A Gyermekjogi Követek és az EMMI találkozása

Amit a Gyerekjogi Követek elmondtak a találkozón, azt több ezer gyerek állítja - a tényekre az EMMI képviselői is összefoglalták a Követeknek eddigi, a gyerekjogok érvényesítése érdekében tett lépéseiket.

Hintalovon

2019.09.17.

Szeptember 10-én a találkoztak a Gyermekjogi Követek az EMMI képviselőivel, ahol bemutatták a Te hogy látod? felmérés legfontosabb, gyermekeket érintő eredményeit. A találkozóról Velev Dóra Gyermekjogi Követ készített egy rövid összefoglalót.

Először tavasszal találkoztunk az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) képviselőivel, akkor három társammal vázoltuk a ,,Te hogy látod?” projektünket. Bemutattuk a hét témát, amelyről közel 5300 gyerek mondta el a véleményét egy online kérdőívben, ehhez pedig egy prezentációt is vittünk magunkkal. A kérdőív kérdéseit, fajtáit is megmutattuk, ám akkor még eredményekkel nem szolgáltunk, hiszen még nem volt kész a jelentés. Szerettük volna bemutatni a céljainkat a jelentés elkészítésével. Nekünk is volt pár kérésünk az EMMI felé, többek közt az, hogy egy következő találkozó alkalmával mutassák be az ő jelentésüket, amit az állam nevében adtak át az ENSZ számára. 

„Te hogy látod” jelentés

A második találkozó szeptember 10-ére esett, ezen szintén három társam és én képviseltük a Gyerekjogi Követeket. Ezúttal is egy prezentáció segítette a munkánkat, azonban most kész eredményekkel készültünk az EMMI képviselőinek. Nem érintettük az összes kérdést, csak a számunkra legérdekesebbnek bizonyult adatokat. Amint nekikezdtünk az eredmények bemutatásának, szinte minden jelenlévő személy arcán más-más kifejezés látszott, ám mindannyiukén érződött meglepődés. Nem csoda, hisz amit mi elmondtunk a találkozón, azt igazából több ezer gyerek állítja, és a tények bizony valóban megdöbbentőek.

Kormányjelentés

Természetesen ők sem feledkeztek el a kérésünkről, hogy betekintést nyerhessünk abba az anyagba, amelyben a kormány foglalta össze az ENSZ-nek, mit tett a gyerekjogok érvényesítéséért. Több témát is érintettek (pl: hány 18 éven aluli gyermek terhes/ van börtönben),  konkrétumokért az angol nyelvű kormányjelentést ajánlották figyelmünkbe, amely elérhető az ENSZ oldalán

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a ,,Te hogy látod?” kampány keretében ennyi gyerek véleményének adhattunk hangot, és ezeket az eredményeket az EMMI előtt is képviselhettük. Magyarországon nekünk volt először lehetőségünk arra, hogy az ENSZ számára készülő gyerekjelentést a minisztériumban is képviseljük. 

Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki kitöltötte a kérdőívet, segített annak terjesztésében, illetve támogatta az adatok feldolgozását. A héten pedig jelentkezünk a teljes jelentéssel, illetve a legfontosabb eredményekkel és összefüggésekkel!

Velev Dóra, gyermekjogi követ

További tartalmak a témában

Tényleg számít az, amit válaszolok? Honnan tudhatod, hogy van-e értelme kitölteni egy kérdőívet? Miért úgy tesznek fel egy kérdést, ahogy? Többek között ezekre a kérdések ad választ gyerekeknek (és felnőtteknek) kiadványunk a kérdőíves konzultációkról.
A gyermekjogi szakértő írása a „STOP PEDOFILIA”- tervezetről: avagy a szexuális nevelésről, és annak hiányáról. Biztos, hogy az rejti a nagyobb kockázatot, amitől jobban tartunk? Vagy csak arról van szó, hogy minta hiányában nem merünk kockáztatni..?
478 iskolában egy újabb szereplő lépi át az iskola küszöbét minden tanítási napon és csatlakozik az iskola életébe: az ezzel az őj helyzettel kapcsolatos, leggyakrabban felmerülő kérdésekre gyűjtöttük össze a szakértők válaszait.
A fiúk inkább érzik úgy, hogy figyelembe veszik a véleményüket, különösen a közélet terén. A lányokkal többet beszélnek a szexualitásról, drogokról és alkoholról. De milyen érzéseik vannak a gyerekeknek mindezzel kapcsolatban..?

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Nyári munka 1×1

Mire figyelj szülőként, ha nyáron dolgozna a gyereked? Minden, amit a gyerekek nyári munkavállalásával tudnod érdemes. Ha kiváncsi vagy összefoglalónkra, válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le még ma kiadványunk!

20 segítő mondat szülőknek, hogy a gyereknek igazi öröm lehessen a sport – plakát

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le plakátunkat!

A jó tábor nem csak kalandos, de biztonságos is

A nyári tábor kiválasztása nem egyszerű, a rengeteg lehetőség között könnyű elveszni. Segítünk eligazodni a táborok világában, hogy gyermeked számára kalandos és biztonságos tábort tudj választani!

Cikkajánló

×
×

Cart

Adományozz gyerekjogokat idén karácsonykor!

Neked milyen volt a gyerekkori karácsonyod?

Min lehetett mindig nevetni, mitől lettél néha szomorú, mi volt a legjobban várt ajándékod, kik állták körül a fát? A karácsony talán azért a legjobban várt ünnep, mert ilyenkor meg tud állni egy kicsit az idő. Ha tényleg meg tudunk állni, tudunk békét és nyugalmat teremteni a családunk köré, azzal megteremtjük a karácsony varázsát. A gyerekek pedig gyorsan hozzáteszik a vidámságot is.

 

Mi, a Hintalovon Alapítványnál azért dolgozunk, hogy minden gyereknek biztonságos és nyugodt környezete legyen karácsonykor és az év összes többi napján is.

Támogasd munkánkat és ajándékozz gyerekjogokat idén karácsonyra!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.