Miért nem szabad megalázni egy gyereket?

Mindegy is, hogy mi áll az érzelmi bántalmazás hátterében, és miért csinálja, aki csinálja. Irigység, düh, féltékenység, öncélú bántási vágy, a hatalom megélése vagy az erőfölénnyel való visszaélés? Az ok lényegtelen, mert semmi nem indokolhatja azt, hogy az egyik ember ilyet tegyen a másikkal.
hatalomközpontú nevelés káros

Hintalovon

2019.04.15.

Döbbenetes, hogy milyen sokunknak közös emléke a gyerekkorban hallott mérgező, ömbizalom-elszívó, bántalmazó kritika. Szinte minden fiatal találkozik a saját „Horger Antalával”, aki lehúzza önmagába vetett hitét, sárba tiporja ambícióját, vagy épp elhiteti vele, hogy úgy általában semmit nem ér. Márpedig ezek a sebek évtizedekig, sőt, akár egy életen át képesek ott lüktetni az ember lelkében, hogy aztán középkorúságunk küszöbén rájöjjünk: egy egész sor pszichés problémánk lett abból a bizonyos mondatból, ami nem volt más, mint érzelmi bántalmazás. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő írása.

Fekete pedagógia

„Nekem a saját szüleim mondták, hogy utcaseprő leszek, és nyelveket sem fogok tudni megtanulni…”

„Középiskolai biológiatanárom egyetemi felvételi előtt pár hónappal közölte anyámmal, hogy »túl nagy falat« az orvosi egyetem, alkalmatlan vagyok, beszéljenek le róla, nem való a gyereknek.”

„Én közgazdasági szakközépiskolában kezdtem, a számviteltanár az első órán azt mondta: »ránézésre hülye vagyok hozzá«.”

A WMN-szerzők saját történeteire rengetegen megírták, amikor a szüleik, tanáraik, példaképnek tekintett felnőttek azt mondták nekik, hogy buták, alkalmatlanok, adják fel az álmaikat. A sok száz kapcsolódó saját történetből döbbenetesen jól kirajzolódik, hogy milyen sokan érintettek ebben a témában, és mennyire fontos, hogy beszéljünk erről szakmai szempontból is.

Az ilyen felnőtt viselkedésnek több neve is van: érzelmi abúzus, fekete pedagógia, lelki bántalmazás. Valójában minden olyan magatartás ide tartozik, amikor egy felnőtt azt érezteti a gyerekkel, hogy kevés, illetve nem elég jó.

Amikor folyamatosan kritizálja, és olyan megjegyzéseket tesz, vagy úgy viselkedik, amitől a gyerek azt érzi, hogy értéktelen, de legalábbis biztosan nem tud megfelelni a felnőtt elvárásainak, szeretetének, elfogadásának.

A pofon feltűnik, a megalázás lappang

Az érzelmi bántalmazás gyakran nehezen felismerhető és beazonosítható, hiszen nem olyan egyértelmű, mint a fizikai. Azt elég könnyű észrevenni, ha valakit pofon vágtak, azt viszont sokkal nehezebb, ha szavakkal verik. Főleg akkor, ha ezeket a bántalmazó szavakat „becsomagolja” a felnőtt, mondjuk, abba az üzenetbe, hogy „én csak aggódom érted”, „a te érdekedben teszem” – vagy „csak őszinte vagyok veled”. 

A leértékeléssel, megalázással és lealacsonyítással járó érzelmi bántalmazásnak fontos jellemzője, hogy akkor megy igazán mélyre, ha hatalmi fölényben van az, aki alkalmazza. A szülők, a tanárok, mentorok, edzők – meg úgy általában a gyerek számára fontos felnőttek által elkövetett beszólások, a „horgerantalkodás” bizonyítottan komoly károkat tud okozni, de legalábbis hosszan tartó rossz emlékeket.

Ez is trauma. Nehéz lehet feldolgozni, nem lehet könnyen lepergetni. 

Ti is megírtátok

„50 éve történt, az egész életemet végigsebezte.”

„A legnehezebb az egészben az, hogy az ember negyvenéves korára jön rá, mennyi gátlás alakult ki ezek miatt benne.”

„Levágtam rögtön, hogy simán csak belém akartak rúgni, de akkor is meghatározó pillanat maradt az egyetemről.”

„Borzasztó, hatásukban felmérhetetlenül kártékony, pusztító és felelőtlen tanári mondatok ezek, ráadásul egy közösség előtt téged megalázó mondatok.”

Minél közelebbi a viszonya a gyereknek azzal, aki érzelmileg bántalmazza, és minél gyakrabban fordul ez elő, annál nagyobb az esélye annak, hogy a gyerek „megtanulja”: ő tényleg értéktelen, nem szerethető, alkalmatlan, tehetségtelen. Erre reagálhat daccal, dühvel és „csakazértis megmutatommal”, de reagálhat elfogadással és belenyugvással is. A társadalom számára előbbi tűnhet „sikernek”, hiszen végeredményben „csak azért is megmutatta a gyerek, hogy valójában mire képes”, nem vált be a jóslat.

Valójában azonban e sikerek mögött sokszor ott húzódik az örökké kielégítetlen bizonyítási vágy, a másoknak való megfelelés kényszere, és az is, hogy a már felnőtté vált (de belül ebből a szempontból még gyerek) áldozat mindig a másik szemében látja magát: a saját életét és eredményeit hajlamos kétségbe vonni, azt érezni, hogy amit elért, az „természetes”.

Ezekben az esetekben hiányozhat a siker miatt érzett őszinte öröm. Felnőttként az orra alá lehet dörgölni annak a tanárnak, aki a sértő, bántó mondatokat mondta, hogy „nem lett igaza”; de az érzelmi bántalmazás valójában akkor is megtörtént.

Sebet ejtettek az önértékelésen és önbecsülésen, és ennek felelősségét annak (kellene) elhordoznia, aki ezt megtette.

Bizalom, megértés, megerősítés

Ezért lenne fontos, hogy a szülők vegyék komolyan, ha olyan tanárral találkozik a gyerekük, aki nem pozitív megerősítéssel és támogatással, hanem kritikával, megalázással és nevetségessé tétellel próbálja fegyelmezni vagy „motiválni” a gyereket.

Szintén fontos annak megértése, hogy az érzelmi bántalmazás ugyanúgy hat, mint a fizikai. Ugyanazt az agyterületet aktivizálja, azokat a következményeket okozza, és ugyanúgy bántja az ember igazságérzetét, mint bármilyen más típusú erőszak. Az érzelmi bántalmazás aljas, romboló és megengedhetetlen.

Az igazságtalan, alaptalan vádakra a legnehezebb reagálni. A „Horger Antalokkal” szemben általában az embernek elakad a szava felnőttként is (egy gyereknek meg főleg) – de annyit mindig megtehetünk, és meg is kell tennünk, hogy

ilyenkor megerősítjük a gyerekben azt, hogy ez bántalmazás, erőszak. Az erőszak pedig sosem az áldozatról szól. Hanem mindig az elkövetőről.

Tisztelet mindazoknak, akik ilyesféle bántalmazásokat is kinőttek, akik meg tudták érezni, hogy ez a viselkedés nem őket minősíti (vagy minősítette gyerekként), hanem azt, aki elkövette ellenük. Mindegy is, hogy mi áll az érzelmi bántalmazás hátterében, és miért csinálja, aki csinálja. Irigység, düh, féltékenység, öncélú bántási vágy, a hatalom megélése vagy az erőfölénnyel való visszaélés? Az ok lényegtelen, mert semmi nem indokolhatja azt, hogy az egyik ember ilyet tegyen a másikkal.

Dr. Gyurkó Szilvia 

forrás: www.wmn.hu

Sok minden veszélyben van most - a Hintalovon is

Évről évre egyre nehezebb körülmények között dolgozunk – azonban most először kérdésessé vált, hogy tudjuk-e folytatni a munkánkat. A Hintalovon Alapítvány már márciusban felkerült a Szuverenitásvédelmi Hivatal listájára –  csak azért, mert uniós támogatást nyertünk egy gyermekjogi, környezetvédelmi projektünkre.  

 

Most újabb lista van készülőben az “átláthatósági” törvényjavaslatnak köszönhetően. Ha felkerülünk erre a listára, az ellehetetlenít mindent, amit eddig felépítettünk.

Csatlakozz kampányunkhoz és támogass bennünket, hogy továbbra is kiállhassunk a gyerekekért és jogaikért!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Nagy felelősségük van az óvodáknak és óvodapedagógusoknak abban, hogy mennyire tudatosak az óvodás gyerekek képmegosztásait illetően – a szülők beleegyezése csak az első lépés.
Gyermekjogi Követeink kíváncsiak voltak, hogy különbözik-e a diákok véleménye az erőszakról, ha a társaik előtt kérdezik meg őket vagy ha Instán titkosan tudnak válaszolni? Ismerjétek meg Botos Viktória és Sarang Nikoletta Gyermekjogi Követeink felmérésének eredményeit.
Sok esetben még a gyerekekkel közvetlenül foglalkozó munkatársak (tanárok, védőnők, háziorvosok, pszichológusok, stb.) sem mindig tudják pontosan, mikor, mit, hogyan és kinek kell jelezni.
Mit tehet egy szülő, ha a gyerekét veszélyben érzi – például egy ismeretlen zaklatja az iskolából haza vezető úton..? Egy konkrét, jogi eseten keresztül mutatjuk be a lehetséges megoldásokat.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

A gyerekek politikai kampányba való bevonása- Irányelv politikusoknak

Minden olyan párt vagy politikus, aki gyerekekkel kampányol, megsérti a gyerekek jogait. A gyerekekkel való kampányolás megelőzhető!

Ne posztolj

Miért ne posztolj a gyerekről?

Tudod mi az a digitális lábnyom? Tudtad, hogy van összefüggés a posztolt képek és az iskolai bullying között? Legyetek online is biztonságban!

5+1 indok amiért jó a szülőknek ha bevonják a gyerekeket a döntésekbe

5+1 indok, amiért jó a szülőknek, ha bevonják a gyerekeket a döntésekbe – Plakát

Ha kíváncsi vagy, hogy miért jó a szülőknek, ha megkérdezik és figyelembe veszik gyerekeik véleményét is az őket érintő kérdésekben, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le erről szóló plakátunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart

Sok minden veszélyben van most - a Hintalovon is

Évről évre egyre nehezebb körülmények között dolgozunk – azonban most először kérdésessé vált, hogy tudjuk-e folytatni a munkánkat. A Hintalovon Alapítvány már márciusban felkerült a Szuverenitásvédelmi Hivatal listájára –  csak azért, mert uniós támogatást nyertünk egy gyermekjogi, környezetvédelmi projektünkre.  

 

Most újabb lista van készülőben az “átláthatósági” törvényjavaslatnak köszönhetően. Ha felkerülünk erre a listára, az ellehetetlenít mindent, amit eddig felépítettünk.

Csatlakozz kampányunkhoz és támogass bennünket, hogy továbbra is kiállhassunk a gyerekekért és jogaikért!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.