Meddig játék a játék? 

A Dörmi legújabb kampányában az iskolai bántalmazás megelőzését segítő NEMECSEK Programot támogatja. 

Hintalovon

2024.06.03.

Kampányt indított a Dörmi az iskolai bántalmazás megelőzéséért

A Dörmi legújabb kampányában az iskolai bántalmazás megelőzését segítő NEMECSEK Programot támogatja. 

A gyerekek között (iskolában, játszótéren, de akár otthon is) gyakran előfordulnak konfliktusok, amiket a legtöbbször a felnőttek jól tudnak kezelni. Leállítják az erőszakot, segítséget nyújtanak a gyerekeknek abban, hogy értsék, miért nincs rendben, ha a vitáikat erőszakos úton rendezik, vagy ha az akaratukat rákényszerítik a másikra. Kialakulhatnak azonban olyan helyzetek, amikor a gyerekek kipécéznek valakit (vagy valakiket) maguk közül, akit utána rendszeresen bántanak, kiközösítenek, piszkálnak. Ez már nem „egyszerű bántás”, hanem bántalmazás, zaklatás. Ilyenkor az áldozattá vált gyerek azt érzi, hogy a többiek hatalmat gyakorolnak felette, és ő nem élheti úgy a mindennapjait, ahogy szeretné. Nem tud úgy játszani, enni, pihenni, a többiekhez kapcsolódni, mint ami jól esne neki. 

Ezeknek a helyzeteknek sajnos hosszútávú és súlyos következményei lehetnek az áldozatra és a közösségre nézve. Ezért nagyon fontos, hogy felismerjük, jól kezeljük és amikor csak lehet, megelőzzük az iskolai kortárs bántalmazást (másnéven bullyingot).

A Dörmivel való együttműködésünk keretében létrehoztunk a Meddig játék a játék oldalunkat, ahol kitölthetsz egy izgalmas kvízt az iskolai bántalmazásról. A kérdőívből megtudhatod például, hogy kiket érinthet az iskolai kortárs bántalmazás, mik lehetnek a bántalmazás jelei és mit tehetsz a megelőzéséért. Valamint további szervezeteket, könyveket, anyagokat is ajánlunk, hogy jobban elmélyíthesd tudásodat vagy tudd, hogy kihez fordulhatsz, ha baj van. 

Ha 2024. május 20. és június 30. között Dörmit vásárolsz, akkor minden Dörmi árának 1%-ával a Hintalovon Alapítvány NEMECSEK Programját támogatod, ezzel is segítve az iskolai bántalmazás megelőzését.

NEMECSEK Program

A NEMECSEK Program 2017 óta a Hintalovon Gyerekjogi Alapítvány egyik kiemelt programja, amelynek célkitűzése, hogy az iskolával, tanárokkal, szakemberekkel együtt segítse a közösségnek megelőzni és kezelni a bántalmazó helyzeteket. Így a gyerekek nagyobb biztonságban lehetnek a közösségekben.
A program keretében lehetőség van arra is, hogy az iskolák létrehozzák a saját gyerekvédelmi útmutatójukat. A gyerekvédelmi útmutató segít abban, hogy egy olyan közösség jöhessen létre – ha úgy tetszik, egy olyan Grund – ahol mindenki jól van, biztonságban, és a legjobbat hozhatja ki magából. A gyerekek védelme akkor tud igazán megvalósulni, ha az egész közösség elköteleződik.

Látogass el a Meddig játék a játék? weboldalra, ahol még többet megtudhatsz az iskolai kortárs bántalmazásról, valamint vásárolj Dörmit május 20. és június 30. között és támogasd ezzel NEMECSEK Programunkat!

Köszönjük a Dörminek a támogatást!

Támogass minket adód 1%-ával, és tegyünk együtt azért, hogy minden gyerek biztonságban és jól legyen.

Már kilencedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk, kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Segíts minket adód 1%-ával, hogy továbbra is kiállhassunk a gyerekekért és jogaikért!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

A fiúk inkább érzik úgy, hogy figyelembe veszik a véleményüket, különösen a közélet terén. A lányokkal többet beszélnek a szexualitásról, drogokról és alkoholról. De milyen érzéseik vannak a gyerekeknek mindezzel kapcsolatban..?
Ha egy gyereket rossz csönd vesz körül, akkor nem mer beszélni arról, ha bántják, ha visszaélnek vele, ha áldozattá vált. A tapasztalatok szerint az intézményeknek ezen kihívások kezelésére jelenleg nincsenek megfelelő eszközeik.
Külsős munkatársakat keres a NEMECSEK Program, akiknek feladata a különböző szervezetek számára a gyerekvédelmi útmutató kidolgozásának koordinálása és megvalósítása.
Együttműködési szabályok gyerekeknek, egy öltözői házirend, amiben mindenki számít és mindenkinek jó lenni. Egy sportoló Kiskorú Kollégánk írása.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Kamaszkor – útikalauz (a felvilágosításról) szülőknek 2. rész

A kamaszkor nehéz. Segítünk eligazodni a kamaszkor kényes nevelési kérdéseiben, legyen szó felvilágosításról, szexuális nevelésről, más fontos kérdésekről.

Miért tilos a verés? – Beszéljünk a fenyítés káros hatásairól

Miért ártalmas a pofon, a fenékre csapás vagy a tasli ? Milyen más nevelési technikákat tudunk alkalmazni helyette? Segítünk!

gyerekek a jogi eljárásokban

Gyerekbarát anyagok jogi eljárásokhoz

A felnőttek felelőssége, hogy a gyerekeket tájékoztassák a jogaikról a jogi eljárásokban. A gyerekbarát anyagok érhetőbbé teszi a gyerekeknek mi fog velük történni egy jogi eljárás során.

Cikkajánló

×
×

Cart