Mi a közös a szülői posztolásban és a dohányzásban?

Egy anyának állandóan dönteni kell a gyerekei életével kapcsolatban: hova járjon iskolába, mit egyen. Miért ne dönthetné el ő maga, hogy a gyerekek szerepeljenek-e a videóban, vagy sem?

Tegyük fel, hogy Zsófi cigarettázik. Ehhez természetesen rendszeresen kell cigarettát vennie, amelyet már egy ideje olyan dobozokban árulnak, amelyekhez inkább hozzá se nyúlna. Fekete tüdőt, elkékült lábujjakat, lyukas torkot egyáltalán nem szeretne látni, ezért inkább vesz a boltban olyan helyes, színes, csillogó tokot a cigarettáknak, és még örül is, hogy passzol a táskája színéhez, a rossz érzés tehát letudva. Azt természetesen ő is tudja, hogy a rendszeres cigarettázás mennyi bajt okoz a testének, és a napokban elolvasott egy tudományos cikket is ezzel kapcsolatban, amely szerint a dohányzás nem csak tüdőbetegséget, csökkent libidót, keringési zavarokat okoz, de depresszióra is hajlamosít, a sebek nehezebben gyógyulnak be, és még a fogakkal, bőrrel, menstruációval is lehet probléma…

Ajaj, sok lehet itt a baj.

Na, de hogyan fér össze az a két gondolat, hogy Zsófi dohányzik, és ezzel tehát kockáztatja az egészségét? Sehogysem. Zsófi tehát disszonanciát fog átélni. A legegyszerűbben úgy csökkenthető ez a rossz érzés, ha Zsófi abbahagyja a dohányzást, helyette pedig még jobban odafigyel az egészségére. Zsófi megpróbálja ezt az utat járni, de ez nem olyan könnyű, nem is megy neki. Mit tehet hát azért, hogy ne élje át a korábban említett disszonanciát? Megpróbál azzal a másik tudással – vagyis hogy a dohányzás egészségtelen – kezdeni valamit. Igyekszik elhitetni magával, hogy a dohányzás és a rákos megbetegedések közötti kapcsolat nem egyértelmű. A nagypapája 13 éves korától dohányzott, mégis 91 évet élt. Különben is, a dohányzás segíti a stressz levezetését, ő is sokkal nyugodtabb egy-egy cigaretta után. Erről miért nem írnak a kutatások? És persze előhúzza az aduászt: Ez az én testem, az én életem, én döntöm el, hogy mit teszek vele, én pedig nagyon szeretek dohányozni, tehát nincs probléma. Zsófi szempontjából érthető ez a viselkedés, hiszen minden ilyen viselkedés csökkenti a disszonanciát, mivel csökkenti azt a rossz érzést, hogy Zsófi a cigarettázással sokat tesz azért, hogy rákos legyen. 

Zsófinak van egy szép családja, kedves férje, kisfia, pici lánya, cicája, kutyája. Olyan szépen és boldogságban élnek, olyan aranyosak a gyerekei! Készül is sok-sok fénykép, videó a házasságkötéstől kezdődően. A gyerekvárás boldog pillanatait, az első büfizést, pancsolást a strandon, biciklis próbálkozásokat mind-mind meg kell örökíteni. Akinek van erre lehetősége, mindenki így tesz, hisz milyen jó lesz ezeket a képeket, videókat visszanézni öregkorukban, a kandalló mellett a fogsorukat ragasztgatva. Zsófi tudja, és örömmel gondol arra, hogy sok-sok ember látja még ugyanezeket a felvételeket, 456 352 követője van. Juhéé, szeretnek minket az emberek, és érdekli őket, hogy mi történik velünk – gondolja. Mivel Zsófiék a mindennapi életüket mutatják be a vlogon, amelynek a gyerekeik is részesei, így természetes, hogy a reggeli kakaózás-bolondozás, az iskolába rollerező, boldogan integető kisfiú és az otthon maradt bébi pelenkázása is pillanatok alatt kikerül a világhálóra.

A követők szeretik ezt.

Hát akkor legyünk még kedvesebbek a követőinkkel, vonjuk be őket is a mindennapjainkba, döntsenek ők arról, mit hogyan tegyünk ma. Mit adjon Zsófi reggelire a kisfiának? Narancslét vagy gyümölcsteát? A narancslé győz, egészségesen indulhat a nap. Rollerrel vagy biciklivel menjen ma a suliba? Rollerrel, annak menőbb a színe. A követők boldogok, Zsófi is az. És a kisfiú? Ő szereti a narancslét, és a rollerrel is szívesen megy. Vagy nem. Szereti a narancslét, de ma szívesebben ivott volna gyümölcsteát, sok mézzel, ahogy a nagyinál szokta. Szeret rollerrel járni, de annak tegnap óta zörög a kereke, inkább bicajjal menne. Mindezt nem mondja, forog a kamera, anya sokat néz rá is, de a kamerába is. Vajon kihez beszél ilyenkor? És miért? Neki miért az a fontos, hogy mit írogatnak neki? Miért nem az, amit én szeretnék? Közben jön egy újabb instrukció a videózás közben: vidd közelebb a kamerát, hogy csak a kisebb gyerek legyen benne, olyan cuki, amikor nem találja el a kanállal a száját, de rendületlenül próbálkozik vele. A kis lábait is mutasd meg abban a falat kis szoknyában, olyan ééédes.

Vajon Zsófi megteszi? Furcsa érzés keríti hatalmába. Álljon meg a menet, itt vannak a gyerekei, itt vannak a követői. Mindegyik fontos. Nem teszi meg, amit a követői kérnek, le is tiltja a két hozzászólót. Közben a kommentelők elkezdenek okoskodni a videó alatt: mutasson többet a gyerekeiből,  milyen ruhát vegyenek fel, mások szerint viszont a gyerekeket nem is kellene szerepeltetnie nyilvánosan. Zsófi a fejéhez kap. Unja már ezeket a hozzászólásokat, amelyek azt az érzést keltik benne, hogy nem jó anya, amiért a gyerekeit közszemlére teszi. Ezek a kommentek erősítik benne azt a zavaró, rossz érzést, hogy ezek miatt a felvételek miatt lesz rossz a gyerekeknek iskolás korukban, hogy gyerekmunka, amit csináltat velük a sok szponzorált tartalom miatt, hogy a gyerekei majd tizenévesen szembesülnek azzal, mennyi minden látható róluk az online térben.

Mit él át ismét Zsófi? A dohányzás kapcsán jól ismert disszonanciát. Az a tudat, hogy esetleg rosszat tesz a gyerekeinek, nem csak a jelenben, de a jövőjüket is meghatározóan, nem fér össze azzal a gondolattal, hogy ő szereti a gyerekeit. Ugyanakkor szereti ezt a nyilvánosság előtt zajló életet, a kommentelők is szeretik a videókat, nem mellesleg nagyon sok pénzt kap ezért. A legegyszerűbben úgy csökkenthetné a gyerekei miatt érzett rossz érzéseit, hogy abbahagyja a nyilvános posztolást, vlogolást. De már annyi kép és annyi videó van róluk az online térben. Beismerjem, hogy eddig valamit rosszul csináltam? Mondjam azt, hogy sajnos eddig az internet veszélyeiről nem tudtam eleget, és mostantól távol tartom a gyerekeimet a nyilvánosságtól, mert már tudom, hogy ezzel mennyi kárt okozhatok nekik? Ezt nagyon nehéz lenne megtenni, hiszen már annyi minden kapcsolódik a vlogoláshoz.

Így a másik utat választja, a dohányzásos helyzethez hasonlóan. Azzal a tudással kell kezdenie valamit, amely szerint kárt okoz a saját gyerekeinek. Elkezdi kétségbe vonni az erre a tényre és a tapasztalatokra irányuló kutatások hitelességét. Inkább nem hallja meg azokat az eseteket, amelyek azt bizonyítják, hogy 14 éves gyereknek már nagyon kínos a pelenkás képeit esetleg a barátai cikizése közepette visszanézni a neten. Hogy azoknak a gyerekeknek, akik a nyilvánosság előtt nőnek fel, nehéz lesz a népszerűséggel mit kezdeniük. Nehéz lesz átlagos gyereknek lenniük: mindenféle hozzászólásokat fognak kapni társaiktól, jót is, rosszat is. Zsófi azt ugyan tudja, hogy neki miért okoz örömet a nyilvános szereplés, de azzal inkább nem foglalkozik, hogy vajon a gyerekeinek mi a jó ebben, nekik miért jó szerepelniük? Mert arra sok válasz van már ma is, hogy miért nem jó.  Zsófi szerint a gyerekeknek ez a természetes életformájuk, ebbe nőttek bele. Sőt, láthatóan még élvezik is.

Egy anyának állandóan dönteni kell a gyerekei életével kapcsolatban: hova járjon iskolába, mit egyen. Miért ne dönthetné el ő maga, hogy a gyerekek szerepeljenek-e a videóban, vagy sem? Zsófi azt felejti el, hogy amikor arról dönt, hogy melyik iskolát válasszák, melyik étel az egészségesebb, akkor maximálisan és nagyon helyesen a gyerek érdekét veszi figyelembe a döntéshozatalkor. Fontos tehát számára a gyereke jólléte. Vajon amikor a nyilvános posztolás mellett dönt, akkor is a gyereke érdeke és jólléte lebeg a szeme előtt? 

Újra előhúzza az aduászt: ezek az én gyerekeim, a mi életünk, én tudom a legjobban, mi a jó nekik. Zsófi szempontjából ismét érthető ez a viselkedés, hiszen minden ilyen viselkedés csökkenti a disszonanciát, mivel csökkenti azt a rossz érzést, hogy Zsófi a saját gyerekeinek rosszat tesz.

Szerző: Stáhly Kata, a Nemecsek program vezetője, pszichológus

Eredeti kép innen

A véleménycikkeket gyermekvédelemben dolgozó szakértők írják, azonban nem feltétlenül tükrözik a Hintalovon Alapítvány hivatalos álláspontját.