Sokan gondolják, hogy a gyerekek még nem elég érettek ahhoz, hogy bevonjuk őket a róluk szóló döntésekbe. Ráadásul a túl nagy felelősség elveheti a gyerekkorukat. De valóban ilyen egyszerű ez? Összegyűjtöttük a leggyakoribb tévhiteket a gyerekrészvétellel kapcsolatban. Célunk, hogy megmutassuk azokat a pozitív hatásokat, amiért érdemes teret adni a gyerekek véleményének.
“A gyerekrészvétel azt jelenti, hogy az lesz, amit a gyerek mond.”
Bár gyakori feltételezés, hogy ha kikérjük a gyerekek véleményét, a döntést is ők hozzák meg, ez valójában ennél sokkal összetettebb folyamat. A gyerekrészvétel fogalma arra a jogra utal, hogy a gyerekek részt vehetnek az őket érintő kérdésekben. Kifejezhetik a véleményüket, és azt figyelembe is kell venni. Ez egy alapelv, amely hangsúlyozza, hogy a gyerekek kompetensek a róluk szóló döntések meghozatalában. Az önálló döntéshozatal lehetőségének fontos szerepe van a fejlődésükben és a védelmükben. Bár részt vesznek a döntésben, nem ők döntenek egyedül, mivel kompetens felnőttek segítenek a folyamatban, és figyelembe veszik a gyerekek véleményét. Ez a folyamat több lépésből áll. Először kikérjük a gyerekek véleményét. Majd beszélgetünk velük arról, milyen lehetőségek vannak, és mit érdemes figyelembe venni a döntéshez. Miután meghallgattuk a véleményüket, átgondoljuk felnőttként, mit tudunk úgy megvalósítani, hogy az sem a gyerekek, sem más jogait és biztonságát nem veszélyezteti. Fontos lépés ezután, hogy a gyerekekkel is megosszuk, mit és miért döntöttünk, és mennyit tudtunk figyelembe venni abból, amit ők kifejeztek.
“A gyerekek nem rendelkeznek kellő készségekkel és tapasztalattal, hogy részt vegyenek az őket érintő döntésekben.”
A lényeg nem az, hogy a gyerekek képesek-e kifejezni a véleményüket, vagy hogy az mennyire megalapozott, hanem hogy mi, felnőttek, hajlandóak vagyunk-e meghallgatni őket. Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének értelmében az a cél, hogy olyan helyzeteket teremtsünk, ahol a gyerekek felfedezhetik a saját világukat, és döntéseket hozhatnak benne. Ez arra a tapasztalatra épít, hogy a gyerekek már kicsi koruktól szeretnének – és képesek is – részt venni a környezetük alakításában, jól oldják meg a közösségi problémákat, felelősséget vállalnak és kompromisszumokat keresnek..
A gyerekek képességei – akárcsak a felnőtteké – különböznek a más-más életszakaszokban. Ezért nem lehet csak az életkoruk alapján megítélni, mennyire képesek döntéseket hozni vagy véleményt alkotni. Gondoljunk például arra, amikor egy alsós gyerek elmondja, mi tetszik neki az iskolában, és javaslatokat tesz, hogyan tehetnék izgalmasabbá az órákat. Ehhez persze fontos, hogy a gyerekek megfelelő támogatást kapjanak, és olyan módon fejezhessék ki magukat, ami nekik kényelmes: rajzokkal, zenével, tánccal, versekben, képekkel vagy egy egyszerű beszélgetésen keresztül.
Felnőttként annyi a dolgunk csupán, hogy biztosítsuk a lehetőségeket, hogy a gyerekek is beleszólhassanak a róluk szóló döntésekbe és a környezetük alakításába, anélkül hogy az életkoruk akadály lenne. Ne döntsünk róluk anélkül, hogy bevonnánk őket a döntésekbe.
„Ahhoz, hogy jogokat kaphasson egy gyerek, meg kell tanulnia felelősséget vállalni a tetteiért.”
A jogokat felnőtteknél sem kötjük feltételekhez, így ez az érvelés a gyerekeknél sem állhatja meg a helyét. Két szempontot érdemes itt figyelembe venni. Az egyik, hogy valóban helyes-e a jogok biztosítását életkorhoz kell kötni? Az újszülötteknek is vannak jogaik, pedig ők egyáltalán nem képesek felelősséget vállalni. Mégis természetes, hogy biztosítjuk nekik az emberi jogokat. Ez alapján az sem indokolt, hogy valamivel idősebb gyerekek esetében feltételekhez kössük a jogok biztosítását. A másik szempont, hogy mivel tudjuk igazán segíteni a gyerekeket abban, hogy felelősséget vállaljanak? Ha tiszteletben tartjuk a jogaikat, meghallgatjuk őket, közvetve azt is megtanulják, hogy erre mindenki más is jogosult. Ha életkoruknak megfelelő szinten és módon lehetőségük van kifejezni a véleményüket és döntéseket hozni, sokkal könnyebben észreveszik, mire képesek önállóan, és miben szorulnak segítségre. Azzal, hogy hagyjuk, hogy a gyerekek a saját életükben döntéseket hozzanak, azt is segítünk nekik megtanulni, hogy a döntéseiknek, tetteiknek következménye van.
Ezeket a szempontokat jól illusztrálja a következő példa az Egyesült Királyságból. Egy óvodában, ahol húsz négy év alatti gyerek volt, az óvónők úgy döntöttek, hogy a gyerekek segítség nélkül, bármikor szabadon vehetnek gyümölcsöt és vizet. Az új helyzetben a gyerekek először minden alkalommal engedélyt kértek. Majd fokozatosan megértették, hogy egyedül is dönthetnek ebben a kérdésben. Természetesen sokan először kilöttyintették a vizet. De ahogy egyre több tapasztalatuk lett, azt is megtanulták, hogyan töröljék fel vagy öntsék óvatosabban a pohárba. Azáltal, hogy ebben az egyszerű kérdésben önállóan dönthettek a gyerekek, megtanultak felelősségteljesebben viselkedni. Ráadásul a dolgozók is tudták másra fordítani a felszabadult időt.
A példánk is azt támasztja alá, hogy “gyakorlat teszi a mestert”. Azaz ha szeretnénk, hogy a gyerekekből felelős felnőttek váljanak, biztosítanunk kell nekik olyan helyzeteket már egész kiskortól, amiben gyakorolhatják a felelősségteljes viselkedést. Ezzel pedig egyúttal jogokat is biztosítunk nekik.
“Ha a gyerekeknek döntéseket kell hozniuk, azzal elvesszük a gyerekkorukat.”
Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének 12. cikke nem kötelezi a gyerekeket, hanem jogot biztosít nekik a részvételhez. Semmiképp sem az a cél, hogy minden gyerekre rákényszerítsük, hogy bizonyos témákban véleményt formáljon. Illúzió azonban azt gondolni, hogy a gyerekek nem hoznak döntéseket és vállalnak felelősséget már kiskoruktól kezdve. Még a védett környezetben élő kisgyerekek is nap mint nap dönthetnek például a barátságaikról, megküzdenek a szülők válásával, közvetítenek a konfliktusban álló szülők között, eldöntik, milyen játékokat játszanak, és alkudoznak azok szabályairól. Valójában pont azzal, hogy meghallgatjuk őket, teszünk hozzá az általuk megélt gyerekkor minőségéhez. Sőt, sok gyerek számára ez a jog lehetőséget adhat arra, hogy visszakapja gyerekkora egy részét. A részvételi jog ugyanis – megfelelő támogatással – segíthet a sérülékeny helyzetben lévő gyerekek magabiztosságának és kontrollérzetének növelésében is.
“Ha felerősítjük a gyerekek hangját, az a szülők iránti tisztelet csökkenéséhez vezet.”
