Hogyan lehet segíteni a gyerekeknek? Nemzetközi workshop a jogellenes gyerekelvitelről

Hogyan tudják segíteni a szakemberek a gyerekeket, ha az egyik szülő engedély nélkül elviszi a gyerekét egy másik országba, és elszakad a másik szülőtől? Mire kell figyelnie egy bírónak, jogásznak, mikor egy jogellenes gyermekelvitel ügyben találkoznak a gyerekekkel?

Hogyan tudják segíteni a szakemberek a gyerekeket, ha az egyik szülő engedély nélkül elviszi a gyerekét egy másik országba, és elszakad a másik szülőtől? Mire kell figyelnie egy bírónak, jogásznak, mikor egy jogellenes gyermekelvitel ügyben találkoznak a gyerekekkel?

Ezekre a kérdésre keresi a választ INCLUDE nevű kutatás, melyet gyerekek részvételével, az Európai Eltűnt Gyerekek Szövetségének koordinálása mellett végezett a Hintalovon Alapítvány. A Gyermekjogi Követek kutatótársakként dolgoztak közel egy éven át, a módszerek kidolgozásától a megfigyelésen és adatgyűjtésen át az eredmények feldolgozásáig. Sőt: március 19-én ők is prezentáltak a partnerek, jogi szakértők előtt.

A belga, ciprusi, görög, holland és horvát szakemberekkel közös workshop célja az volt, hogy bemutassák a magyar és ciprusi kutatások eredményeit, megismerjék a jogellenes elvitellel foglalkozó szakemberek ajánlásait. A workshop tanulságait felhasználva készíti el az Alapítvány partnere, az Antwerpeni Egyetem a szakembereknek szóló ajánlásait.   

Az online eseményen Németh Barbara, Klinger Dóra és Parti-Nagy Elza mutatták be a hazai kutatás eredményeit, ajánlásokat is megfogalmaztak a bíróknak, jogászoknak, szociális munkásoknak arról, hogyan lehet gyermekbaráttá tenni a jogellenes gyermekelviteli ügyek eljárását:

  • Figyeljenek arra, hogy ne mélyítsék a konfliktust a gyermek és szülei között.
  • Osszanak meg minél több információt a gyermekkel a folyamatról, a jogairól, és az esetleges következményekről.
  • Legyenek megbízhatóak és következetesek.
  • Tartsák tiszteletben a gyermek érzéseit.
  • Hallgassák meg figyelmesen.
  • Ne várják el, hogy a gyerek mindent és mindenkit azonnal fogadjon bizalmába.
  • Legyenek türelmesek, és biztosítsanak elég időt.

A magyar tapasztalatokat megerősítették a ciprusi partner, a Hope for Children Cyprus eredményei is. A bemutatott prezentáció elérhető angolul, a teljes jelentés a 2021 júniusi konferencián lesz nyilvános.

A gyerek kollégáinkkal készített tanulmány teljes szövege itt olvasható, angol nyelven.

Kiemelt kép innen.

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

A GameON projekt tagjaként a Gyermekrészvétel csapat munkatársai megismerkedhettek a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) programjaival és az általuk fejlesztett eszközökkel. A GameON for Democracy a DIA 2024. futó, 2 éves projektje, ahol 15 különböző fiatalokkal foglalkozó civil szervezettel dolgozik együtt, közöttük mi, a Hintalovon Alapítvány is.
A gyerekek bírósági meghallgatásáról szóló értesítés szabályai változtak 2022 nyarán. Mit jelent ez a gyakorlatban? Mit jelent mindez a gyermekjogok érvényesülése szempontjából?
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány idén ötödik alkalommal készített összefoglalót az előző év legfontosabb gyermekjogi eseményeiről: a 2020-ról szóló gyermekjogi jelentés áttekintést nyújt a 18 évnél fiatalabbak hazai helyzetéről.
Gyakornokokat keres a Hintalovon Alapítvány Gyerekrészvétel csapata. Szívesen önkénteskednél egyetem mellett? Fontosak neked a gyerekjogok? Jelentkezz még ma!

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

5+1 indok, amiért jó a gyerekednek, ha őt is bevonod a döntésekbe – Plakát

Ha kíváncsi vagy, hogy miért érdemes a gyerekedet is bevonni az őt érintő kérdésekbe, akkor válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le erről szóló plakátunkat!

Érzelmi bántalmazás

Tudd meg, mi számít érzelmi bántalmazásnak, milyen jelei és következményei vannak. Töltsd le a kiadványt és tegyél a gyerekek érzelmi biztonságának megőrzéséért!

Ajánlás iskolaőröknek, intézményvezetőknek

Hogyan tudnak partneri viszonyt kialakítani és együttműködni az iskolaőrök és intézményvezetők a gyerekek és a felnőttek biztonsága érdekében? Ha kiváncsi vagy ajánlásunkra, válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le még ma kiadványunk!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart