Gyermekjogi Követünk a gyermekjogi munkacsoportban

Az ENSZ Gyermekjogi egyezménye szerint a gyerekeknek joguk van az őket érintő kérdésekben részt venni, és véleményüket figyelembe kell venni; a Gyermekek Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoport munkájában 2020-ban már 2 gyerek is részt vesz.

Hintalovon

2019.12.13.

A Gyermekek Jogaiért Felelős Tematikus Munkacsoport a kormány hivatalos fóruma arra, hogy a civil, szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel konzultáljon, és elősegítse a gyermekjogok magyarországi érvényesülésével kapcsolatos szakmai kommunikációt. A decemberi ülésen a Munkacsoport megszavazta, hogy 2020-tól azon két gyerek is részt vehet, egy Gyermekjogi Követünk és az UNICEF Magyarország egy Fiatal Nagykövete. 

Az Igazságügyi Minisztériumban működő Emberi Jogi Munkacsoport Titkársága félévenként hívja össze a tematikus munkacsoportot, melynek munkájában a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány meghívottként vesz részt. Az ENSZ Gyermekjogi egyezménye szerint a gyerekeknek joguk van az őket érintő kérdésben részt venni, és véleményüket figyelembe kell venni. Minden afelé mutató lépés, hogy a gyerekeket partnerként ismerjük el a róluk szóló kérdésekben, és velük együtt gondolkodjunk azokról, fontos eredmény a gyerekjogok jobb érvényesüléséhez. Gyermekjogi Követ Programunk minden segítséget megad a résztvevő gyermekjogi követnek és a munkacsoportnak ahhoz, hogy a gyerekek segíteni tudják a fórum céljait, és valódi szerepük lehessen.

Ez a meghívás a gyerekek véleményét bemutató „Te hogy látod?” kampány egyik eredménye. Követeink két alkalommal is prezentálták az EMMI-ben a kutatás eredményeit, a munkacsoporton való részvétel ötlete itt merült fel elsőként.

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Ha észrevesszük, hogy a környezetünkben valakit bántanak, minden esetben muszáj közbelépni – akár a komfortzónánk elhagyása árán is. Akinek hangja van, felelős azokért, akiknek nincs, vagy a címzettek számára nem hallható .
Árulkodóak a gyerekek jövővel kapcsolatos aggodalmai. Leginkább attól félnek, hogy nem találnak majd munkát, ezt követi az éghajlatváltozás miatti szorongás és a háborútól vagy terrortámadástól való félelem.
Az „Ez már szexuális zaklatás?” című kiadvány kifejezetten 12–18 évesek számára készült, hogy a gyerekek konkrét példákon keresztül ismerhessék meg a szexuális zaklatás, kizsákmányolás tipikus formáit, illetve a büntetőeljárást érintő jogaikat.
Ha egy gyereket rossz csönd vesz körül, akkor nem mer beszélni arról, ha bántják, ha visszaélnek vele, ha áldozattá vált. A tapasztalatok szerint az intézményeknek ezen kihívások kezelésére jelenleg nincsenek megfelelő eszközeik.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Szülői kommunikáció váláskor – 5 lehetőség a nézeteltérések békés lezárására

A válás nem a gyerek döntése, de érinti őt, ezért fontos, mit tudunk tenni szülőként azért, hogy a lehető legkevésbé sérüljön.

3 ok, hogy miért jelezz, ha baj van

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le a 3 ok, hogy miért jelezz, ha baj van szakmai anyagunkat!

Médiaszereplés alapelvei gyerekeknek

Hogyan bánhat a gyerekkel egy riporter? Mire érdemes figyelni, ha gyereked médiaszereplésre készül? Töltsd le gyerekeknek szóló anyagunkat!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart