Gyermekjogi jelentés

Olvasd el Gyermekogi Jelentésünket, amelyben évről évre összefoglaljuk azokat a legfontosabb eseményeket, jogszabály-változásokat, gyerekjogi témákat amelyek az adott évben a közbeszédet uralták.
Gyermekjogi Jelentés

Hintalovon

A Hintalovon Alapítvány éves átfogó vizsgálata azokról a gyermekjogi eseményekről, amelyek képet adnak a jogszabályi változásokról, a statisztikákról. Vizsgálja a gyermekjogok érvényesülését, számba veszi hogy milyen gyermekjogi témák uralták a közbeszédet: azaz hogyan gondolkodunk mi, felnőttek a gyerekekről.

Bízunk benne, hogy ezzel a jelentéssel olyan információforrást teremthetünk, amely növeli a gyermekjogi érzékenységet, és segíti mindazoknak a szakembereknek a munkáját is, akik gyermekjogokkal vagy a gyermekvédelemben dolgoznak. Alapítványunk 2017-ben publikálta az első Gyermekjogi Jelentését, ami 2016. év gyermekjogi szempontból legmeghatározóbb eseményeit mutatta be. Minden téma, amiről a hírek szóltak, minden kérdés, ami meghatározó és vitaindító volt tavaly a gyerekekkel kapcsolatban, az bekerült az áttekintésbe. A jogszabály-változások, a kormányzati és civil akciók mellett a dokumentum a médiatudósításokat is számba veszi annak érdekében, hogy teljesebb képet adhasson a társadalmat leginkább foglalkoztató gyermekjogi kérdésekről.

„Ne merüljenek feledésbe a viták, a problémák, de az elért eredmények se! Ez volt az alapvető célunk a jelentéssel. Mert amíg évről évre egyik botránytól haladunk a másikig, és minden vitát újra elölről kezdünk, addig nem fog változni semmi” – mondta Németh Barbara, a Hintalovon Alapítvány gyermekjogi projektvezetője.

Hogyan dolgozunk?

A Gyermekjogi Jelentés értékalapú, gyermekjogi megközelítést alkalmaz, de nem értékelő , így például ajánlásokat sem tartalmaz. A jelentés előkészítése során három területről gyűjtöttünk információt: figyeljük az adott évben elfogadott, illetve hatályba lépett jogszabályokat és módosításokat, az év során publikált szakmai anyagokat, statisztikai és információs forrásokat illetve a gyermekjogi szempontból releváns tudósításokat, médiamegjelenéseket. Ez utóbbit azért tartjuk fontosnak, mert a média és a közbeszéd irányai képesek a döntéshozókat befolyásolni, akár konkrét jogszabály-változtatásokat is generálnak.


A Gyermekjogi jelentést a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakmai csapata állította össze. A tervezet véleményezésére számos különböző szakembert kérünk fel minden évben. A jelentés főbb pontjait szakmai fórum elé visszük, és megvitatjuk az előkészítés során. A jelentés az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága által 2014-ben Magyarország számára megfogalmazott “Záró észrevételek” struktúráját követi, a fejezetek betűjelei is ehhez igazodnak. A Gyermekjogi Jelentés angol és magyar nyelven is elérhető és készül egy gyerekeknek szóló változat a 18 éven aluliak számára, hiszen ez a munka leginkább róluk, nekik szól.

A jelentés alapkérdése: „Milyen volt gyereknek lenni Magyarországon? ” Erre próbál választ adni minden évben a Gyermekjogi Jelentés, miközben felhívja a figyelmet arra, hogy mely gyermekjogi ügyben volt egyetértés a társadalomban, a szakmában vagy a politikai döntéshozók között.

Olvass bele a Gyermekjogi jelentésekbe!

Magyar nyelvű Jelentések:

Gyerekeknek szóló Jelentések:

Angol nyelvű jelentések (EN):

Milyen ma gyereknek lenni Magyarországon?

További tartalmak a témában

Nincs kapcsolódó tartalom.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Tanárként a digitális osztályteremben

Összeállítottunk egy segítő anyagot a tanároknak, melyben az aktuális helyzettől a digitális gyerekeken át a konkrét praktikákig, technikákig, valamint a magunkról való gondoskodásig számos, hasznos információt gyűjtöttek össze.  Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd összefoglalónkat!

10 alapelv, ha felnőttekkel dolgozik a gyereked

Hogyan dolgozzon együtt egy gyerek felnőttekkel? Milyen jogai vannak, milyen feltételeket kell, hogy biztosítanak neki? Olvass utána!

Rendezvényt szervezel gyerekekkel?

Ha gyerekek is lesznek az eseményen, amit szervezel, akkor ez az anyag neked szól. Mutasd meg, hogy ez egy olyan rendezvény, ahol egy gyerek nem eszköz és nem díszlet!

Cikkajánló

×
×

Cart