Állásfoglalás a pedofilellenes törvényjavaslattal kapcsolatban

A jogalkotás terén régóta várt változások történnek. Üdvözöljük, hogy a tavaly júliusi ígéretek – melyek szerint szigorító törvényjavaslatot fognak hozni – már körvonalazódnak. Fontos előrelépés ez, hiszen így nagyobb hangsúly helyeződik a gyerekek jóllétének biztosítására.
törvény

Hintalovon

2021.05.28.

A jogalkotás terén régóta várt változások történnek. Üdvözöljük, hogy a tavaly júliusi ígéretek – melyek szerint szigorító törvényjavaslatot fognak hozni – már körvonalazódnak. Fontos előrelépés ez, hiszen így nagyobb hangsúly helyeződik a gyerekek jóllétének biztosítására.

A regiszter javaslata nem újdonság, hiszen a szexuáliserőszak-elkövetők nyilvántartásának megfontolását az EU már 2011-ben a tagállamok figyelmébe ajánlotta a gyerekek szexuális bántalmazásáról szóló 2011/93/EU irányelvben. A tervezett nyilvántartás megalkotásának lényeges pontja, hogy definíció szerint kit nevezünk pedofilnak: azt az elkövetőt, aki nemi izgalmat kizárólag egy pubertáskori változás előtt álló test látványától érez. A gyerekek elleni szexuális bűncselekmények megelőzéséhez azonban fontos megérteni, hogy a gyerekekkel szembeni erőszakot legtöbbször nem a fenti definíció szerinti pedofilok követik el, hanem a gyerekkel bizalmi kapcsolatban álló, sokszor közeli hozzátartozók vagy a családhoz közel álló személyek. Számos kutatás szerint a szexuális bántalmazás áldozatainak 90%-a ismeri az elkövetőt, aki lehet közeli ismerős, családtag vagy bizalmi személy.

A szigorúbb büntetés és a foglalkozástól való eltiltás olyan pozitív elemei a törvényjavaslatnak, amelyek sokat tehetnek a szexuális bántalmazás elleni fellépésben. A megelőzéshez azonban további lépésekre lesz szükség a társadalom egészének részéről: egy olyan holisztikus szemléletre, amelyben megjelenik a megfelelő segítségnyújtás az áldozatoknak, megváltozik az intézményi gondolkodásmód és a társadalom odafigyelése a bántalmazásokkal szemben, nagyobb hangsúlyt kap a szexuális edukáció, és szükséges a gyerekeikről alsóneműs képeket megosztó szülők szemléletváltása is.

A magas látencia csökkentése

A törvényjavaslat szigora fontos üzenetet hordoz a jogalkotó részéről. Ugyanakkor a szigorú törvények visszatartó ereje mellett azzal is kell számolni, hogy milyen valószínűséggel fogják ténylegesen felelősségre vonni az elkövetőt a bűncselekmény elkövetése miatt. A gyerekekkel szemben elkövetett erőszak-bűncselekményeknél nagyon nagy a látencia, az esetek rejtve maradása. A magas látencia mellett is sajnos kimondható, hogy mintegy 100 esetből csupán 10 derül ki (és becslések alapján csak további 1 esetben indul büntetőeljárás). Ez az aggasztóan alacsony szám mutat rá arra, hogy egy nyilvántartás, amelyre garanciális okok miatt kizárólag az elítélt bűnelkövetők kerülnek fel, önmagában nem átfogó eszköz a megelőzésre. A látencia csökkenéséhez más eszközök is szükségesek, különösen a gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok, a hatóságok, egyéb szakemberek edukálása abból a célból, hogy minden esetben észleljék, ha a gyerek szexuális abúzus áldozata.

Az edukáció szerepe

A szexuális bántalmazás megelőzésében kiemelt szerepe van a tájékoztatásnak: a megelőzéshez elengedhetetlen, hogy társadalmi szintű párbeszéd is induljon a gyerekek jogairól, a bántalmazással szembeni zéró toleranciáról, a bántalmazás jeleiről, felismeréséről, a gyerekek védelmével kapcsolatos közös társadalmi felelősségről. A széles körű párbeszéd mellett nagyon fontos a gyerekek tudatosságának növelése. Ha egy gyerek tisztában van a jogaival, tudja, hogy mit nem tehet meg vele egy felnőtt, valamint azt is tudja, hogy nem az ő hibája, ha valaki bántja vagy kihasználja, akkor nagyobb valószínűséggel fog segítséget is kérni. A megelőzés és a felismerés mellett mindent meg kell tenni az áldozattá vált gyerekek támogatásáért a büntetőeljárás során és az átélt trauma feldolgozásáért a büntetőeljárás után.

A gyerekek szexuális bántalmazásának megelőzéséhez elengedhetetlen társadalmi, intézményi és egyéni szinten is tenni:

Társadalmi szinten

Mindannyiunk közös felelőssége, hogy a gyerekek biztonságban legyenek. Nem szabad a gyermekbántalmazási ügyeket eltussolni, közös megegyezéssel „megszabadulni” az elkövetőktől az egyik helyen, hogy máshol folytassák káros tevékenységüket. Komolyan kell venni a gyerekbántalmazást, ragaszkodni kell ahhoz, hogy következménye legyen az elkövetett tetteknek. Csak így foghatunk össze a veszélyes személyek ellen, hogy gyerekeink nagyobb biztonságban legyenek. A jogszabályi keretek adottak: 2005 óta zéró tolerancia van a gyerekekkel szembeni erőszak minden formája ellen, továbbá számos büntetőjogi és egyéb jogalkotói intézkedés történt már az elmúlt néhány évben.

Intézményi védekezéssel

A gyerekek védelme érdekében egy olyan rendszert kell kialakítani, amely lehetővé teszi a velük foglalkozó szakemberek átvilágítását már a jelentkezéstől, hogy kiszűrhetőek legyenek a potenciális bántalmazók a rendszerből. Amennyiben mégis visszaélés történik, fontos, hogy az ne maradhasson titokban, rejtve, és ne lehessen évekig, akár évtizedekig visszaélni a gyerekekkel következmények nélkül. A gyerekekkel szembeni erőszak megelőzésének, felismerésének, megfelelő kezelésének és utánkövetésének egyik lehetősége, hogy a szakemberek képzése mellett az intézmény kidolgozza a saját gyermekvédelmi irányelvét.

Egyéni védekezéssel

Egyéni szinten fontos a tudatos választás – olyan intézmények megválasztása a gyerek számára, ahol odafigyelnek a biztonságára. Továbbá nagyon fontos a gyerek korának megfelelő tudást és információt átadni számára a saját testével, annak védelmével kapcsolatban (pl. bugyiszabályok ismertetése már óvodáskorban). Nagy jelentősége van a megelőzésben a minőségi szexuális edukációnak is, ami védettebbé teheti a gyerekeket a rájuk vadászó predátorok ellen már azzal, hogy legalább felismerhetik, hogy segítségre van szükségük, ha az interneten megtalálja őket egy pedofil. Azoknak a szülőknek az attitűdváltása is fontos lenne, akik még nem érzik, miért probléma, ha a gyerekeikről meztelen, félmeztelen, alsóneműs képeket osztanak meg a neten. 

Többek között ezeknek a lépéseknek megtételét emeli ki az Európai Bizottság 2020-ban megjelent stratégiája is, melyhez szükséges a társadalom aktív közreműködése is a jogalkotási célkitűzések mellett. 

„9/A. § (1) A nevelési-oktatási intézmény saját pedagógus-munkakörben foglalkoztatott alkalmazottján és az intézményben iskola-egészségügyi szolgálatot ellátó szakemberen és az intézménnyel kötött együttműködési megállapodással rendelkező állami szerven kívül más személy vagy szervezet tanórai vagy egyéb, tanulók részére tartott foglalkozás keretében szexuális kultúrával, nemi élettel, nemi irányultsággal, szexuális fejlődéssel, a kábítószer fogyasztás káros hatásaival, az internet veszélyeivel és egyéb testi és szellemi egészségfejlesztéssel kapcsolatos foglalkozást (e § alkalmazásában a továbbiakban: program) csak akkor tarthat, ha jogszabályban kijelölt szerv nyilvántartásba vette.

„(12) A tanulók részére a szexuális kultúráról, a nemi életről, a nemi irányultságról, valamint a szexuális fejlődésről szóló foglalkozás megtartása során különösen figyelemmel kell lenni az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében foglaltakra. E foglalkozások nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.”

„5/A. § E törvényben foglalt célok és a gyermekek védelme érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”

Állásfoglalás a javaslat később benyújtott kiegészítéseivel kapcsolatban

A legjobb eszköz a gyerekekkel szembeni visszaélések megelőzésére, ha életkoruknak megfelelő információval támogatjuk őket.Ha kérdez: válaszolunk. A tiltás nem támogatja az edukációt, semmilyen témában. Aki tud a drog káros hatásairól, az tud felelősen dönteni . Aki tisztában van az online világ veszélyeivel, az nagyobb biztonságban van az online térben. Aki rendelkezik a korának megfelelő információval a szexualitásról, az könnyebben fel tudja ismerni a veszélyes helyzeteket .A drogtól, az online zaklatástól, bullyingtól, internetes visszaéléstől, szexuális kizsákmányolástól, abúzustól és bármilyen erőszaktól vagy bántalmazástól egyetlen dolog jelent védelmet: a gyerekek korának és érettségének megfelelő és tényszerű tájékoztatás, amihez a gyerekeknek a Magyarország által 1991-ben aláírt Gyermekjogi Egyezmény szerint elidegeníthetetlen joga van.

A témában korábban megjelent interjúk, háttéranyagok:

Adatok:

  • A gyerekekkel szembeni erőszakot legtöbbször nem pedofilok követik el, hanem a gyerekkel bizalmi kapcsolatban álló, sokszor közeli hozzátartozók, családi barátok. Ez azért is fontos, mert a nyilvánosan elérhető bűnügyi (ENYÜBS) statisztikákban nincsen nyilvántartva az, hogy az elkövető „definíció szerint“ pedofil volt-e. 
  • A 2020-as Keleta-ügy óta érezhetően nőtt a társadalmon belül is a gyerekekkel szembeni szexuális erőszakra való érzékenység. Friss adat, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által működtetett Internet Hotline felületen 2020-ban a korábbi évhez képest megduplázódott a „pedofil tartalom” kategóriában érkező bejelentések száma, és a jogsértő tartalmak közt is nőtt az arányuk. Míg 2019-ben 276 jelzés, ehhez képest 2020-ban 709 jelzés érkezett „pedofil tartalom” kategóriában, amely az összes bejelentés több mint 43%-a. 
  • Az Internet Hotline munkatársai a bejelentések vizsgálatát követően 260 esetben minősítették a tartalmat a magyar jogi terminológia szerinti gyermekpornográf tartalomnak, vagyis a bejelentések több mint 36%-a minősült a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló tartalomnak. A bejelentések ugrásszerű növekedése azonban sajnos nem meglepő. A koronavírus-járvány miatt a gyerekek világszerte több időt töltöttek az online térben, és a nemzetközi utazási korlátozások, valamint az otthonelhagyási korlátozások hatására az elkövetők is az interneten keresték potenciális áldozataikat.
  • Az INTERPOL 2020 szeptemberében publikált kutatása is ezt a globális trendet erősíti meg.
  • Az INHOPE nemzetközi szervezethez bejelentett pedofil tartalmak száma 2019-re megduplázódott, közel félmillió pedofil tartalmat vizsgáltak világszerte a hotline-ok. 

Adatok a Hintalovon 2020-as Gyermekjogi jelentésből:

  • 2019-ben a család- és gyermekjóléti szolgálatok 735 fő szexuálisan bántalmazott gyerekről tudtak, míg eljárás csak 417 ilyen ügyben indult. Fontos kiemelni, hogy a bűnügyi statisztikák nem különböztetik meg a családon belüli és kívüli ügyeket, így ezek nem csak a családon belüli esetekre vonatkoznak. Azonban azt szemléletesen mutatják, hogy az ellátórendszer által ismert ügyek számának töredékében indul büntetőeljárás.
  • 2020-ban majdnem az év minden napjára jutott egy gyerek, aki szexuális kizsákmányolással összefüggő bűncselekmény sértettjévé vált (304 lány és 45 fiú). Ebből: emberkereskedelem (26 gyerek), gyermekpornográfia (208 gyerek), gyermekprostitúció kihasználása (35 gyerek), kerítés (13 gyerek), kitartottság (8 gyerek), szexuális kényszerítés (59 gyerek).
  • A szexuális kizsákmányolással összefüggő bűncselekmények sértettjeinek 41%-a gyerekkorú vagyis 13 év alatti volt. 
  • A szexuális erőszak kiskorú sértettjeinek száma is jelentősen nőtt az előző évhez képest: 2019-ben 138, 2020-ban pedig 222 (170 lány és 52 fiú) kiskorú sértettet regisztráltak. 
  • Külön kiemelendő, hogy 194 esetben 0–13 éves gyerek vált áldozattá. 
  • A 0–13 éves gyerekek ellen elkövetett 3. leggyakoribb bűncselekmény a szexuális erőszak volt.
  • Adatok forrása: Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztikai Rendszer (Enyübs) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyermekvédelmi adatai.

További tartalmak a témában

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

10 alapelv, ha felnőttekkel dolgozik a gyereked

Hogyan dolgozzon együtt egy gyerek felnőttekkel? Milyen jogai vannak, milyen feltételeket kell, hogy biztosítanak neki? Olvass utána!

What should we pay attention to when organising a fresher’s camp

Mire figyeljünk gólyatábor szervezésekor?

Hogyan lehet olyan gólyatábort és más beavatási szertartást szervezni, amelynek során minden szereplő biztonságban és jól érzi magát?

Ajánlások újságíróknak: interjúkészítés gyerekekkel

Hogyan lehet felelősen interjút készíteni gyerekjogi szempontból a gyerekekkel. A média munkatársainak szóló anyagunkban 14 pontban foglaljuk össze, töltsd le ajánlásunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart