A gyerekek véleménye mindenhol számít – a NEMECSEK Programban is!

A NEMECSEK Programnak kiemelten fontos a valódi gyerekrészvétel. Tudd meg, hogyan dolgozunk együtt a Gyermekjogi Követekkel!

Hintalovon

2022.07.07.

NEMECSEK Programnak – akárcsak a Hintalovon Alapítvány többi programjának – kiemelten fontos a valódi gyerekrészvétel. Ez alatt azt értjük, hogy ténylegesen bevonjuk a gyerekeket több ponton is a munkánkba és valóban figyelembe vesszük a véleményüket, meglátásaikat. Ennek köszönhetően szoros együttműködésben dolgozunk a Gyerekrészvétel Programmal és a Gyermekjogi Követekkel

Miért fontos a gyerekek véleménye?

Az ENSZ Gyermekjogi egyezménye alapján a gyereknek joga van ahhoz, hogy minden őt érintő ügyben figyelembe vegyék a véleményét. A felnőtteknek elég információt és lehetőséget kell biztosítaniuk, hogy véleményüket kialakíthassák és kifejezhessék. A gyerekek bevonása erősíti a gyerekek önbizalmát, biztonságérzetét és felelősségvállalását, segíti a demokratikus értékek kialakulását. Jobb döntésekhez vezet, mert a gyerekekkel közös gondolkozás hatékonyabb és fenntarthatóbb megoldásokat eredményez az őket érintő kérdésekben.

Kik azok a Gyermekjogi Követek?

A Gyermekjogi Követek fiatal kollégáink, az alapítvány 14-17 éves önkéntes csapata. Segítik a gyerekek szempontjainak megjelenését saját munkánkban, hazai és nemzetközi programokon, emellett önálló projekteken is dolgoznak. Céljuk, hogy a gyerekek megismerjék jogaikat, a felnőttek pedig jobban figyelembe vegyék a gyerekek véleményét.

Hogyan valósul meg a gyerekrészvétel a NEMECSEK Programban?

A Gyerekjogi Követekkel számtalan módon együtt dolgozunk. Egyrészt havonta egyeztetünk velük az éppen aktuális kérdéseinkről egy-egy projekthez kapcsolódóan. Ezeknek a megbeszéléseknek olyan kézzel fogható eredményei születtek, mint például a hogyan beszélj tanárként a háborúról anyagunk vagy hogy mit mondjon egy tanár iskolai bántalmazás esetén.

Másrészt gyakran csatlakoznak hozzánk egyes szakmai egyeztetéseken, fórumokon. Például a Budapest Bábszínházzal való együttműködésünk során egyik Gyermekjogi Követünk is csatlakozott a színház igazgatójával és több kollégájával zajló megbeszéléshez, amelyen a színház életében elképzelhető, gyerekeket érintő helyzetekről beszélgettünk. Mikor és hogyan lépjenek közbe a színház munkatársai, ha egy felnőtt kiabál egy gyerekkel? Mit csináljanak akkor, ha azt tapasztalják, hogy több gyerek csúfol valakit? Abban hiszünk, hogy ezekben a helyzetekben felmerülő igényeiket és szükségleteiket a gyerekek saját maguk tudják legjobban megfogalmazni!

Egy másik jó példa a valódi gyerekrészvétel megvalósítására, amikor Közösséggel a budaörsi gyermekek biztonságáért” elnevezéssel szakmai megbeszélést tartottunk, ahol a szakemberek a szülői munkaközösségek és diákönkormányzatok képviselőivel találkoztak. Az egyeztetésen két Gyermekjogi Követünk is részt vett. A találkozó során a szakemberek, gyerekek és szülők együtt gondolkodtak azon, hogy milyen lépéseket lehet tenni azért, hogy minél nagyobb biztonságban legyenek a budaörsi gyerekek.

2021-ben újtára indítottuk NEMECSEK Sport Programunkat, amelynek előkészítésébe ugyancsak bevontuk a gyerekeket. A program elindításának első fázisban alakult egy 7 fős, fiatal versenysportolókból álló Gyerek Tanácsadó Testület. Az ő értékes véleményük és egyedi látásmódjuk teszi igazán teljessé a program szakmai anyagainak összeállítását.

A gyerekekért dolgozni csak velük együtt érdemes! Ezt nemcsak a NEMECSEK Programban résztvevő szervezeteknek hangsúlyozzuk, hanem saját alapítványi munkánk során is mindig szem előtt tartjuk.

10 éve a gyerekjogokért

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

 

Mert a gyerekek nem tudják egyedül megvédeni a jogaikat. Ehhez olyan felnőttekre van szükségük, akik kiállnak értük. És olyan támogatókra, akik lehetővé teszik ezt a munkát.

Segíts, hogy a következő 10 évben is kiállhassunk a gyerekekért!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Köszönjük, hogy számíthatunk rád!

További tartalmak a témában

Milyen szerepe van a közösségeknek a gyerekek védelmében? Hogyan lehet a közösségeket megerősíteni, ezáltal a gyerekek életét biztonságosabbá tenni? A Hintalovon Alapítvány két éve tartó projektjében többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ.
A Dörmi legújabb kampányában az iskolai bántalmazás megelőzését segítő NEMECSEK Programot támogatja. 
A Hintalovon Alapítvány a sportélet kiválóságaival és a Magyar Olimpiai Bizottság Esélyegyenlőségi Bizottságával karöltve új gyermekvédelmi programot indít útjára NEMECSEK Sport néven, amelynek célja, hogy közösen tegyenek a gyerekek védelméért a sport terén. 

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Tavaszi bakancslista – 30+1 tipp, hogy teljen, és ne múljon a tavasz

Töltsétek meg a tavaszi szünetet közös élményekkel, játékkal és nevetéssel – merítsetek inspirációt ebből a vidám ötletgyűjteményből, és próbáljatok ki minél több programot együtt!

mi értelme az online kérdőíveknek

Van értelme kitöltenem? Kérdőíves konzultációkról gyerekeknek

Mire jó egy online kérdőív? Tényleg számít, mit gondolnak a gyerekek? Honnan tudhatjuk, hogy nem élnek vissza vele?

Médiaszereplés alapelvei gyerekeknek

Hogyan bánhat a gyerekkel egy riporter? Mire érdemes figyelni, ha gyereked médiaszereplésre készül? Töltsd le gyerekeknek szóló anyagunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od!

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk, kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-ával, hogy továbbra is kiállhasunk a gyerekekért és jogaikért!

Mert számít a gyerekkor.
Adószámunk: 18752836-2-41

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.