Kérdések és válaszok a közösségi gyerekvédelem lehetőségeiről – kutatás

Mit jelent a közösségi gyerekvédelem?

A bántalmazással szembeni védelem minden gyerek alapvető joga. Magyarországon 2005 óta törvény tiltja a gyerekek ellen elkövetett erőszak minden formáját. Ennek betartása a teljes társadalom felelőssége. A család, a baráti kör, az iskolai és egyéb szabadidős közösségek, a lakókörnyezet, a gyereket körülvevő felnőttek a játszótéren, a buszon, a lépcsőházban, a  gazdasági és politikai döntéshozók, egyszóval a társadalom egésze felel azért, hogy a gyerekek méltó módon, a jogaikat tiszteletben tartva nőhessenek fel. A gyerekek jogainak tiszteletben tartása az egész társadalom felelőssége és kötelessége, közösen kell tenni értük, a felnőtt társadalom egésze kell, hogy felelősséget vállaljon a gyerekek jólétéért.

Mi befolyásolja, hogy mennyire védelmező egy közösség?

A gyerekek biztonsága attól is függ, hogy milyen a környezetük, mennyire védelmezőek azok a közösségek, amelyekhez tartoznak. Ez azon is múlik, hogy milyen információkkal rendelkeznek a bántalmazásról, mit tartanak erőszaknak, honnan jutnak ezzel kapcsolatos információhoz, tudják-e, hogy kihez fordulhatnak. Tudják-e, hová kell jelezni, ha bántalmazást tapasztalnak, kit tartanak felelősnek abban, hogy ezeket kezelje, hol tudnak jobban felelősséget vállalni, milyen közösségek tagjaként lépnének fel erőteljesebben az erőszakkal szemben. 

Mennyire erős Magyarországon a közösségi gyermekvédelem?

Ennek megválaszolására a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2021 tavaszán átfogó kutatást indított. A kutatásban további négy ország – Albánia, Moldova, Románia és Szlovákia – nonprofit szervezetei is részt vettek annak érdekében, hogy átfogó képet kapjunk a gyermekbántalmazás régiós megítéléséről. A kutatásban résztvevő partner szervezetek: Child Rights Center Albania, Albánia, Concordia, Moldova, Caritas Alba Iulia, Románia, OBČIANSKE ZDRUŽENIE FutuReg, Szlovákia. Elsőként a magyar eredményeket mutatjuk be.

Hogyan zajlott az adatfelvétel?

A kutatás 3 részből állt: egy felnőtteknek szóló online kérdőívből, egy helyi közösség fókuszcsoportos vizsgálatából és egy gyerekeknek szóló háromrészes online kérdőívből.  Az online kérdőívre 2021. március 10. és május 15. között 10 877 érvényes válasz érkezett. A válaszadók között felülreprezentáltak a nők és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők. Felük nevel kiskorú gyermeket, és minden 3. kitöltő gyerekekkel foglalkozó szakember.  A fókuszcsoportos kutatást egy fővároshoz közeli kisebb városban végeztük, aminek családi házas és lakótelepi övezetei is vannak. Itt 3 beszélgetésre került sor 2021. május–június között. Az első alkalmon gyermekvédelmi szakemberek, a másodikon  szülők, a harmadikon a két csoport vegyesen vett részt. 

A gyerekek véleményét 3 online kérdőívben mértük fel, amelyekre a 13–17 éves gyerekek válaszolhattak 2021. május 15. és július 7. között. Az első 2 kérdőív olyan konkrét helyzetekre kérdezett rá, ahol egy gyerek bántalmazást láthat vagy tapasztalhat. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a gyerekek tesznek-e valamit egy ilyen helyzetben vagy sem, illetve mesélnek-e róla később valakinek. A 3. kérdőív azt járta körül, kire számítanak a gyerekek. A kérdőívekre több mint 1400 kitöltés érkezett. 

EREDMÉNYEK

Mennyire jelent komoly problémát a gyermekbántalmazás és elhanyagolás Magyarországon? 

A válaszolók közel kétharmada (63,5%) szerint a gyermekbántalmazás nagyon komoly problémát jelent Magyarországon. Kicsit kevesebb, mint egyharmaduk (29,6%) véli úgy, hogy bár aggodalomra ad okot, de vannak komolyabb problémák is. A nők 69,8%-a szerint jelent komoly problémát, ugyanezt a férfiak 42,5%-a gondolja így. 

Mi számít bántalmazásnak a felnőttek szerint?

Teljes az egyetértés abban, hogy a szexuális bántalmazás, a súlyos fizikai bántalmazás, az egészségügyi tüneteket okozó elhanyagolás az mind gyerekek elleni erőszaknak számít. Magas egyetértés mutatkozik abban is, hogy erőszak az, amikor a gyerek szemtanúja a családon belüli bántalmazásnak, érzelmi elhanyagolást szenved el, megütik az arcán, a fején vagy a fülén, a bántalmazással és az elhagyással fenyegetik, félmeztelen, meztelen fotóit posztolják a közösségi médiában. Azonban sokan nem tartják erőszaknak a megszégyenítést (hülyének, lustának stb. nevezni a gyereket) és a gyerekkel való kiabálást. 

Mit tudnak az emberek arról, hogy jelenteni kell-e, ha erőszakot látnak?

A válaszadók közel fele (46,3%) csak feltételezi, hogy Magyarországon van olyan törvény, ami szerint a felnőtteknek jelentenie kell a gyermekekkel szembeni erőszakot. Minden 10. válaszadó pedig egyáltalán nem tudta, hogy létezik-e ilyen, vagy sem. 10-ből 6-an tudták, hogy egy gyerek is tehet erről jelzést.  A többség tudomása szerint a gyermekjóléti szolgálatnak (84,1%), a rendőrségnek (65,1%) és az egészségügyi szolgáltatónak (53%) kell ilyenkor jelezni, de sokakban felmerült az ombudsmannak, a helyi önkormányzatnak és a civil szervezeteknek való jelzési kötelezettség is.

A válaszadók szerint ki a felelős a gyerekek neveléséért?

A többség szerint nem csak a szülő joga meghatározni, hogyan fegyelmezi (79,8%) vagy neveli (67,6%) a gyerekét. 10-ből 9 felnőtt egyetért azzal, hogy a gyerekek védelme a közösség minden tagjának a feladata. A felnőttek egyetértenek abban is, hogy a férfiak és a nők ugyanannyira felelősek a gyerekek neveléséért.

Ki van a legnagyobb hatással a szülők fegyelmezésére? 

A házastárs/élettárs (55,2%), a szülők (29,9%), a tanárok, szakemberek (27,6%) és az önsegítő könyvek (22,9%). 

Mennyire tartják elfogadhatónak a testi fenyítést?

10-ből 9 felnőtt szerint a fizikai erőszak akkor sem elfogadható, ha a szülő ideges. A többség (83%) szerint éppen olyan rossz megütni egy fiút, mint egy lányt, ugyanakkor nagy a nemek közötti különbség ebben a kérdésben. A férfiak 21,8%-a szerint rosszabb megütni egy lányt mint egy fiút. Ezzel a nők csupán 5%-a ért egyet. 

A legtöbben akkor fogadják el a fizikai büntetés alkalmazását, ha a gyerek cselekedete veszélyt jelent saját magára. Például ha átszalad egy forgalmas úton, ellop valamit, dohányzik, alkoholt vagy kábítószert fogyaszt, vagy nem jár be az iskolába (csökkenő sorrendben). 

Mi van akkor, ha más üti meg a saját gyerekünket?

A felnőttek nem tartják megengedhetőnek, hogy egy rendőr, edző vagy más felnőtt megüsse a gyereküket, akkor sem, ha ő maga indokoltnak gondolja azt. Akik mégis, azt leginkább a családtagoknak és kevesebben a tanároknak engednék ezt meg. 

Mennyire tartják hatékonynak a pofont?

10-ből 8 felnőtt szerint a pofon vagy az elfenekelés nem hatékony fegyelmezési módszer. A felnőttek nem gondolják, hogy ha megütik a gyereket, nem fog még egyszer ugyanúgy viselkedni, vagy hogy a kiabálás és az üvöltözés szófogadóbbá teszi a gyerekeket, és azt sem, hogy a pszichológiai büntetés a gyerekek javát szolgálná. Legalább 80%-uk egyetértett ezekkel. Minden 4. felnőtt azonban úgy gondolta, hogy a gyerekek fizikai büntetése nem jó, de néha elkerülhetetlen.

Mennyire tartják gyakorinak, hogy egy gyereket megütnek, megpofoznak?

A válaszadók szerint 10-ből 7 szülő kiabál, üvöltözik, 10-ből 6 szülő elfenekeli, megüti, megpofozza, 10-ből 3 szülő övvel, bottal megveri a gyerekét. A pozitív módszereket a válaszadók szerint 10-ből 4 szülő alkalmazza. 

Hogyan reagálnak mások, ha ezt látják? 

A felnőttek kérharmada figyelmen kívül hagyná, ha egy szülő a gyerekkel kiabál, üvöltözik vagy elfenekeli, megüti, megpofozza, mivel úgy gondolják, hogy ez a szülő dolga. Ha egy gyereket övvel, bottal megvernek, azt a többség elítélné, mivel azt helytelennek gondolják, míg a pozitív módszereket elfogadnák, helyesnek tartják. 

Ugyanakkor egy nem elhanyagolható kisebbség szerint helytelen, ha valaki soha nem alkalmaz sem fizikai, sem pszichológiai büntetést (13,8%), és helyesnek fogadja el a környezete, ha kiabálnak, üvöltöznek egy gyerekkel, vagy sértegetik (10,9%). A felnőttek harmada szerint a környezete azt várja tőle, hogy azonnal közbelépjen, és megbüntesse a gyereket, ha az rosszul viselkedik. 

Beavatkoznának, ha azt látják, hogy egy gyereket bánt egy szülő?

A válaszadók szerint Magyarországon 10-ből 2 felnőtt avatkozna közbe, amikor szemtanúja annak, hogy egy másik szülő/felnőtt fizikailag fenyít egy gyereket. Ugyanennyien értesítenék szerintük a hatóságokat. A válaszok alapján elsősorban azért nem lépnek fel az emberek az erőszakkal szemben, mert úgy gondolják, hogy ez nem az ő dolguk (59%), mert aggódnak, hogy velük mi fog történni, ha beszélnek róla (52,7%), és nem akarják feldühíteni a gyerekek szüleit (44,3%). 

A fókuszcsoportos kutatás is ezt erősítette meg. Ha egy felnőtt tudomást szerez egy gyerekkel szembeni erőszakról, magukat akarják elsősorban megvédeni az ilyen helyzetekben, attól félnek, hogy mégsem érkezik megfelelő segítség, és az érintett családban tovább romlik a helyzet, s ezzel a gyereket hoznák még rosszabb helyzetbe. Az emberek félelmein túl azonban felmerült még egy akadály: a jelzőrendszer hibás működése.

Mi jelent veszélyt a gyerekek biztonságára nézve?

A fókuszcsoportos kutatás alátámasztotta a családok kiemelt szerepét abban, hogy viselkedik egy gyerek a közösségében. Egyre nagyobb problémát jelent a kortárs csoportokon belüli bántalmazás, kiközösítés, bullying – legyen szó akár az offline vagy az online térről. Különösen nagy veszélyt jelent a gyerekekre az alkohol és a kábítószer is. Vannak egyértelműen beazonosítható gócpontok, ahol a gyerekek biztonsága veszélybe kerül. Ezek elsősorban a nagy hipermarketek közelében vannak, ahol könnyen jutnak a gyerekek alkoholhoz.

Milyen problémát látnak a gyerekek védelme terén? 

A fókuszcsoportos beszélgetésen résztvevő szülők és szakemberek kiemelték, hogy a gyerekek védelme nem lehetséges a szakemberek együttműködése nélkül. Ez most nagyon hiányzik, amit részben a gyakori személyi változások is okoznak. A pedagógusok részéről gyakran elmarad a jelzés, nehezen vonhatók be a gyermekvédelmi feladatokba, bár mindenki elismeri, hogy nagy rajtuk a teher, de a lakossági jelzések is nagyon ritkák. Ebben szerepet játszik, hogy egy kis közösségben, ahol ismerik egymást az emberek, nehéz titokban tartani, ki tette a jelzést.

