Attól, hogy egy iskolai beavatási szertartás széles körben elfogadott, nem jelenti azt, hogy rendben van, ha azzal gyerekeket aláznak meg és bántalmaznak.
Nagy felelősségük van az óvodáknak és óvodapedagógusoknak abban, hogy mennyire tudatosak az óvodás gyerekek képmegosztásait illetően – a szülők beleegyezése csak az első lépés.
Az Európai Bizottság stratégiát készít a 2021-2024-es időszakra a gyerekjogok védelméért, valamint elindít egy kezdeményezést az egyenlő esélyekhez való hozzáférés előmozdítására. Kialakításukhoz a gyerekek véleményére is szükségük van – segíts, hogy elmondhassák!
Az Európai Unióban évente kb. 1300 gyereket visz el az egyik szülő egy másik országba a másik szülő engedélye nélkül. Az INCLUDE kutatásban a gyerekek segítségét kértük, hogy jobban megértsük a gyerekek érzéseit és szükségleteit egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben.
Biztosítsunk lehetőséget arra, hogy a gyerekek nyiltan beszélhessenek a járványhelyzet miatti érzéseikről, félelmeikről, aggodalmaikról – ha ezek a rossz érzések csökkennek a gyerekekben, a zaklatás kockázata is csökken.
Egy kutatás során megkérdezték a diákokat, hogyan kellene a tanároknak jobban vagy másképpen tanítani, hogy gördülékenyebb legyen a digitális oktatás.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal közösen kiáll a gyerekekkel szembeni erőszakcselekmények megelőzése és kezelése mellett.
Az Európai Bizottság ebben az évben a Gyermekjogi Fórumon a gyerekek aktív részvételét is lehetővé tette, résztvevőként és közreműködőként is. A gyerekek részvételét a Eurochild támogatja és biztosítja, hogy az eseményen résztvevők felkészültek legyenek az online térben is a biztonságos kommunikációra a gyerekekkel.
A „Te hogy látod?” kampány 2019-ben elsőként vonta be a gyerekeket abba a folyamatba, amellyel az ENSZ ötévente felméri, milyen a gyerekek helyzete Magyarországon, idén pedig bekerült a Civil Díj döntősei közé, a legjobb érdekérvényesítő kampány kategóriában.
A magazin „Az év hősnője” elismeréssel 2011. óta díjaz olyan nőket, szervezeteket, akik kiemelkedően sokat tesznek másokért, ezáltal pedig példaként szolgálhatnak mindannyiunk számára.
Ha Te is a MagNet Bank ügyfele vagy, támogass bennünket a rád eső banki nyereségrész 10%-ával szeptember 16. és október 28. között!
A cyberbullying globális méretű problémává nőtte ki magát: a statisztikák szerint minden harmadik fiatalt ért már ilyen típusú zaklatás, miközben, ha az értük felelős felnőtteket kérdezzük a témában, leggyakrabban tehetetlennek érzik magukat.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Irányelvek a gyerekekkel közös rendezvényt szervező felnőttek számára

Ha gyerekek is lesznek az eseményen, amit szervezel, akkor ez az anyag neked szól. Mutasd meg, hogy ez egy olyan rendezvény, ahol egy gyerek nem eszköz és nem díszlet!

Kamaszkor – útikalauz (a felvilágosításról) szülőknek 2. rész

A kamaszkor nehéz. Segítünk eligazodni a kamaszkor kényes nevelési kérdéseiben, legyen szó felvilágosításról, szexuális nevelésről, más fontos kérdésekről.

Mi volt ma a suliban? 22 ötlet, hogy megtudd anélkül, hogy feltennéd ezt a kérdést

22 tipp amivel elindulhat egy jó beszélgetés.

Cikkajánló