni”. A főapát kiemelte: „A rossz csendet, a bűn, a cinkosság, a gonoszság elhallgatásának csendjét meg kell törni a nyilvánosság köreinek tágításával. Azért kell megtörni, hogy az emberi méltóság ne sérüljön tovább és úgy kell megtörni, hogy az emberi méltóság ne sérüljön tovább.” Ezen a téren a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és a főapátsági vezetés példamutató módon járt el 2014-ben, amikor egy napvilágra került gyermekbántalmazási ügyet a nyilvánosság elé tárt, majd a történtek következményeként a gimnáziumban rendszerszintű, preventív gyermekvédelmi programot vezettek be, és működtetnek jelenleg is, szakértők bevonásával.

Hortobágyi Cirill főapát
Hortobágyi Cirill

Összefogás kell


Ökomenikus összefogás kell- emelte ki köszöntőjében Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus
Egyházkerület elnök-püspöke, majd hozzátette: Zéró toleranciát kell hirdetni, isten és ember
szolgálata a küldetésünk, igy nem lehetünk partnerek a bűnök eltüntetésében, de az alaptalan
vádaskodásban sem.


Kozma Ákos, az Alapvető Jogok Hivatalának ombudsmana felhívta rá a figyelmet, hogy Alaptörvény
rögzíti, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság, minden gyereknek joga van a megfelelő testi,
szellemi fizikai védelemhez és gondoskodáshoz, a gyerekeket meg kell védeni minden erőszak,
támadás, fizikai lelki durvaság, kizsákmányolás, nemi erőszak bármely formájától.

A szimpózium kiemelt vendége volt Monsignore Robert W. Oliver, a Kiskorúak Védelme Pápai
Bizottságának titkára. Előadásában elmondta, hogy sürgető azt a kérdés, amivel ma foglalkozni
fogunk, ez a mi felelősségünk, hogy ezzel a témával új módon és azonnal foglalkozzunk, mert itt
azonnali lépésekre van szükség. Ferenc pápának elsőrangú prioritása a gyerekek és nekünk elég
bátornak kell lenni hogy szembenézzünk a problémákkal, elég bátornak kell lenni ahhoz, hogy az
emberek olyannak tartsanak minket, akihez odajöhetnek segítséget kérni.

Robert W. Oliver
Robert W. Oliver


Astrid Winkler, az ECPAT Austria igazgatója a törvények szabályozások erejéről és nagyon sokkoló
számokról beszélt. Elmondta, hogy minden 5-ik percben meghal egy gyermek gyermekbántalmazás
miatt,évente 200 millió gyerek válik szexuális bántalmazás áldozatává, a fogyatékkal élő
gyerekeknek pedig 3-4 x nagyobb az esélye az elhanyagolásnak és bántalmazásnak. 250 millió
gyermeket bántanak az iskolákban, a cyber bullying pedig óriási probléma minden országban.

Kökéndy Ákos, Pesthidegkúti Waldorf Iskola vezetője személyes élményeivel állított párhuzamot : A
jó gyermekvédelem olyan, mint beszállni egy biztonságos liftbe. Tudom hogy ha baj van, ott egy
gomb amit ha megnyomok segítséget kapok, így biztonságban érzem magam. A gombtól érzem
magam biztonságban, de nem a gomb a lényeg, hanem az, hogy a gomb túloldalán van valaki aki
veszi az adást. Így működik egy iskola is jól, ha megtanulunk jelezni és van akinek jelezzünk.

Az EMMI -t Dr. Beneda Attila, a minisztérium helyettes államtitkára képviselte, aki előadásában
elmondta hogy öröm, hogy mindenki itt van, akire szükség van a változáshoz. Az államtitkár szerint a
kormány elkötelezett abban, hogy boldog családokra épüljön a nemzet és ehhez családügyi
intézkedésekre van szükség, amelyben a gyermekvédelem kiemelt fontossággal bír, mivel ennek
továbbgyűrűző hatása van a következő generációkra, ezért a gyermekbántalmazást körülvevő
dermesztő csendet közös ügyünk megtörni.


A tetteink sokkal erősebbek, mint a szavaink, ezért a tetteinkkel kell a változást elkezdeni. Májusban
egy új jog született a Vatikánban: nem csak a gyermekvédelemről szól, hanem mindenkit véd aki
kiszolgáltatott helyzetben van, bármely sebezhető személyt. A gyerek ilyen, de ilyen helyzetbe
kerülhet egy tanár is, lehet egy tanár is nagyon kiszolgáltatott, ekkor őt kell védeni. Ezért van szükség
gyermekvédelmi irányelvekre, amiben részletesen, közösen végiggondoljuk az összes lépést, kire
vonatkozik, kitér-e a gyerekek online tevékenységére, milyen képzések kapcsolódnak az irányelvhez.
Kiemelnék egy nagyon fontos részt, a “ titokdoktor protokollt”. Nálunk az egyházban a gyónás
szentsége sérthetetlen, mégis, meg kell húznunk egy határt, hogy hol van az pont ahol jelezni kell,
amikor azonnal lépni kell – emelte ki előadásában dr Juhász- Laczik Albin, a Pannonhalmi Bencés
Gimnázium igazgatója. Az nem gyermekvédelmi ülés, ahol mindenki elalszik – buzdította cselekvésre


A délutáni kerekasztal-beszélgetésben a résztvevők a közös pontok mentén keresték a válaszokat,
hiszen a védelemre szorulók melletti elköteleződés összeköt minket felekezettől, világnézettől
függetlenül. A változás legfőbb akadálya a felelősségvállalás hiánya, a magas látencia, a félelem a
változástól, a jogtudatosság hiánya, hogy nem tudjuk megfogalmazni, mi is pontosan a bántalmazás.
A bátorítás és a kommunikáció a két legfontosabb dolog, amivel változást érhetünk el – emelte ki a
Kleisberg Központ szakmai elnökhelyettese, Péterffy Balázs.


Mi látjuk az intézmények rossz oldalát, látszanak a rendszerszintű hibák jogszintű aspektusa, de ez a
könnyebbik feladat, mert a szabályokon lehet változtatni, tudjuk alakítani a rendszert, azonban ez
önmagában nem elég. Szemléletváltásra van szükség, párbeszédre az intézmények, szülők, civilek
gyerekek között – mondta Lápossy Attila, az AJBH Esélyegyenlőségi és Gyermekvédelmi Főosztály
főosztályvezető-helyettese. – Látjuk hogy rosszul működik a rendszer, mert sokszor annak kell
elhagynia az iskolát, akik bántalmaztak. Ezzel a törvény által adott jogokat tiporjuk sárba, hogy nem
védjük meg akit meg kellene.

Karolin Kuhn, Astrid Winkler, Hardi Titusz


Meg kell érteni, hogy milyen hatalmas problémával állunk szembe, nem csak itt, az egész világban és
hogy milyen súlyos következményekkel járhat ez a gyerekek életében. Meg kell hallgatni a
történetüket, átláthatóság, őszinteség kell. Az irányelvekre nem a fiókban, hanem az asztalon van
szükség- mondta Karolin Kuhn SSND a Pápai Gergely Egyetem szakértője.


Az autókban a központi védelmi rendszer rögtön sípol, ha nem kapcsolod be a biztonsági övet. Az
iskolákban is ilyen jelzőrendszerre van szükség – sípolt bele a terem csöndjébe Hardi Titusz OSB, a
Pannonhalmi Főapátság Oktatási igazgatóságának igazgatója. Rendszerszintű intézkedések kellenek,
sürgősen, ez nem halasztható, azonnal van vele dolgunk. Ezt az irányelvet mindenkinek magának, a
saját képmására kell létrehoznia. Mi ezt megtettük.

Gyurkó Szilvia


Dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány vezetőjeként és a Szimpózium egyik
szervezőjeként a jó gyakorlatokról és megoldásokról szóló előadásában kiemelte: A sok száz
átvizsgált iskolai bántalmazási ügy mintázata mindig ugyanaz a jószándékú intézményeknél is
hiányzik a folyamatszemélet. Ma Magyarországon létre lehet hozni úgy oktatási intézményt, hogy
nincs gyermekvédelmi irányelv. Van tűzvédelem, házirend és még sok más szabályzat, de nincs
végiggondolva, hogy mit fogunk tenni, hogy ha valaki bajba kerül. Azt sem tervezi senki, hogy az
iskola le fog égni, mégis, a menekülő utakról ott előre gondoskodunk, ugyanerre van szükség a
gyerekvédelem területén.

Kapcsolódó anyagok:

További tartalmak a témában

Nincs kapcsolódó tartalom.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Szexting – Mit gondolj át mielőtt belemész ebbe a játékba?

Ha kíváncsi vagy mit is jelent a szexting és mit érdemes átgondolnod mielőtt belemész ebbe a játékba, akkor  töltsd le az erről szóló plakátunkat!

Mitől jó a digitális oktatás: tippek gyerekektől tanároknak

Tudd meg, hogy a gyerekek szerint mi teheti jobbá a digitális oktatást, válassz alábbi adományösszegek közül és töltsd le tanároknak szóló tippjeinket!

Ne posztolj

Ne posztolj a gyerekről!

Tudod mi az a digitális lábnyom? Tudtad, hogy van összefüggés a posztolt képek és az iskolai bullying között? Legyetek online is biztonságban!

Cikkajánló

×
×

Cart