Ugyancsak probléma, hogy nehéz megtalálni a bántalmazással, jelzésekkel kapcsolatos tájékoztatás megfelelő módját. A gyermekjóléti szolgálat elsősorban az intézmények felé tudja hirdetni a tevékenységét. A hagyományos tájékoztatási formák, mint a szórólapok elhelyezése az iskolai faliújságon vagy az orvosi váróteremben, nem érnek megfelelően célt.  A szülők passzivitása szintén probléma, ha van is valamilyen program, kevesen érdeklődnek a irántuk.

Mi segítené a biztonságos közösségek létrehozását?

A szakemberek és szülők tapasztalatai szerint az önkormányzatok szervezésében és finanszírozásában megvalósuló programok sokat tehetnek a közösségek biztonságáért. Ezeket a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak, a szülői munkaközösségeknek és a gyerekeknek a bevonásával kell megszervezni. Fontos lenne a rendszeresség biztosítása. Ez egyre több és mélyebb párbeszéd kialakulására adna lehetőséget, és a szülők számára azt üzenné, hogy a gyerekeik körüli szakmai hálózat jól  – egymással és velük egyaránt szoros együttműködésben –  funkcionál. A programok megvalósításában a gyerekeknek is fontos szerepe van, hidat jelentenek a szakemberek és a szülők között. A szakemberek véleménye szerint egy jól működő kortárssegítő hálózat nagyon fontos lenne a gyerekek védelme érdekében. 

Hogyan reagálnak a gyerekek, ha erőszak éri őket vagy egy másik gyereket? Beleállnak vagy elengedik?

A gyerekek válaszaiból az látszik, hogy könnyebben beleállnak egy bántalmazó szituációba (pl. közbelépnek vagy szóvá teszik azt), ha az elkövető ismerős számukra, ha kortárs követi el a bántalmazást, ha más is jelen van, és ha tanúk és nem áldozatok egy helyzetben. Kevésbé mernek fellépni, ha ők az áldozatok, ha egy ismeretlennel vagy felnőttel állnak szemben, és ha senki más nincs ott. Könnyebben beleállnak egy szituációba – akár egy felnőttel szemben is –, ha elegendő információt kapnak a szülőktől, tanároktól, vagy olvashatnak erről.

Beszélnek a gyerekek erről másokkal? Kapnak információt?

A válaszokból kitűnik, hogy a súlyos bántalmazásról (pl. szexuális zaklatás) több információt kapnak a felnőttektől, ugyanakkor a hétköznapibbnak tűnő esetekről nem áll rendelkezésükre információ. Ilyenkor csak az igazságérzetükre hagyatkoznak. 

Miért nem lépnek közbe vagy cselekednek a gyerekek?

Vannak olyan helyzetek, amiket azért engednek el a gyerekek, mert nem tartják őket fontosnak. Viszont sok gyerek nem tud vagy nem mer cselekedni. 

Beszélnek a gyerekek arról, ha erőszakot látnak vagy tapasztalnak?

A gyerekek a legtöbb helyzetet utólag elmondják valakinek.  A kortársakhoz kötődő eseteket általában a barátaiknak mesélik el, a felnőttekkel kapcsolatos helyzetekről viszont a szüleiknek mesélnek leginkább. A bűncselekménynek ítélt helyzetekről olyan felnőttnek szólnának leginkább, „aki tenni tud valamit”. A pszichológus vagy lelkisegély-vonal igénybevétele nem annyira jellemző, de azokban a helyzetekben előfordul, amikor nagyon nehéz beszélni a történtekről

Hogy érzik a gyerekek, számíthatnak a környezetükre?

A gyerekek fele (48,3%) számíthat a környezete támogatására. Ott van mellettük a családjuk, a barátaik és más jelentős személyek. Minden 10. gyerek viszont úgy érzi, hogy alig számíthat támogatásra a környezetétől. A válaszadó gyerekek átlagosan erőteljesebbnek érezték a barátaik támogatását, mint a családjukét, utóbbihoz nehezebben fordulnak a problémáikkal, mint a barátaikhoz.