Gyerekeknek is elérhetők az ENSZ ajánlásai

A "Te hogy látod?" kutatás eredményeiből gyerekeknek készült anyag arra is alkalmas, hogy a tanárok, szülők beszélgessenek a gyerekekkel a jogaikról és kortársaik helyzetéről.
te hogy látod, ensz kutatás

Hintalovon

2020.05.30.

2020 elején mutatta be az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága a Magyarország számára készült ajánlásait arról, milyen intézkedéseket tart fontosnak a gyerekek jogainak érvényesüléséért. A kormány, civil szervezetek és gyerekek részvételével zajló jelentéstétel eredményét összegző Záró észrevételek most a gyerekek számára is megismerhetők.

2019-ben 5300 gyerek mondta el a véleményét az ENSZ-nek arról, hogy milyen Magyarországon gyereknek lenni. A „Te hogy látod?” kutatás célja az volt, hogy a kormány és a civil szervezetek mellett a gyerekek véleményét is figyelembe tudja venni az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága, mikor javaslatokat fogalmaz meg Magyarország számára a gyerekek helyzetének javítása érdekében. Ezeket a javaslatokat összegzik a Záró észrevételek, mely egyelőre angolul elérhető az ENSZ hivatalos felületén.

Miért fontos a gyerekrészvétel, és hogy erről a gyerekek is tudjanak?

A gyerekek valódi részvételének feltétele, hogy visszajelzést kaphassanak arról, hogyan vették figyelembe a véleményüket. Ezért készítettünk egy kiadványt nekik, melyből minden gyerek, aki kitöltötte a kérdőívet, vagy akit érdekelnek az eredmények és az ajánlások, megismerhetik azt. A kiadvány sorra veszi, hogy milyen jogai vannak egy gyereknek, mit gondolnak róluk a „Te hogy látod?” kutatás eredményei szerint, és mit kell tenni az ENSZ szerint.

Témák:

  • Számít a gyerekek véleménye?
  • Felkészít a suli a jövőre?
  • Beszélnek otthon a gyerekekkel a jogaikról és a kötelességeikről?
  • Biztonságban érzik magukat a gyerekek?
  • Milyen esélyekkel indulnak a gyerekek?
  • Mi a helyzet a családdal?
  • Egészségesen tudnak felnőni a gyerekek?
  • Hova fordulhatsz segítségért?

A kiadványról cikksorozat indult a yelon.hu-n, és alkalmas arra is, hogy a tanárok, szülők a beszélgessenek a gyerekekkel a jogaikról és kortársaik helyzetéről.

További tartalmak a témában

A problémák elhallgatása súlyos következményekkel jár – különösen, ha a ránk bízott gyerekek életéről van szó. Pannonhalma példát mutatott abból, hogyan kell (és lehet) megtörni a csendet.
Attól, hogy egy iskolai beavatási szertartás széles körben elfogadott, nem jelenti azt, hogy rendben van, ha azzal gyerekeket aláznak meg és bántalmaznak.
Ismerd meg, hogyan zajlott az elmúlt fél évben a Gyermekjogi Követekkel közös munka, és hogy Ők maguk mit gondolnak minderről.
Milyen ma gyereknek lenni Magyarországon? Ki tudhatná ezt jobban, mint maguk a gyerekek. Az ő véleményükre kíváncsi az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága. Az online kérdőívet 2019. március végéig tölthetik ki a fiatalok, és csatlakozhatnak a kampányhoz is.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Vedd észre mások értékeit – Plakát

Mi a közös a sarkantyús teknősben, a dongóban és az afrikai elefántban? Hogy nind rendelkeznek értékes tulajdonságokkal. Ha kíváncsi vagy állati jó, beszélgetésindító plakátjainkra, válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le kiadványunkat!

Irányelvek a gyerekekkel közös rendezvényt szervező felnőttek számára

Ha gyerekek is lesznek az eseményen, amit szervezel, akkor ez az anyag neked szól. Mutasd meg, hogy ez egy olyan rendezvény, ahol egy gyerek nem eszköz és nem díszlet!

A nyár elmúlik, de az internet nem felejt

Fürdőruhás, napfényes gyerekfotók a közösségi médiában – de vajon minden ártatlan kép biztonságos? Útmutatónk segít, hogy felelős döntést hozz a posztolásról.

Cikkajánló

×
×

Cart

Adományozz gyerekjogokat idén karácsonykor!

Neked milyen volt a gyerekkori karácsonyod?

Min lehetett mindig nevetni, mitől lettél néha szomorú, mi volt a legjobban várt ajándékod, kik állták körül a fát? A karácsony talán azért a legjobban várt ünnep, mert ilyenkor meg tud állni egy kicsit az idő. Ha tényleg meg tudunk állni, tudunk békét és nyugalmat teremteni a családunk köré, azzal megteremtjük a karácsony varázsát. A gyerekek pedig gyorsan hozzáteszik a vidámságot is.

 

Mi, a Hintalovon Alapítványnál azért dolgozunk, hogy minden gyereknek biztonságos és nyugodt környezete legyen karácsonykor és az év összes többi napján is.

Támogasd munkánkat és ajándékozz gyerekjogokat idén karácsonyra!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.