A gyerekek meghallgatása a tisztelet kifejezése is egyben. Ezáltal azt is tanítjuk nekik, hogy mennyire fontos tisztelni önmagukat és másokat is. Semmiképp nem arról szól a gyerekek bevonása, hogy arra biztassuk őket, hagyják figyelmen kívül a szüleik, gondozóik véleményét. Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének 29. cikkelye is egyértelműen kimondja, hogy az oktatás egyik célja, hogy a gyerekek megtanulják tisztelni a szüleiket. Persze a tisztelet azon formája, ahol a gyerek vakon követi a szülő utasításait, valóban sérülhet, ha a gyereket a véleményének kifejezésére biztatjuk. Azonban ez a fajta tisztelet egyébként sem fenntartható hosszútávon. A gyerekeket arra tanítjuk, hogy fontos mások véleményét meghallgatni, és ez a családban sincs másképp. Ha meghallgatjuk egymást, könnyebben oldhatunk meg konfliktusokat, találhatunk megoldásokat és jobban megérthetjük egymást. Mindez jótékony hatással van a családi életre is. Amikor meghallgatjuk a gyerekeket, nem azt tanítjuk nekik, hogy kizárólag a saját véleményük számít. Hanem egy olyan szemléletet közvetítünk, amely szerint érdemes beszélgetéseket kezdeményezni azokkal, akik fontosak számunkra.
„A gyerekjogok kérdése egy olyan koncepció, amelyet a nyugati társadalmak más országokra erőltetnek, és ellentétben áll a hagyományos családi szerepekkel.”
Sokan állítják, hogy a gyerekrészvétel fogalma, amely a gyerekek önálló gondolatainak és ötleteinek megvalósulását és láthatóságát jelenti, egy, a nyugati kultúrkör által hajszolt elképzelés, amely számos kultúrában szembemegy a családok hagyományos szerepével. Azonban a Gyermekjogi Egyezmény nemcsak figyelembe veszi ezt, hanem hangsúlyozza a család tiszteletét és védelmét. Preambulumában elismeri a családot, mint a társadalom alapvető egységét, amely szükséges a gyerekek fejlődéséhez, növekedéséhez és jólétéhez; ezért védelemre jogosult. Az 5. cikk hangsúlyozza, hogy az államnak tiszteletben kell tartani a család jogait és felelősségét. A 18. cikk előírja, hogy az állam nyújtson támogatást a szülők számára. A 29. cikk pedig megerősíti, hogy az oktatás egyik célja a gyerekek tisztelete a szüleikkel szemben. Más szóval, a család megőrzése és ereje kulcsfontosságú a gyerekek jogainak megvalósulásához. Ebből a szemszögből nézve világossá válik, hogy az emberi jogok megerősítik, nem pedig veszélyeztetik a társadalmak hagyományos kulturális alapjait.
Ugyanakkor a gyerekek véleményének meghallgatása és figyelembe vétele nem minden társadalomban elfogadott és gyakorolt szokás. Ahogy az emberi jogok tiszteletének új normái kialakulnak, a társadalmaknak is alkalmazkodniuk kell, hogy tükrözzék ezeket a változásokat. A múltban alkalmazott bánásmód nem igazolja annak folytatását a jövőben. Például, sok társadalomban a nők akár száz évvel ezelőtti helyzete ma már nem elfogadott. Ezért számtalan módon igyekeznek a társadalmak biztosítani számukra az egyenlőséget. Így van ez a gyerekek esetében is. A Gyermekjogi Egyezmény arra ösztönözi a kultúrákat, hogy vizsgálják felül a gyerekek iránti hozzáállásukat. Természetesen a változások bevezetése más-más módon történik a különböző társadalmakban. Érzékenyen és értően kell kezelni a kulturális hagyományokat és a vallást. Azonban ezek sem szolgálhatnak indokként arra, hogy megvonják a gyerekek jogát a véleménynyilvánításhoz.
Hiszen gyerekrészvétel nem elveszi a gyerekkorukat, hanem gazdagítja azt…
A gyerekrészvétel fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Hiszen nem csupán a jogok biztosításáról van szó, hanem arról, hogy lehetőséget adunk a gyerekeknek arra, hogy maguk alakítsák saját életüket és környezetüket. Ez egy szemléletmód, amely azt vallja, hogy a gyerekeknek is van joga és kompetenciája, hogy formálják a világot maguk körül. A fenti tévhitek eloszlatása segíthet megérteni, hogy a gyerekek véleményének meghallgatása nemcsak jogi és morális kötelesség, hanem hozzájárul a társadalom fejlődéséhez. Hiszen a gyerekek egyedülálló perspektívát kínálnak, amely új lehetőségeket nyithat meg. A gyerekrészvétel nem elveszi a gyerekkorukat, hanem gazdagítja azt. Segít megérteni és tiszteletben tartani őket, miközben erősíti felelősségtudatukat és önállóságukat.
