A ChiLLS program megbeszélésén jártunk Hágában

Az Alapítvány munkatársai Hágában jártak, a Nemzetközi Büntetőbíróságon - a ChiLLS program többi partnerszervezetével közösen dolgoztak a gyermekközpontú igazságszolgáltatás támogatásának lehetőségein.

Hintalovon

2020.02.06.

Az Európai Bizottság támogatásával 2018 novemberében elindult a ChiLLS program (JUST-JACC-AG-2017) negyedik megbeszélésén jártunk, Hollandiában. A ChiLLS program célja a gyermekközpontú igazságszolgáltatás támogatása, melynek érdekében a gyermekek meghallgatása, kihallgatása körülményeinek javítása, különös tekintettel a fokozottan sérülékeny (bántalmazott, erőszak áldozatává vált, az eljárás nyelvét nem ismerő, fogyatékossággal élő, stb.) gyerekekre. 

2020. februárjában Hágában, a Nemzetközi Büntetőbíróságon tartottuk negyedik egyeztetésünket a partnerszervezetekkel.  Alapítványunk vezetője, dr. Gyurkó Szilvia, Gyermekrészvételi Programunk vezetője Németh Barbara, Yelon programunk főszerkesztője Fodor Bernadett és Gyermekjogi Központunk vezetője dr. Sánta Nóra képviselte Alapítványunkat a 3 napos, intenzív megbeszélésen.

Legközelebb 2020. október elején, a budapesti zárókonferencián találkozunk, ahol végre bemutathatjuk, amin az elmúlt 2 évben dolgozunk! 

További tartalmak a témában

Hogyan biztosítható a gyerek legjobb érdeke, ha a szülők válnak, vagy ha felmerül a gyerek nevelésbe vétele? Mitől érzik úgy a gyerekek a vonatkozó jogi eljárások során, hogy tisztelik őket, és az ő érdeküket tartják szem előtt?
Program a gyermekközpontú igazságszolgáltatásért: a ChiLLS a Leuveni Katolikus Egyetem, a Bolognai Egyetem és a Hintalovon Alapítvány közös programja, amelyben az Alapítvány fiatal munkatársai, a Gyermekjogi követek is aktívan részt vettek.
Szeretnél segíteni a gyerekeknek, hogy megértsék jogaikat a jogi eljárásokban? A gyerekbarát anyagok célja, hogy segítsék a felnőtteket abban, hogy átfogó, könnyen érthető információkat nyújtsanak a gyerekeknek.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Irányelvek a gyerekekkel közös rendezvényt szervező felnőttek számára

Ha gyerekek is lesznek az eseményen, amit szervezel, akkor ez az anyag neked szól. Mutasd meg, hogy ez egy olyan rendezvény, ahol egy gyerek nem eszköz és nem díszlet!

Irányelv a gyerekek politikai kampányokba való bevonásáról

Mitől lesz felelős egy kampány, ha gyerekek is érintettek? Tudj meg többet és töltsd le a politkusoknak szóló irányelvet!

Mit érdemes tudnod az iskolai közösségi szolgálatról?

Összeírtuk, hogy mit érdemes átgondolni az iskolai közösségi szolgálat előtt, mi a célja, mire érdemes figyelni. Hogy válaszd ki a megfelelő helyet, mire számíthatsz?

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2025 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart