A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány kapcsolati erőszak elleni küzdelem, továbbá a mediáció szerepének erősítése családjogi ügyekben témáit érintő
észrevételei az IM Családjogi Civil Munkacsoport számára.
Jelen cikk a 2021. 06.04-én az IM Munkacsoportjának megküldött állásfoglalás szó szerint idézett szövege.
Mindenekelőtt üdvözöljük a Családjogi Civil Munkacsoport felállítását, annak 1 éves működését, az állami és civil szervezetek által közös erővel kidolgozott szakmai anyag létrejöttét és a szakmai együttműködést, melynek köszönhetően nem mellőzik a társadalmi vitát ezekben a fontos témákban. Üdvözlendő továbbá, hogy az elmúlt években nyilvánosságra került gyermekbántalmazási esetek nyomán, az állampolgári jogok biztosa ajánlásainak figyelembevételével, valamint egyéb előzményeknek köszönhetően több olyan jogszabály módosítás és módszertani útmutató született, melyek lehetővé tették, hogy az elmúlt időszakban a kapcsolati, családon belül megjelenő erőszak jelenségével szemben, illetve az áldozatsegítés érdekében megtett lépések nagyobb hangsúlyt kaphattak.
Egyetértünk ugyanakkor azzal – s Alapítványunk maga is azt vallja –, hogy sok probléma ezen a téren nem feltétlenül a jogalkotás útján oldható meg elsősorban, hanem jogon kívüli alternatív technikákkal, edukálással, képzésekkel, a tudatosság növelésével és empátiával. Ennek keretében Alapítványunk minden tekintetben támogatja az alternatív vitarendezési technikák, így közöttük elsősorban a meditáció intézményét. Akár a hatósági és jogi eljárások részeként, akár azon kívüli megoldásokat jelentő rendszerét. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Gyermekjogi Központja jogsegély szolgáltatásához az elmúlt időszakban beérkezett több, mint 1000 gyermekjogi eset tapasztalatából kiindulva azt látjuk, hogy ez az alternatív, jogon kívüli vitarendezési módszer a leghatékonyabb megoldás lehet arra, hogy a vitás kérdéseikkel kapcsolatban felszínre kerülhessenek, ki lehessenek mondva azok a problémák, amik a szülők közötti korábbi sérelmek hátterében meghúzódhatnak, és akadályozzák a gyermekek érdekében történő közös és előrevivő kommunikációt és együttműködést. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a mediáció valóban kifejezetten akkor tud hatékony lenni, ha az mindkét fél önkéntes beleegyezésén alapul és ennek megfelelően is tud zajlani.
Több olyan jogszabályi szinten megjelenő változást láthattunk korábban, melyek azt a célt szolgálják, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer hatékonyabban és átláthatóbban működjön. A jelzőrendszer szereplői közötti folyamatos szakmai együttműködés, megfelelő információáramlás és kommunikáció mind olyan tényezők, melyek elengedhetetlenek a teljes áldozatsegítő rendszert felülvizsgálni és fejleszteni kívánó közös cél elérése érdekében. Ezek között a korábbi változások között szerepelt a jelzőrendszeri tagok jelzés elmulasztása esetén történő fegyelmi felelősségre vonásának bevezetése, az anonim jelzés megteremtésének lehetősége és automatizmusa, a szakellátásban a bántalmazás felismerésére kiadott módszertani útmutató kiadása, a köznevelési intézményekben az óvodai és iskolai szociális segítő szolgáltatás bevezetése. Ugyanakkor az említett pozitív változások mellett továbbra is beazonosíthatóak olyan területek és problémák a gyermekvédelemben, melyek még megoldásra várnak. Az Alapítványunk jogsegélyszolgáltatása keretében beérkező esetek, illetve a több száz terepen dolgozó szakember számára tartott képzéseink alapján az a tapasztalatunk, hogy noha a jogszabályban egyértelműen lefektetett szabályok kötelezik a jelzőrendszeri tagokat a jelzés megtételére a gyermek veszélyeztetettsége esetén, a gyakorlatban mégis sok esetben a szakemberek elmulasztják megtenni a szükséges jelzést, melynek számos oka lehet.
A jelzés megtételét sok esetben megnehezíti az az elgondolás, miszerint a gyermek veszélyeztetettsége esetén a szakemberek szakmai titoktartási kötelezettsége (pl. orvosi, pszichológusi titoktartás) előbbrevaló a gyermekvédelmi törvényben foglalt jelzési kötelezettséggel szemben. Ez a továbbélő gyakorlat – ami a vonatkozó EMMI protokollban foglalt állásfoglalással is ellentétes – rendkívül káros és jogellenes minden olyan esetben, amikor a jelzés megtételének elmulasztása azt is jelenti, hogy semmilyen szakmai intervenció nem történik. Gyakran tapasztaljuk, hogy az adatvédelmi aggályokra hivatkozás sok esetben meghiúsítja a gyermek veszélyeztetettsége esetén a jelzés megtörténtét és/vagy más védelmi intézkedések megtételét, és így a gyermek számára biztonságos körülmények megteremtését. Miközben az is tettenérhető, hogy sok esetben ez a hivatkozás csupán annak “alátámasztására” szolgál, ha adott szakember ki akarja kerülni a jelzést (mert nem bízik annak hatékonyságában, vagy fél attól, hogy a jelzés következtében a gyermek helyzete még rosszabb lesz). Álláspontunk szerint a jelzőrendszer csak akkor működhet jól, ha annak tagjai megbíznak egymásban. A bizalom kiépítése, és annak megtartása jelenleg – Alapítványunk meglátása szerint – az alábbi problémákba ütközik, kivétel nélkül minden ellátási területen:
- a gyakori fluktuáció miatt a jelzőrendszeri tagok közötti együttműködési szálak sokszor megszakadnak;
- munkaerőhiány a zárt közösségekben, kistelepüléseken, szegregátumokban, halmozottan hátrányos vagy leszakadó régiókban (ezeken a területeken a jelzőrendszeri tagok idegennek számítanak, ezzel eleve nehéz a bizalmi alapú együttműködés, s a pandémia helyzet csak tovább növelte e régiók amúgy is hátrányosabb helyzetét);
- a gyakorlatban megfigyelhető a rendelkezésre álló módszertani útmutatók, szakmai protokollok elterjedtségének, ismertségének hiánya a szakemberek körében, ami megnehezíti a hatékony és kellő időben történő jelzés megtételét;
- előfordul továbbá, hogy a terjengős és nem felhasználóbarát módszertanok tanulmányozása és elsajátítása komoly kihívást jelent a szakemberek számára, különösen igaz ez azokban az esetekben, amikor más jelentkezők híján a jogszabály által előírtnál alacsonyabb szakképzettségű munkavállalókat alkalmaznak gyermekvédelmi pozíciókban.
- bizonyos esetekben a szakmai útmutatók hiánya okoz intézményenként teljesen eltérő gyakorlatot a gyermek bántalmazásának kezelésére pl. az oktatási intézményekben, ahol erre vonatkozóan jelenleg nincs érvényben egységes szakmai protokoll és iskolánként (és iskolán belül is) eltérő, ad-hoc megoldások születnek az esetek kezelésére.
Üdvözlendő ugyanakkor a gyermekotthonokban előforduló bántalmazások kezelésére elfogadott korábbi szakmai módszertan, mely képet ad arról, hogy milyen sok esetben fordul elő gyermekbántalmazás – bár meggyőződésünk, hogy a látencia még így is nagyon magas. A rendszeres (nem projekt alapon finanszírozott, hanem folyamatosan elérhető) szakmai szupervízió olyan megfogalmazott szükséglet a gyermekvédelemben dolgozó szakemberektől, ami szintén a hatékony együttműködést erősítheti a gyermekvédelemben. Ahogy természetesen a megfelelő érzékenyítő és egyéb szakmai képzések és tréningek biztosítása is egy nagyon fontos eleme a jelzőrendszeri tagok közötti érdemi együttműködés megvalósításának.
Rendkívül üdvözlendő, hogy az ellátórendszernek több eleme is bővítésre került a közelmúltban. Mind az áldozatsegítő és krízis központok, mind a félutas-házak, menedékházak vagy kríziskezelő ambulanciák, menedékházak számának növelése figyelemre méltó előrelépést jelent az áldozatsegítés terén, ahogy az említett 5000 fő szakember (közöttük rendőrök, pedagógusok) szakmai képzésének sikeressége, illetve az áldozatsegítő központokban dolgozók egy hónapos képzése is. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ezen a téren valamennyi, a kapcsolati erőszak elleni fellépésben résztvevő, és az áldozatokkal – közöttük gyermekekkel – találkozó szakemberek megfelelő képzése meghatározó mind a kapcsolati erőszak jeleinek felismerésében, mind az áldozatokkal – közöttük szintén a gyermekekkel – való kommunikáció megfelelőségében, mind az empatikus viszonyulás terén.
A gyermekáldozatok felé történő, koruknak és érettségüknek megfelelő tájékoztatás, “gyermeknyelvű” kommunikáció és gyermekközpontú megközelítés nem csak a pedagógusok, rendőrök, de az igazságszolgáltatás szereplői – köztük a bírók, ügyészek, ügyvédek –, de a gyermekáldozatokkal találkozó egészségügyi szakemberek – védőnők, gyermekorvosok, pszichiáterek – megfelelő képzése is megkerülhetetlen. Ezen gyermekekkel foglalkozó, velük mindennapi munkájuk során találkozó szakembereknek hosszútávon érdemes lehet már a felsőoktatási képzésébe történő gyermekközpontú, empatikus szemlélet beépítése, természetesen a már területen dolgozók specifikusabb rendszeres szakmai továbbképzése mellett. Alapítványunk bármikor készséggel áll rendelkezésre bármely a gyermekvédelemben, igazságszolgáltatás, oktatás, egészségügy, stb. területén dolgozók gyermekjogi, gyermekközpontú megközelítést elősegítő, érzékenyítő szakmai képzések, előadások és tréningek megtartásában, mely területen évek óta nagy tapasztalattal rendelkezünk, és több száz szakember képzésére volt lehetőségünk.
Alapítványunk fontos lépésnek tartja az OKIT áldozatsegítő vonal folyamatos (napi 24 órás) üzemeltetését, ennek biztosítását, ugyanakkor még fontosabbnak tartjuk azt, hogy a segítség ilyen formájáról minél több arra rászoruló ember – és ami még hangsúlyosabb: gyermek – tudjon. Ennek hatékony és modern eszközökkel történő népszerűsítése országszerte elengedhetetlen olyan további platformokon, mint a közösségi médiafelületeken, vagy óriásplakátokon, stb. történő hirdetése.
A szakmai anyag említést tesz több tudatosságnövelő tevékenységről is, azonban sajnálatos módon nem szerepelnek az anyagban indikátorok, illetve ezen adatok és információk ugyanakkor nehezen is hozzáférhetőek. Alapítványunk 2016 óta minden évben egy átfogó vizsgálat keretében éves Gyermekjogi Jelentést készít azokról a gyermekjogokat érintő eseményekről, amelyek képet adnak az előző évben bekövetkezett jogszabályi változásokról és statisztikákról. A Jelentés előkészítése során több területről igyekszünk összegyűjteni objektív információt: többek között figyeljük az adott évben elfogadott, illetve hatályba lépett gyermekeket érintő jogszabályokat és módosításokat, az év során publikált szakmai anyagokat, illetve statisztikai és információs forrásokat igyekszünk összegyűjteni a riport elkészítéséhez. Évről évre szembesülünk azonban e Jelentés megírásánál azzal a problémával, hogy egyre nehezebben lehet hozzáférni a közérdekű adatokhoz, információkhoz is az egyes hatóságoktól. Jelen esetben is azt érezzük, hogy a legutóbbi Munkacsoport ülésen, ill. a szakmai anyagban említett látványos eredmények és fejlődés az áldozatsegítés és párkapcsolati erőszak elleni küzdelem terén nehezen értékelhető, ha hiányoznak az adatok ahhoz az adott dokumentumból. Meghatározó jelentőségűnek tartanánk az egyes statisztikai adatok és módszertanok nyilvánosságra hozatalát, ami a transzparenciát és intézményi elszámoltathatóságot is elő tudná segíteni.
