Kiskorú Kollégánk is részt vett az ENSZ gyerekekkel szervezett fórumbeszélgetésén

Az ENSZ ismét megkérdezte a gyerekeket. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Kiskorú Kollégája is elmondta a véleményét sok más országból érkező gyerekek együtt.
Kiskorú Kollégánk részt vett az ENSZ gyerekekkel szervezett fórumbeszélgetésén

Hintalovon

2023.04.19.

Márciusban Kiskorú Kollégánk, Kristóf (16) is részt vett az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Emberi Jogi Hivatalának gyerekekkel szervezett fórumbeszélgetésén. 

Az ENSZ jelentést készít a gyermekek szociális jóllétéről, és ehhez az egyes tagállamokban élő gyerekek véleményét is fontosnak tartották meghallgatni. Hiszen azt, hogy a gyerekek valójában hogyan élik meg hétköznapjaikat, milyen támogatást kapnak a környezetüktül és az államtól, elsősorban ők maguk tudják a leghitelesebben elmesélni.

A gyerekek elmondhatták véleményüket egy online űrlapon keresztül is, de lehetőséget kaptak, hogy részt vegyenek egy online fórumbeszélgetésen, melyet az ENSZ Emberi Jogi Hivatala szervezett. A megbeszélés lebonyolítását a Child Rights Connect segítette, melyen több kontinens fiataljai osztotta meg gondolatait az ENSZ szakértőivel.

Kiskorú Kollégánk így írt a fórumról:

Egy nagyon érdekes tapasztalat volt! A körülbelül 1 órás meeting alatt több ország képviselője, a világ több pontjáról mondta el az ottani helyzetet. Én is megszólaltam párszor, ez egy nagyon jó lehetőség volt, hogy komolyabb témákban is gyakoroljam angoltudásom. Nem igényelt nagy felkészülést ez az esemény, sőt… Csak annyi volt, hogy átnéztem, körülbelül mit akarok mondani, ezalatt nőtt a szókincsem is, megtanultam a jelentését pár szónak, amikről addig életemben nem hallottam. A beszélgetés elején egy kicsit megijedtem, mert nehezen értettem, amiket mondtak, viszont szépen lassan megszoktam. Még borzasztóan odafigyeltek arra, hogy biztonságban érezzük magunkat, hogy nem kerül ki erről semmi, teljesen privát maradjon. Összességében egy jó élmény és jó ötlet volt ezt megszervezni, belevonni a gyerekeket is ebbe. Remélem, hogy tudtam segíteni nekik!

mondta el Kristóf.

Kiemelt kép innen.

További tartalmak a témában

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Tanárként a digitális osztályteremben

A digitális oktatásra való átálláshoz kapcsolódó megnövekedett munkamennyiség, a bizonytalanság, a teljesen más tanítási felület sok feszültséget eredményezhet az amúgy is szorongással teli légkörben. Ami most történik, az egy életmódváltás az oktatásban részt vevő mindhárom szereplőnek: diáknak, tanárnak, szülőnek egyaránt. Nem fogjuk tudni azt folytatni, amit eddig csináltunk. Nem csak az osztályterem változott meg ezekben a napokban. A reális cél most nem az, hogy digitálisan leképezzük az iskolai viszonyokat, hanem hogy új alapokra helyezzük azokat. Az interaktív felületek többségét partneri viszonyokon és bizalmon alapuló kommunikációra tervezték – a tanítás mellett –  most a közösségélmény biztosítása, a források megosztása, a tanulás és a tudás áramlásának a rendszerezése, átcsoportosítása, priorizálása, az értékeléseknek pedig a számonkérés helyett a fejlesztő, megerősítő funkciója lehet kiemelt feladat. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány  összeállított  egy segítő anyagot a tanároknak, melyben az aktuális helyzettől a digitális gyerekeken át a konkrét praktikákig, technikákig, valamint a magunkról való gondoskodásig számos, hasznos információt gyűjtöttek össze.

Kapcsolattartás 1×1

Konfliktusos válás esetén a kapcsolattartás visszaélésekre ad lehetőséget a szülőknek. Ez az anyag abban segít, hogy a gyerek kapcsolattartáshoz fűződő érdekét jobban értsék a felnőttek.

Vedd észre mások értékeit!- Plakát

Vedd észre mások értékeit – Plakát

Mi a közös a sarkantyús teknősben, a dongóban és az afrikai elefántban? Hogy nind rendelkeznek értékes tulajdonságokkal. Ha kíváncsi vagy állati jó, beszélgetésindító plakátjainkra, válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le kiadványunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart