Elismerésben részesült a „Te hogy látod?” kampány

A „Te hogy látod?” kampány 2019-ben elsőként vonta be a gyerekeket abba a folyamatba, amellyel az ENSZ ötévente felméri, milyen a gyerekek helyzete Magyarországon, idén pedig bekerült a Civil Díj döntősei közé, a legjobb érdekérvényesítő kampány kategóriában.
civil díj 2020 te hogy látod

Hintalovon

2020.09.28.

Idén ötödik alkalommal osztották ki az Civil Díjat a tavalyi év legkiemelkedőbb civil kezdeményezéseinek és szervezeteinek. A beérkezett 98 pályázat közül a “Te hogy látod?” kampányunkat a legjobb érdekérvényesítő kampány kategória döntősei közé választották. 

A „Te hogy látod?” kampány 2019-ben elsőként vonta be a gyerekeket abba a folyamatba, amellyel az ENSZ ötévente felméri, milyen a gyerekek helyzete Magyarországon. A nagyszabású felmérés során 5300 gyerek mondta el a véleményét, melyet gyermekjogi követeink az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága és az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt is képviseltek. 

Szerettük volna, hogy minél több gyerek elmondhassa a véleményét, de nem gondoltuk, hogy ennyi gyerekhez eljutunk. Ezért is volt ennyire jó dolgozni ezen a projekten. Meg azért, mert gyerekként vehettünk részt ebben, és megkérdezhettük a többi gyereket a minket érintő problémákról. Próbáltuk úgy alakítani, hogy az más gyerekek számára is érdekes legyen és kíváncsivá tegye őket

– mondta el Sarang Nikoletta, Gyermekjogi Követünk a Civil Díj átadójára készülve.

A díjátadó visszanézhető a NIOK Alapítvány Facebook oldalán.

Gratulálunk a Civil Díj 2020-as nyerteseinek:

  • Legígéretesebb új szervezet – 10 millió Fa közösség
  • Legnagyobb hatású projekt – Pentele XXI. Oktatásért Művészetért Alapítvány: Arany Iránytű Program
  • Legjobb együttműködés – InDaHouse Hungary Egyesület: Programozók a borsodi gyerekekért
  • Legjobb kommunikációs kampány – Társaság a Szabadságjogokért és Lépjünk, hogy léphessenek: Szabad napot minden családnak!
  • Legsikeresebb adománygyűjtés – Anyák az Anyákért Alapítvány: Ágyat az Anyukáknak
  • Legsikeresebb érdekérvényesítési projekt – Maradjanak a FÁK a Rómain: A Római-part megmentése és közösségi célú fejlesztése
  • Legjobb helyi kezdeményezés – Alapítvány az Alteros gyerekekért: Amikor a csecsemők is „iskolába járnak”
  • Legjobb társadalmi vállalkozás – Igazgyöngy Alapítvány / Szuno
  • Közönségdíj – CsodaCsoport civil jótékonysági licit Facebook csoport
  • Különdíj –  Eleven Gyál Civil Közösség: A gyáli közvilágítás javítása

A Civil Díjon második alkalommal ismerték el a Hintalovon tevékenységét; 2017-ben a Yelon megnyerte a legnagyobb hatású projekt díját.

[woo_product_slider id=”4796″]

Támogass minket adód 1%-ával, és tegyünk együtt azért, hogy minden gyerek biztonságban és jól legyen.

Már kilencedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk, kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Segíts minket adód 1%-ával, hogy továbbra is kiállhassunk a gyerekekért és jogaikért!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Egy globális felmérés keretében 137 ország 26.258 gyereke osztotta meg a koronavírussal kapcsolatos gondolatait és tapasztalatait. A Hintalovon és gyerek önkéntesei a kérdőív lefordításával, valamint a kezdeményezés magyarországi népszerűsítésével támogatták a magyar gyerekek részvételét.
Stáhly Kata vagyok, a Hintalovon Alapítvány munkatársa, és egyben a Bookline Kids mesekönyveket ajánló zsűritagja, pszichológus és anya. Szerencsére több olyan helyzet is van, ahol ez a 4 féle terület összekapcsolódik, az egyik ilyen a meseolvasás, a mesekönyvek világa.
Kérhet olyat az iskola, amit a szülő vagy a gyerek nem akar? Digitális kisokos a tantermen kívüli oktatás számonkérési módjairól és a gyerekek online biztonságáról.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Veszélyeztetés típusai

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le Veszélyeztetés típusai szakmai anyagunkat!

Az integrált gyermekvédelmi rendszer 10 alapelve

Ismerd meg az EU által kidolgozott integrált gyermkvédelmi rendszer 10 alapelvét, melyek mentén a Hintalovon Alapítvány is működik!

5+1 indok amiért jó a szülőknek ha bevonják a gyerekeket a döntésekbe

5+1 indok, amiért jó a szülőknek, ha bevonják a gyerekeket a döntésekbe – Plakát

Ha kíváncsi vagy, hogy miért jó a szülőknek, ha megkérdezik és figyelembe veszik gyerekeik véleményét is az őket érintő kérdésekben, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le erről szóló plakátunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart