Az EMMI-ben jártak Gyermekjogi Követeink

Az egyeztetésen lehetőség volt arra, hogy önkénteseink bemutassák a kampány eddigi tapasztalatait, és beszéljenek a minisztérium szakembereivel arról, hogyan tud a gyerekek véleménye nagyobb figyelmet kapni.

Hintalovon

2019.05.29.

A Gyermekügyi Főosztály meghívására az EMMI -ben jártunk, ahol Gyermekjogi Követeink  prezentálták a TE HOGY LÁTOD? kampány tapasztalatait.  A találkozó résztvevői azon dolgoznak, hogy a gyerekjogok magyarországi helyzetéről képet adjanak az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának, de eltérő oldalról vizsgálják azt. Az egyeztetésen lehetőség volt arra, hogy önkénteseink bemutassák a kampány eddigi tapasztalatait, és beszéljenek a minisztérium szakembereivel arról, hogyan tud a gyerekek véleménye nagyobb figyelmet kapni.

A kormánynak 2019. júniusában kell országjelentést küldenie a Gyermekjogi egyezmény végrehajtását vizsgáló független szervnek, más szereplőknek (civileknek, gyerekeknek) 2019. szeptember 1-ig van lehetőségük jelentés benyújtására. Diák önkénteseink ősz óta dolgoznak azon, hogy minél több gyerek véleményét összegyűjtsék és bemutassák az ENSZ számára.

A találkozó célja az volt, hogy a minisztérium megismerje, kik és hogyan dolgoznak a gyerekek jelentésén, és betekintést kapjon az online felmérés előzetes eredményeibe. A Gyermekjogi Követek célja, hogy a gyerekek véleményét minél szélesebb körben megismerjék és figyelembe vegyék. Ehhez épített most hidat ez az első találkozó. 

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Egy válás végén általában lesz egy gyermekétől külön élő szülő, és egy, valamelyik szülőjétől külön élő gyermek – hogyan biztosíthatóak az ezzel keletkező jogaik, ezek mentén pedig a gyerek legfőbb érdekének az érvényesülése?
Az év hősnője díjat 2020-ban a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány kapja; az Alapítvány vezetője, Gyurkó Szilvia beszél a gyermekek és a nők helyzetéről karantén idején.
„Egy jobb Európát építeni a gyerekekkel: Beszállás!” – ezt a címet kapta a Eurochild kétévente megrendezett legnagyobb eseménye, ahol gyerekek és felnőttek egyenrangú félként dolgoztak azért, hogy a politikusok többet és jobban figyeljenek a gyerekek véleményére. Az alapítványt a Gyermekjogi követ program kollégái és öt Gyermekjogi Követ képviselte.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Ajánlás iskolaőröknek, intézményvezetőknek

Hogyan tudnak partneri viszonyt kialakítani és együttműködni az iskolaőrök és intézményvezetők a gyerekek és a felnőttek biztonsága érdekében? Ha kiváncsi vagy ajánlásunkra, válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le még ma kiadványunk!

Iskolaváltás szabályai – Összefoglaló plakát

Elköltöztök? Bántják a gyereked az iskolában? Ha kíváncsi vagy az iskolaváltással kapcsolatos legfontosabb információkra, válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le még ma kiadványunk!

Mit érdemes tudnod az iskolai közösségi szolgálatról?

Összeírtuk, hogy mit érdemes átgondolni az iskolai közösségi szolgálat előtt, mi a célja, mire érdemes figyelni. Hogy válaszd ki a megfelelő helyet, mire számíthatsz?

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart