Amikor egy gyereket bántalmaznak például az iskolában, mind a szülő, mind az áldozat azt várhatja el, hogy legyen egy jól átlátható folyamat amellyel a probléma orvoslásra kerül. Itt jön képbe az úgynevezett gyerekvédelmi útmutató, amely a gyerekek, és ezzel együtt az egész közösség védelmezésének olyan formája, melynek során egy jól bevált stratégiát alkalmaznak. Ha felmerül egy eset, ehhez az írott dokumentumhoz tudnak fordulni például a tanárok vagy szülők. Megválaszolja a “Mit kell csinálnom akkor, ha azt látom, hogy a gyerekek bántják egymást? Kinek és hogyan szóljak, ha attól tartok, hogy egy felnőtt nem megfelelő módon kezeli a gyerekeket?” és az ilyen jellegű kérdéseket.
De mégis magukat a gyerekeket mivel óvja és segíti mindez?
Mint egy korábban bántalmazást átélő gyerek, mindent megadtam volna, hogy az iskolám rendelkezzen valami hasonlóval. Amikor odáig fajult a dolog, hogy a szüleimen kívül már a tanárokhoz is fordultam segítségért, teljesen tehetetlenek voltak. Tanácstalanul álltak az ügyhöz, s végül semmi következménye nem lett, én pedig inkább iskolát váltottam, mert nem bírtam tovább. Csupán spekulálni tudok arról, hogy mi lett volna ellenkező esetben. Hiszem, hogy ha a felnőttek nem lettek volna ilyen tehetetlenek, kevésbé éreztem volna magam úgy, hogy az én hibám. Így mindenhonnan az jött visszajelzésként, hogy én provokáltam ki és valamiért különlegesen nagyon rossz vagyok, hogy ilyen történik velem és végtelen önhibáztatáshoz vezetett. Valószínüleg kezelve és megoldva lett volna a probléma ahelyett, hogy a komfortzónámból kilépve el kelljen szaladnom előle, adhatott volna biztonságérzetet és bizalmat az intézmény, és az ott dolgozók felé. Láthattam volna, hogy tényleg tesznek értem valamit, és hogy mi fog pontosan történni velem. Legutolsó sorban pedig biztosította volna, hogy a felnőttek felelősséget vállalnak a jóllétemért, amihez minden gyereknek, így nekem is jogom van.
Fontosnak tartom, hogy ne csak a hasonlókat elszenvedő gyerekek, de az őket óvó felnőttek se éljenek át ilyen bizonytalanságot, mert attól a pillanattól, hogy a kezünkben van egy ilyen eszköz már egy hatalmas lépéssel közelebb vagyunk a megelőzéshez és megoldáshoz.
A cikk szerzője a Hintalovon Alapítvány Kiskorú Kollégája
Nagyon jó, amikor egy gyerek tud beszélni (vagy írni) az érzéseiről. Meg tudja fogalmazni, hogy mi bántotta, mi esett neki rosszul, mire lett volna szüksége, mi volt az ő szerepe, és mi a többieké egy adott helyzetben, amikor valamilyen bántás érte. Ezt még sokszor nekünk felnőtteknek is gyakorolnunk kell. Hiszen minden őszinte rátekintés egy nehéz helyzetre egyben lehetőség arra, hogy legközelebb valamit másképp, talán jobban csináljunk. A gyerekvédelmi útmutató ebben segíti az intézményeket, például az iskolákat is; segít végiggondolni azt, hogy hogyan előzhetjük meg a bántalmazás eseteit és milyen lépéseket kell tennünk akkor, ha ezek mégis megtörténtek.
