Kihívások között, közös utakon – nemzetközi gyermekjogi konferencia Budapesten

2026. június 2-án nemzetközi gyermekjogi konferenciát szervezünk az ELTE ÁJK-n a gyerekek védelméről, részvételéről és jóllétéről. Regisztrálj és gondolkodjunk együtt!

Hintalovon

2026.03.20.

2026. június 2-án egy egész napos, nemzetközi gyermekjogi konferenciára hívunk mindenkit, akinek fontos a gyerekek jólléte, biztonsága és részvétele a saját életüket érintő kérdésekben. A rendezvénynek az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara ad otthont, és egy olyan szakmai tér létrehozását tűzi ki célul, ahol valódi párbeszéd indulhat a gyerekek helyzetéről és jogairól.

Együtt gondolkodni a gyerekekért

A konferencia különlegessége, hogy nemcsak szakértői előadásokra épít, hanem a mindennapi gyakorlatból érkező tapasztalatokra is. Hiszünk abban, hogy a gyerekek védelme nem egyetlen szereplő feladata: közös felelősségünk, amelyhez szükség van a különböző területeken dolgozó szakemberek, döntéshozók és civilek együttműködésére.

A nap során plenáris előadások és párhuzamos workshopok segítik a közös gondolkodást, amelyek a gyermekjogok három kulcsterülete köré szerveződnek: a gyerekekről való gondoskodás, a gyerekek védelme, és a gyerekek részvétele.

Nemzetközi tapasztalatok, hazai kérdések

A konferencián flamand szakértők is részt vesznek, így lehetőség nyílik arra, hogy nemzetközi példákon keresztül is ránézzünk a hazai kihívásokra. A program – egy workshop kivételével – magyar nyelven zajlik majd, így szélesebb kör számára is elérhető.

A workshopok olyan aktuális és sokakat érintő témákat dolgoznak fel, mint: a gyermekközpontú igazságszolgáltatás, a digitális gyermekvédelem, vagy a gyerekek részvétele a helyi közügyekben.

Több mint konferencia: közös útkeresés

A gyermekjogok területén ma számos kihívással szembesülünk – legyen szó online térben megjelenő kockázatokról, intézményi működésről vagy a gyerekek hangjának érvényesítéséről. Ez a konferencia nem kész válaszokat ígér, hanem teret ad a közös kérdésfeltevésnek, a tapasztalatok megosztásának és az együtt gondolkodásnak.

Kiemelten fontos számunkra, hogy a programban helyet kapjanak a gyakorlati tapasztalatok, a jó gyakorlatok, és azok a kezdeményezések, amelyek valódi változást hozhatnak a gyerekek életében.

Írd be a naptáradba!

Időpont: 2026. június 2.
Helyszín: Budapest, V. kerület, Egyetem tér – az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar főépülete

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A részletes program és a jelentkezési lehetőség hamarosan elérhető lesz.

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Az egyeztetésen lehetőség volt arra, hogy önkénteseink bemutassák a kampány eddigi tapasztalatait, és beszéljenek a minisztérium szakembereivel arról, hogyan tud a gyerekek véleménye nagyobb figyelmet kapni.
2022. március elején, a Hintalovon Alapítvány meghirdette 1000 hátizsák akcióját az ukrán menekült gyerekek támogatására az Appy közösség gyermekvédelmi szervezeteivel közösen.
A válás minden család számára megterhelő, kihívásokkal teli folyamat. Mikor lehet és kell beavatni ebbe a gyereket, hogyan lehet velük jól beszélgetni a változásról és milyen történetekkel tudjuk enyhíteni a bizonytalan időkben a szorongását?

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Így szurkoljatok nekünk! – plakát

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le az Így szurkoljatok nekünk! plakátot!

Mi volt ma a suliban? 22 ötlet, hogy megtudd anélkül, hogy feltennéd ezt a kérdést

22 tipp amivel elindulhat egy jó beszélgetés.

20 segítő mondat szülőknek, hogy a gyereknek igazi öröm lehessen a sport – plakát

Amire a sportoló gyerekeknek szükségük lehet: az elfogadás, sok-sok biztatás, kevesebb kritika, a szülő tudatos magatartása – különösen versenyeken, meccseken –, valamint az a fajta visszajelzés, amelyből építkezni tudnak. Mindenekfelett pedig az az érzés, hogy ők úgy jók, ahogy vannak. Ebben segít az alábbi plakát! Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le plakátunkat!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart