PILnet: Bemutatkoztunk a pro bono ügyvédek világfórumán

A Hintalovon Alapítvány Gyermekjogi Központja is részt vett a PILnet, a pro bono ügyvédek legnagyobb nemzetközi fórumán, 70 ország 750 képviselőjével.
ügyvédek pro bono világfóruma

Hintalovon

2020.11.24.

Alapítványunk 2017-től dolgozik együtt pro bono ügyvédekkel annak érdekében, hogy gyermekjogi jogsegély szolgálatunk a lehető legtöbb esetben tudjon segítséget nyújtani a hozzánk forduló gyerekeknek, szülőknek, aggódó családtagoknak, intézményeknek.

Ez a munkánk a világ legnagyobb pro bono ügyvédi munkával foglalkozó szervezetének, a PILNET-nek, is felkeltette az érdeklődését. Így 2020. októberében online megtartott globális pro bono fórumuk meghívott előadójaként volt lehetőségünk bemutatni a Gyermekjogi Központ munkáját. A konferencián 70 ország 750 képviselője vett részt, köztük a Hintalovon Alapítvány munkatársai is.

10 éve a gyerekjogokért

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

 

Mert a gyerekek nem tudják egyedül megvédeni a jogaikat. Ehhez olyan felnőttekre van szükségük, akik kiállnak értük. És olyan támogatókra, akik lehetővé teszik ezt a munkát.

Segíts, hogy a következő 10 évben is kiállhassunk a gyerekekért!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Köszönjük, hogy számíthatunk rád!

További tartalmak a témában

Egy koncerten, fesztiválon néha el tud szabadulni a hangulat – ezekről érdemes beszélgetned a gyerekeddel, mielőtt fesztiválozni, bulizni indul.
Tanácsok pedagógusokkal szolidaritást vállaló, tüntetéseken és tanársztrájkon résztvevő diákoknak és szüleiknek.
Az elmúlt években több olyan jogszabály és intézkedés született Magyarországon, amely csorbította a gyerek jogait és nehezítette a védelmüket.
Milyen területekre lenne fontos kiterjeszteni a gyerekbántalmazás megelőzését szolgáló összefogást?

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Jé, ezt nem is tudtam…- Menstruációról gyerekeknek

Mindent a menstruációról. Gyerekeknek szóló kiadványunkban összeszedtük a menstruációval kapcsolatos legfontosabb információkat! Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le kiadványunkat!

Gyerekjogok az orvosnál – Plakát

Milyen jogai vannak a gyerekeknek, kamaszoknak az orvosnál? Milyen tájékoztatási kötelezettsége van az orvosnak a szülők felé?

Hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kampánytól az intézmény falain belül?

Tudd meg, mit tehet az intézmény kampányidőszakban, töltsd le az útmutatót!

Cikkajánló

×
×

Cart

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od!

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk, kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-ával, hogy továbbra is kiállhasunk a gyerekekért és jogaikért!

Mert számít a gyerekkor.
Adószámunk: 18752836-2-41

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.