A bántalmazott gyerekek gyermekbarát meghallgatása

Több, mint 100 rendőr hallgathatta meg, hogyan lehet kíméletes, gyermekbarát módon meghallgatni a súlyos bántalmazás áldozatává vált gyerekeket: Danny Sluyts belga rendőrnyomozó előadásában, aki a szexuális erőszak áldozatává vált gyerekek rendőrségi meghallgatásával foglalkozik.
Legal Analysis

Hintalovon

2018.06.09.

Alapítványunk közreműködésével sikerült meghívni Magyarországra, egy egynapos képzésre Danny Sluyts belga rendőrnyomozót, aki a szexuális erőszak áldozatává vált gyerekek rendőrségi meghallgatásával foglalkozik.

Az ORFK Teve utcai székházában tartott egynapos rendezvényen több mint 100 rendőr, és néhány vendégként meghívott bíró, ügyész, pszichológus szakértő, és persze alapítványunk munkatársai hallgathatták meg hogyan lehet kíméletes, gyermekbarát módon meghallgatni a súlyos bántalmazás áldozatává vált gyerekeket. Az egynapos program zárásaként Balogh Katalin, a KU Leuven egyetem munkatársa is előadott, és azokról a helyzetekről beszélt, amikor a gyerek meghallgatásához tolmács, jeltolmács is szükséges. Ezeknek az eseteknek, és a tolmácsok speciális szerepének jobb megismerésére magyar nyelvű tájékoztató anyagot is készítettek. 

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Mi van, ha beteg leszek, ha előrehozom, ha nem megyek el szóbelizni? Összeszedtük a leggyakoribb kérdéseket az érettségi kapcsán
A civilek és a kormány félévente esedékes találkozóján Gyermekjogi Követünk az első gyermek résztvevőként vett részt, miután 2019-ben a követek meghívást kaptak a részvételre.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal közösen kiáll a gyerekekkel szembeni erőszakcselekmények megelőzése és kezelése mellett.
Végigvesszük a “gyermekvédelmi” népszavazás egyes kérdéseit: Érthetőek-e a kérdések, adható-e rájuk egyértelmű válasz?

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Hol a határ a durvaság és bántalmazás között? – plakát

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le Hol a határ durvaság és bántalmazás között?  plakátot!

Online biztonság az otthontanulásban

Hogyan lehet a diák, a tanár és a szülők online biztonságát az iskolai távoktatás idején is megtartani? Online biztonság, digitális oktatás lehetőségei, olvass bele!

Olyan buta vagyok Anya!

Mit teszel, ha a gyereked saját magát szidja? Hogyan erősítheted gyereked önbizalmát? Olvasd el tippjeinket!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart