Nagyon nehéz egyetlen rövid cikkben összefoglalni mennyi félreértés, csúsztatás, hamis mítosz, téves következtetés van abban a kezdeményezésben, ami most Lengyelországban a Parlament elé került. A jogszabálytervezet a „Stop Pedofília” címet viseli, és a megfogalmazás szerint a „kiskorúak szexuális tevékenységének nyilvános dicséretét és előmozdítását” fenyegeti büntetőjogi következményekkel.
Ahogy az egyik előterjesztő fogalmazott: „A szex túl intim dolog ahhoz, hogy beszéljenek róla az iskolákban”. Az előterjesztés ellenzői szerint viszont a készülő törvény valójában a gyerekek szexuális felvilágosítását és a fogamzásgátlással kapcsolatos ismeretek iskolai oktatását tiltja. Ha ez így lenne, az baj lenne, állítja dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember.
Hol is kezdjem… talán a pedofiloknál
Az a cél, hogy megállítsuk a pedofilokat, nagyon fontos, és mindenképpen támogatandó. Épp a napokban látott napvilágot, hogy egy összehangolt nemzetközi akció keretében több száz pedofil elkövetőt kapcsoltak le. A darkweben gyermekpornográfiát terjesztettek, és sok kisgyereket fogságban is tartottak, szexuálisan kizsákmányolták őket. Ez ellen fel kell lépni. A pedofil elkövetők „életpályájuk” során akár több száz gyereket is használnak, kihasználnak, zaklatnak, követnek el velük szemben szexuális erőszakot.
Megállíthatók-e a pedofilok egy olyan jogszabállyal, ami tulajdonképpen az iskolák részvételét tiltja a gyerekek nemi nevelésében? Nem. Sőt, csak még rosszabb helyzetet idéz elő!
Miért?
Mert a pedofilnak azt tekintjük, aki nem képes nemi vágyat érezni egy pubertáskort betöltött test látványától, érintésétől. Akinek a szexuális érdeklődése a gyerekek irányába mutat. Vannak ugyan olyan pedofilok, akik felnőttel is tudnak szexuális kapcsolatot létesíteni, de esetükben is igaz, hogy a vágy tárgya a gyermek.
A gyerekekkel szemben azonban nem csupán ők követnek el szexuális erőszakot. Valójában ők csak az esetek egy-hét százalékáért felelősek.
Döbbenetes, ugye? Akkor kik a többiek?
Hát, olyan tisztességesnek látszó férfiak (a statisztikák szerint a rendőrségnek bejelentett ügyekben az elkövetőknek nagyjából két százaléka nő), családapák, munkavállalók, akik visszaélnek egy gyerek bizalmával. Kihasználják a vágyát a szeretetre, elfogadásra és figyelemre. Sok esetben olyan családokról beszélünk, ahol van felnőtt nő, „legális partner”, azonban a férfi vele már nem él szexuális életet. Arra a családban élő gyermeket használja.
Aki kíváncsi erre a dinamikára, és szeretné jobban megérteni, nézze meg a Katona Színházban most futó Fehér szalag című darabot (vagy az alapjául szolgáló Haneke-filmet). Tökéletesen bemutatja a gyerekekkel szembeni szexuális erőszaknak ezt a formáját.
Aztán persze vannak olyanok is, akik azért gyereket választanak a vágyuk kielégítésére, mert hatalmukban áll ezt megtenni, ahogy olyanok is, akik azért, mert a gyerek könnyű áldozat. Megfélemlíthető, érzelmileg manipulálható, fizikailag legyűrhető. Vagy azért, mert az elkövetőnek mindegy, kivel csinálja, és éppen egy gyerek van kéznél.
A pedofil elkövető komoly ellenség, de nem az egyetlen ellenség. És ha csak a pedofilokra figyelünk, akkor elmulaszthatjuk észrevenni azokat az elkövetőket, akik a szomszédunkban élnek. Akik „normálisnak tűnnek”, mégis valami rettenetes dolgot művelnek a zárt ajtók mögött.
Nem csak férfiak
Ezen túlmenően van azonban egy másik komoly kockázata is annak, ha csak a pedofilokra figyelünk. Mivel pedofil (a jelenlegi szaktudásunk szerint) csak férfi lehet, ezért figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, hogy igenis vannak női elkövetők is. Olyan nők, akik kisfiúkat vagy kislányokat használnak a saját nemi vágyuk kielégítésére. Akik úgy érintenek meg egy gyerekeket, ahogyan nem volna szabad, úgy szexualizálják őket, ami kárt és sérülést okoz az egészséges fejlődésükben.
Tény, hogy a férfi elkövetők vannak többségében. Az áldozatok többsége pedig kislány, azonban nem látjuk a teljes képet, ha nem vesszük észre, hogy vannak kisfiú áldozatok is. Nemcsak férfiak zaklathatják őket szexuálisan, hanem nők is.
Mivel a szexuális erőszak azt is jelenti, hogy az elkövető kihasználja azt a hatalmát, hogy bármit megtehet a másikkal – akár a testébe is behatolhat. Vagy más módon használhatja őt –, ezért egyáltalán nem zárja ki a szexuális abúzus elkövetését az, ha egy kisfiú nemileg még nem érett.
A lengyel parlament elé beterjesztett törvényjavaslatnak tehát már a címe is nagyon-nagyon sok félreértést tartalmaz. Olyan rettentően káros mítoszokat erősít, amelyek akadályozzák a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak esetek megelőzését.
Ha már megelőzés…
…ezen a ponton érdemes kitérni a javaslat tartalmi, érdemi részére.
Vannak, akik azt gondolják, hogy a gyerekekkel beszélgetni a szexualitásról, a saját testük működéséről arra bátorítja őket, hogy aktív szexuális életet éljenek.
Ez nincs így. A gyerekek érdeklődnek a saját és a másik teste iránt. Minden óvodában előfordul, hogy a gyerekek benéznek a másik szoknyája alá vagy a nadrágjába.
Ez az érdeklődés teljesen természetes, és semmiféle erotikus tartalma nincs, jó esetben bűntudat vagy szégyen sem kapcsolódik hozzá. Azt mi, felnőttek pakoljuk rá, ha rosszul reagálunk.
Nagyon „mókás” az a gondolat, hogy a gyerekek attól fognak szexelni, ha elkezdünk a szexualitásról, a testük működéséről, az intim kapcsolatok minőségeiről beszélni nekik. Az adatok ennek pontosan az ellenkezőjét mutatják.
Ha a gyerekek tudják, és értik magukat, a saját működésüket, és ha nem tesznek egyenlőségjelet a szexualitás és a szex közé, azaz ha kapnak nemi nevelést, akkor kezdik később a nemi életet.
Ha azonban a gyerekek számára tabu a szexualitás, ha nincs testtudatosságuk, ha megsértjük a testi integritásukat (például fizikai bántalmazással); ha átszexualizáljuk a gyermekkorukat, ha érzelmileg nincsenek biztonságban, ha nem tapasztalnak valódi szeretetet és elfogadást a saját családjukban, akkor totálisan kiszolgáltatjuk őket a szexuális ragadozóknak. Legyen szó pedofilokról vagy másokról.
Beszélni KELL róla!
A gyerekeknek igenis beszélnünk kell a testük működéséről, a szexualitásról (ami nem csak szex!), hogy értsék az őket érő ingereket, kihívásokat, és azokra jó válaszokat tudjanak adni. Ide értve azt is, hogy akkor kezdjenek el nemi életet élni egy partnerrel, amikor arra érzelmileg is készen állnak.
Kevesen tudják, de Magyarországon a Büntető Törvénykönyv 2012-es módosítása óta a beleegyezéses szexuális kapcsolat alsó korhatára tizennégyről-tizenkét évre csökkent. Egy tizenkét éves gyerek egy másik, tizennyolc évesnél nem idősebb gyerekkel létesíthet szexuális kapcsolatot. Életkori korlátozás nélkül pedig tizennégy éves kortól.
A minisztérium indoklása az volt, hogy „egyébként is egyre korábban kezdik a gyerekek a nemi életet”. Tehát e logika szerint: ne kriminalizáljunk valami olyat, ami a valóságban trend. A nemi érés folyamata egyre korábban kezdődik, így a szexuális érdeklődésük is fiatalabb életkorban indul.
Amit azonban a jogalkotó válasza nem tartalmaz, kulcskérdés. Megteszünk-e mindent annak érdekében, hogy egy tizenkét éves gyerek ma, Magyarországon érzelmileg és fizikailag is biztonságos döntést hozzon ebben a kérdésben? (Költői kérdés)
A magyarországi helyzet sem rózsás, és ha a lengyelek elfogadják ezt a szabályozást, az övék sem lesz az. Nem lehet nemi nevelés nélkül egészséges fejlődést biztosítani a gyerekeknek.
Tabusítással és elhallgatással még senkit nem lehetett megvédeni attól, hogy áldozattá váljon, vagy rossz döntéseket hozzon.
Tabusítás = növekvő kockázat
Csak még egy illusztráció ehhez: az Egyesült Államok „világelső” a tinédzserterhességek és a nemi úton terjedő betegségek területén. Az amerikai kormány ez ellen úgy próbált fellépni a kétezres évek elején, hogy az absztinencia kizárólagosságát hirdető szexuális felvilágosító programokat vezetett be. Leegyszerűsítve: „Ne szexelj!” Illetve sok helyen tiltották, hogy óvszert, vagy akár más szemléltető anyagot lehessen bevinni az iskolákba.
A közvélemény egy része támogatta ezt, mások vitatták a hatékonyságát annak, ha kizárólag a „Ne szexelj!” üzenettel igyekszünk elejét venni a bajnak. A vitákat (egy időre) végül az zárta le, hogy egy 2005-ös kutatás feketén-fehéren kimutatta: ahol ilyen programok működtek, ott megnőtt a tinédzserterhességek száma, és nagyobb lett a nemi úton terjedő betegségekkel kapcsolatos fertőzöttség is.
Tudjuk tehát más országok rossz példáiból, hogy a „Ne szexelj!” üzenet nem elegendő. Tudjuk a kriminológiai adatokból, hogy nem csak pedofilok követnek el a gyerekekkel szembeni szexuális erőszakot.
Tudjuk, hogy az iskolai szexuális felvilágosításra hatalmas szükség van, mert a családok jó részében a mai napig tabu a szexualitás, és a gyerekek nem kérdezhetnek, nem kapnak valódi válaszokat.
Ahogy egy szexedukációval foglalkozó kollégám fogalmazott, amikor meglátta ezt a hírt: „Remélem, az a minimum egy ilyen ötlet mellé, hogy maximálisan garantálják, hogy egyetlen ember sem férhet hozzá semmilyen pornóhoz Lengyelországban. És hogy soha egyetlen embert sem fognak szexuálisan zaklatni az országban. Ja, és ha mindezt megteszik, még akkor is orbitális f…ság és életveszély ez az ötlet…”
Hát, így. Gondolhatjuk egy ilyen hír kapcsán, hogy visszafelé megyünk az időben. Vagy azt, hogy az emberi hülyeségnek és korlátoltságnak tényleg nincs határa, és képtelenek vagyunk tanulni a múlt hibáiból vagy mások kudarcaiból.
Azonban számomra mégsem ez a legfontosabb üzenete ennek a történetnek, hanem az, hogy ha mi, szülőként képesek lennénk jól kezelni a szexualitást, a gyerekünk ilyen irányú érdeklődését. A testi változásaikat, és ebben jól tudnánk nekik segítséget nyújtani. Ha nemcsak féltenénk őket, hanem tennénk is azért otthon (sok-sok beszélgetéssel, és a tabuk ledöntésével). Hogy a gyerekek védve legyenek, akkor sokkal kevésbé lennénk kiszolgáltatva a mindenkori állam kénye-kedvének.
Dr. Gyurkó Szilvia
