Ügyvédképzések a gyerekközpontú igazságszolgáltatásért – FOSTER projekt

Az Európai Unió által társfinanszírozott FOSTER – Gyermekbarát jogi környezet együttműködési hálózatok révén projekt annak a törekvésnek a része, amely Európa-szerte erősíteni kívánja a gyermekkorú áldozatok jogainak érvényesülését. Az elmúlt években az áldozatvédelem területén jelentős szemléletváltás zajlott: egyre hangsúlyosabbá vált, hogy a bűncselekmények által érintett gyerekek nem csupán jogi szereplők, hanem olyan sérülékeny személyek, akiknek biztonságát, jóllétét és méltóságát az eljárás minden szakaszában védeni kell. A FOSTER projekt ehhez a fejlődési folyamathoz kapcsolódik, és olyan szakmai együttműködéseket, tudásmegosztást és képzéseket biztosít, amelyek elősegítik, hogy a gyermekek valóban hozzáférjenek a számukra megfelelő támogatáshoz és igazságszolgáltatáshoz.

A projekt magyar lábát és vállalásait az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Kutatóintézete koordinálta.

A projekt keretében megvalósuló ügyvédképzés azt a célt szolgálta, hogy a szakemberek (elsősorban ügyvédek, gyerekvédelemben dolgozó jogászok) felkészülten, a gyerekek sajátos szükségleteit (fel)ismerve és figyelembe véve tudják képviselni a bűncselekmények áldozatául esett kiskorúakat. A gyerekekkel dolgozó ügyvédek munkája különösen összetett: a jogi normák alkalmazása mellett érteniük kell a gyerekek lélektani fejlődésének sajátosságait, a trauma fogalmát, annak hatásait. Fontos az is, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek arról, hogyan lehet úgy kommunikálni az eljárásban, valamint úgy segíteni a gyereket az abban való részvételben, hogy az valóban a gyerek érdekeit szolgálja. A képzés ezekre a kihívásokra reagált, és olyan átfogó, interdiszciplináris tudást kínált, amely a jogi, pszichológiai és etikai szempontokat egységes keretben kezeli.

A Hintalovon a projekt keretében három alkalommal tartott online és személyes kétnapos képzéseket, melyeken ügyvédek, bírók, gyermekvédelmi szakemberek és gyerekjogi szakértők vettek részt. A képzés egyik előnye az volt, hogy a résztvevők különböző szakterületről és háttérrel érkeztek, amely nagyban elősegítette a szakmaközi diskurzusokat és együttműködéseket. A két napos képzés során többek között az alábbi témákat érintettük: 

  • nemzetközi és hazai irányelvek és gyakorlatok a gyerekközpontú igazságszoláltatás kapcsán, 
  • bántalmazás formái, megelőzési és kezelési lehetőségei,
  • gyerekrészvételi alapelvek és modellek,
  • trauma, traumaérzékeny kommunikáció, traumát átélt gyerekek meghallgatási technikái.

Köszönjük a résztvevőknek az aktív jelenlétet, a nagyon értékes beszélgetéseket, és a megerősítő és felemelő visszajelzéseket is: 

“Sok újat tanultam, és nagyon sok dolog a helyére került, illetve értelmet nyert. Nagyon hasznos volt, köszönöm szépen.”

“Felépítése is nagyon jó volt a képzésnek. az interaktivitás különösen tetszett”

“Nagyon szupi volt és hasznos a képzés. Több ilyen képzés kellene a gyermekvédelmi rendszerben dolgozó szakemberek részére! Nagyon hálás vagyok a Hintalovon munkájának köszönjük nagyon!”

A témában elérhető számos szakmai anyag Tudástárunkban, illetve akkreditált ügyvédképzéseink a Hintalovon Akadémián

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Mit tehet a szülő, ha a tantermen kívüli oktatásban a pedagógus rendszeresen arra kötelezi a diákokat, hogy webkamerájuk folyamatosan legyen bekapcsolva? A NAIH állásfoglalását kértük.
A gyerekjogok világnapja egy lehetőség arra, hogy jobban odafigyeljünk a gyerekekre. Mi is Kiskorú Kollégáinkhoz fordultunk, és arról kérdeztük őket hogy mely ügyek, gyerekjogok fontosak különösen a számukra.
Ma 30 éve csatlakozott Magyarország az ENSZ Gyermekjogi Egyezményéhez. Mire volt elég az azóta eltelt, több mint negyed évszázad?  Hol tart ma hazánkban a gyermekjogok elismertsége és képviselete, mit ismernek ebből a döntéshozók, a társadalom, mit tudnak a jogaikról maguk a gyerekek?
Az ENSZ legfrissebb felmérésének célja, hogy feltérképezze a gyermekjogok hazai érvényesülésének helyzetét.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Számítanak a szavaid! -Megerősítő mondatok az iskolában

Összegyűjtöttünk pár ötletet, hogyan reagálhat pozitívan egy tanár a mindennapi helyzetekre. Próbáld ki ezeket a mondatokat!

A gyerekbántalmazás leggyakoribb formái – plakát

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le A gyerekbántalmazás leggyakoribb formái plakátot!

Minden gyereknek joga van a suliban …

Mit jelentenek a gyerekjogok az iskolában? Lehet-e enni a tanórán? Ki mehet-e a gyerek pisilni óra közben? Ha kíváncsi vagy összefoglalónkra, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le kiadványunkat!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart