ChiLLs konferencia a Leuveni és Bolognai Egyetemmel

Program a gyermekközpontú igazságszolgáltatásért: a ChiLLS a Leuveni Katolikus Egyetem, a Bolognai Egyetem és a Hintalovon Alapítvány közös programja, amelyben az Alapítvány fiatal munkatársai, a Gyermekjogi követek is aktívan részt vettek.

Hintalovon

2020.11.09.

A ChiLLS program  célja a gyermekközpontú igazságszolgáltatás támogatása, kiemelten a gyerekek meghallgatásának, kihallgatásának körülményeinek javítása, különös tekintettel a fokozottan sérülékeny (bántalmazott, erőszak áldozatává vált, az eljárás nyelvét nem ismerő, fogyatékossággal élő, stb.) gyerekekre. Az Európai Bizottság támogatásával 2018 novemberében indult el a ChiLLS program a Leuveni Katolikus Egyetem, a Bolognai Egyetem és a Hintalovon Alapítvány közös programja, amelyben az Alapítvány fiatal munkatársai, a Gyermekjogi követek is aktívan részt vettek.

Program a gyermekközpontú igazságszolgáltatásért

Gyerekjogi Követek a Chills programban

A Hintalovon Alapítvány  Gyermekjogi Követei is részt vettek a Chills Program Antwerpeni  workshopján,  ahol az igazságszolgáltatásban dolgozó szakértők és a gyermekek nézőpontját képviselő Követek cseréltek tapasztalatokat.  Véleményezték és segítették a projekt részeként elkészülő gyerekbarát anyagokat, köztük történeteket, folyamatábrákat, tájékoztatókat. A kiadványok  abban segítik a felnőtteket, hogy átfogó és könnyen érthető információt adjanak a gyerekek számára, összegyűjtik a büntetőeljárásokkal, a menedékjogi eljárásokkal és tolmácsolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Bár önállóan is hasznosak lehetnek a gyerekek számára, elsősorban a beszélgetést kívánják támogatni a gyerekekkel. Az angol nyelvű anyagok itt elérhetőek.

Az Alapítvány Gyermekjogi Követei komoly szerepet kaptak az októberben megrendezésre került közel 500 fős online konferencián is. Céljuk volt, hogy felhívják a szakemberek figyelmét  azoknak a gyerekeknek a nehézségeire, akik nem beszélik az adott ország nyelvét, viszont kapcsolatba kerülnek valamilyen formában az igazságszolgáltatással.

Gyerekjogi Követeink a Chills Online konferenciájának szünetében

Ehhez feldolgozták a Leuveni Katolikus Egyetem és a Bolognai Egyetem  által, menekült gyerekekkel és büntetőeljárásban lévő gyerekekkel készített interjúkat, amelyekben a gyerekek, a tolmácsokkal és az igazságszolgáltatással kapcsolatos tapasztalataikról meséltek. Munkájuk eredményeképp ismeretterjesztő anyagok, plakát és videós tájékoztató anyagok készültek. A Chills Konferencián a Gyerekjogi Követek közös prezentációján túl a Követ  Program vezetője, Németh Barbara is előadást tartott. 

A közös munkáról a Chills program partnerei, a Bolognai Egyetem és a Leuveni Katolikus Egyetem is elismerően nyilatkozott, a munka folytatódik a közösen meghatározott keretek és célok mentén.

A ChiLLS projekt belátást adott nekünk abba, hogy milyen lehet gyerekként bekerülni az igazságszolgáltatásba egy idegen országban, ahol csak mediátorok segítségével lehet kommunikálni. Sokféleképpen részt vettünk a projektben – workshopokat hallgattunk, gyerekbarát anyagokat véleményeztünk, gyerekekkel készült interjúkat olvastunk – és fantasztikus volt, hogy a végén bemutathattuk a konferencián a szakembereknek a projektünket, aminek a fő üzenete az, hogy mindenekelőtt gyerekként kell gondolni azokra, akik egy ilyen eljárásban találják magukat.- Juhász Lili, Gyermekjogi Követ

Sok minden veszélyben van most - a Hintalovon is

Évről évre egyre nehezebb körülmények között dolgozunk – azonban most először kérdésessé vált, hogy tudjuk-e folytatni a munkánkat. A Hintalovon Alapítvány már márciusban felkerült a Szuverenitásvédelmi Hivatal listájára –  csak azért, mert uniós támogatást nyertünk egy gyermekjogi, környezetvédelmi projektünkre.  

 

Most újabb lista van készülőben az “átláthatósági” törvényjavaslatnak köszönhetően. Ha felkerülünk erre a listára, az ellehetetlenít mindent, amit eddig felépítettünk.

Csatlakozz kampányunkhoz és támogass bennünket, hogy továbbra is kiállhassunk a gyerekekért és jogaikért!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Internet nélkül nehezebb élni! A nyugdíjas diákok igazán értő – és egyébként a foglalkozásokra előre felkészített – digitális bennszülött diáktanárok segítségével ismerhetik meg az internet, a kütyük világát.
Lehet-e igazolatlan hiányzással büntetni azokat a gyerekeket, akiknek hiányos a felszerelésük? Milyen lehetőségei vannak a szülőnek a gyereke jogainak érvényesítésére?
Új együttműkődés indul: A CLEAR-Rights projekt célja a gyerekek számára nyújtott jogi segítség elősegítése Európában, melyben gyerek tanácsadók is aktívan részt vesznek. A program az Európai Unió Igazságügyi Programjának támogatásával jön létre, a Terre des hommes szervezet budapesti irodájának koordinálásában.
A gyermek másik városba költöztetése, valamint egy másik oktatási intézménybe történő átíratása a gyermek sorsát érintő olyan lényeges kérdés, amelyben a szülők közösen kell, hogy döntsenek.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Teljen és ne múljon a nyár!

Összegyűjtöttünk pár ötletet, hogy  a nyári  szünet ne csak logisztika, szervezés és drága mulatság legyen, hanem pihenés, közös élményekkel teli feltöltődés az egész család számára.

Médiaszereplés alapelvei gyerekeknek

Hogyan bánhat a gyerekkel egy riporter? Mire érdemes figyelni, ha gyereked médiaszereplésre készül? Töltsd le gyerekeknek szóló anyagunkat!

Gyerekjogok az orvosnál – Plakát

Milyen jogai vannak a gyerekeknek, kamaszoknak az orvosnál? Milyen tájékoztatási kötelezettsége van az orvosnak a szülők felé?

Cikkajánló

×
×

Cart

Sok minden veszélyben van most - a Hintalovon is

Évről évre egyre nehezebb körülmények között dolgozunk – azonban most először kérdésessé vált, hogy tudjuk-e folytatni a munkánkat. A Hintalovon Alapítvány már márciusban felkerült a Szuverenitásvédelmi Hivatal listájára –  csak azért, mert uniós támogatást nyertünk egy gyermekjogi, környezetvédelmi projektünkre.  

 

Most újabb lista van készülőben az “átláthatósági” törvényjavaslatnak köszönhetően. Ha felkerülünk erre a listára, az ellehetetlenít mindent, amit eddig felépítettünk.

Csatlakozz kampányunkhoz és támogass bennünket, hogy továbbra is kiállhassunk a gyerekekért és jogaikért!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.