Mit kell tenni az ENSZ szerint a magyarországi gyerekekért?

Gyermekjogi Követeinkkel közösen indított “Te hogy látod” kampányunkban közel 5300 gyerek mondta el a véleményét az ENSZ-nek, akik gyerekeknek készült kiadványunkban most visszajelzést kaphatnak a részvételükről.

Hintalovon

2020.03.30.

2020 januárjában elkészült az ENSZ ajánláscsomagja arról, mit kell tenni Magyarországnak azért, hogy a gyerekjogok jobban érvényesüljenek. Az ötévente kötelező jelentéstételi folyamatban a Gyermekjogi Bizottság megismerte a kormány, a civilek és a gyerekek véleményét is. Gyermekjogi Követeinkkel közösen indított “Te hogy látod” kampányunkban közel 5300 gyerek mondta el a véleményét az ENSZ-nek, akik gyerekeknek készült kiadványunkban most visszajelzést kaphatnak a részvételükről. 

2019-ben Magyarországnak jelentést kellett tennie az ENSZ előtt a gyerekjogok érvényesüléséről. A Gyermekjogi Bizottság megismerte a kormány, a civilek és a gyerekek véleményét is, majd 2020 januárjában kiadott egy dokumentumot, amiben felsorolta, mit kell tennie Magyarországnak a gyerekjogok végrehajtásáért. 

Fontos, hogy a gyerekek visszajelzést kaphassanak arról, hogy milyen eredménye lett a jelentéstételben való részvételüknek, és miket emelt ki végül az ENSZ a döntéshozók számára. Ezért a Gyerekrészvétel programunk munkatársai egy kiadványt készítettek a gyerekek, melyben összefoglalják, hogy 

  • milyen jogaik vannak gyerekként,
  • ​mi derült ki a Te hogy látod kutatásból, a gyerekek szerint mi a helyzet itthon,
  • mit kell tenni az ENSZ szerint.

A témában egy cikksorozatot indítanak a Yelon.hu 10-18 éveseknek szóló oldalán. 
A Záró észrevételek teljes angol szövege itt, a gyerekeknek készült magyar kiadvány itt tölthető le. 

A Záró észrevételek a gyerekek számára releváns legfontosabb megállapításai: 

Gyerekek véleményének figyelembevétele

A Bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy minden gyereknek meg kell hallgatni a véleményét az őket érintő kérdésekben, legyen szó hivatalos, jogi ügyekről, az iskolai döntésekről, a helyi ügyekről és a családi döntésekről. 
Külön kiemelte, hogy szülessenek olyan kezdeményezések, amely során a gyerekek elmondhatják a véleményüket a döntéshozóknak is, főleg azokban a témákban, amik a legjobban aggasztják őket. 
A Bizottság támogatja, hogy legyenek olyan szervezetek, amik képviselik a gyerekek érdekeit: diákönkormányzatok, diáktanácsok és diákparlament. Nagyon fontosnak tartja, hogy ezekben a szervezetekben a gyerekek láthassák el a vezető tisztségeket.
Hangsúlyozta, hogy minden gyereknek joga van tüntetéseken részt venni, anélkül, hogy emiatt bármilyen negatív következményt kelljen megtapasztalnia.
A politikusokat figyelmeztette arra, hogy a gyerekek nem használhatóak fel semmilyen politikai célra vagy politikai kampányban.
A Bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy minden gyerek számára érthető információt kell biztosítani. Különösen oda kell figyelni arra, hogy a gyerekek és a szüleik is tanuljanak az online biztonságról.

Oktatás

2012 óta csak 16 éves koráig köteles valaki iskolába járni, ezért megnőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik hamar abbahagyták a tanulást. A Bizottság most elsősorban velük foglalkozott a jelentésben. Felhívta Magyarország figyelmét, hogy állítsák vissza tankötelezettség korhatárát.
A Bizottság elítélte az iskolai bántalmazást, és lépéseket sürgetett azért, hogy az iskolában a gyerekek biztonságban legyenek. 

Szabadidő

A Bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy minden gyereknek joga van a szabadidőhöz. Az államnak a tanterven keresztül kell biztosítania, hogy minden gyerek hozzáférhessen különböző szabadidős tevékenységekhez.

Biztonság

Fontos, hogy minden gyerek panaszt tudjon tenni ha valaki bántja. Mindenhol szükség van olyan felnőttekre, akivel a gyerekek megoszthatják a gondjaikat.
A Bizottság hangsúlyozta, hogy szigorúan tilos a gyerekeket megütni, és tájékoztatni kell erről mindenkit. Az ENSZ több változtatást kért az államtól annak érdekében, hogy ha valaki bántott egy gyereket és nyomozás is indul emiatt, a meghallgatás során a gyerek biztonságban érezze magát, és segítséget kaphasson abban, hogy jobban legyen.

Esélyegyenlőség

A Bizottság  felszólította Magyarországot, hogy tegyen meg mindent annak érdekében,  hogy senkivel se bánjanak másképp. Figyelmeztette a döntéshozókat arra, hogy fordítsanak különös figyelmet a roma gyerekek jogainak a védelmére, például, arra, hogy ne külön iskolába járjanak, hanem tanuljanak együtt a nem-roma gyerekekkel.
Fontos, hogy Magyarország támogatást nyújtson a fogyatékossággal élő gyerekek családjainak, hogy minden szükséges gondoskodást megkaphassanak otthoni környezetükben.

Sérülékeny gyerekek

A Bizottság kiemelten felhívta a figyelmet arra, hogy a menekült gyerekeket is minden olyan jog megillet, ami a magyar gyerekeket. A határon várakozó gyerekeket se szabad bántani, és számukra is biztosítani kell a tanulást, orvosi ellátást. 
Be kell tiltani a gyerekházasságot és a gyerekek katonai képzését. 
14 éves kor alatt a súlyosabb bűncselekmények esetén se lehessen elítélni a gyerekeket. Ne kerülhessenek börtönbe kisebb értékű lopásért vagy más szabálysértésért.
Az elzáráson kívül más módja is van a felelősségre vonásnak, ezeket kell alkalmazni. Fontos, hogy a olyan bírók és jogászok foglalkozannak ezekkel az esetekkel, akik ismerik a gyerekeket.

Család

Vannak olyan gyerekek, akik nem nem élhetnek a családjukban, mert ott nincs olyan felnőtt, aki megfelelően gondoskodnak róluk. Őket nevelőszülők nevelik, vagy olyan intézményekben laknak, ahol más hasonló helyzetben levő gyerekek vannak. A Bizottság a jelentésében főleg az ő helyzetükkel foglalkozott. Nagyon fontosnak tartja, hogy a gyerekek csak és csakis akkor éljenek külön a családjuktól, ha ott nincsenek biztonságban, vagy ha nem kapják meg a fejlődésükhöz szükséges törődést. A Bizottság hangsúlyozza, hogy a családjuktól megfosztott gyerekek ne nagy intézetekben lakjanak, hanem nevelőszülők gondoskodjanak róluk.

Egészség

A Bizottság nagyon fontosnak tartja, hogy minden gyerek ingyenesen vehesse igénybe az egészségügyi ellátásokat. Az egészségügyben dolgozó fenőtteknek bizalmas és biztonságos légkört kell teremteniük a gyerekek számára. Hangsúlyozta, hogy ne kelljen szülői beleegyezés se a nőgyógyászati vizsgálatokhoz, se a pszichológus igénybevételéhez. 
A Bizottság felhívta Magyarország figyelmét arra, hogy erősíteni kell a szenvedélybetegségek megelőzését, illetve lehetővé kell tenni a kialakult függőség esetén  az ellátáshoz való hozzáférést. Fontos, hogy minden gyereknek legyen lehetősége pszichológushoz fordulni, és létre kell hozni egy olyan internetes felületet, ahol a gyerekek tanácsot kérhetnek gondjaikkal kapcsolatban.
A Bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy a szexuális felvilágosítást az iskolai tananyag részévé kell tenni, hogy a gyerekeknek megfelelő ismereteik legyenek, így elkerülhető legyen például, a korai teherbe esés.

További tartalmak a témában

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Amit felelős felnőttként a groomingról tudni érdemes

Ha kíváncsi vagy mit is jelent a grooming, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le az erről szóló kiadványunkat!

5+1 indok amiért jó a szülőknek ha bevonják a gyerekeket a döntésekbe

5+1 indok, amiért jó a szülőknek, ha bevonják a gyerekeket a döntésekbe – Plakát

Ha kíváncsi vagy, hogy miért jó a szülőknek, ha megkérdezik és figyelembe veszik gyerekeik véleményét is az őket érintő kérdésekben, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le erről szóló plakátunkat!

MInden gyereknek joga van a suliban

Minden gyereknek joga van a suliban …

Mit jelentenek a gyerekjogok az iskolában? Lehet-e enni a tanórán? Ki mehet-e a gyerek pisilni óra közben? Ha kíváncsi vagy összefoglalónkra, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le kiadványunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart