Jelenleg sok helyen még összezárnak a munkatársak, ha kiderül, hogy egy iskolában erőszak történt. A bencések most ismét megtörték a hallgatást.
Hallgatás és eltussolás helyett nyilvánosság
Amikor a pannonhalmi bencések egyik tanáráról kiderült, hogy éveken keresztül diákokat molesztált és terrorizált, az intézmény vezetése példaértékűen reagált: hallgatás és eltussolás helyett a nyilvánosság mellett döntött, majd kidolgozta saját gyermekvédelmi irányelveinek dokumentumát. Idén még eggyel tovább léptek, hogy másoknál, ahogy ők mondanák, ne legyen „földrengés”, és konferenciát szerveztek A csendtől a szóig címmel, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány közreműködésével.
Az eseményre rekordszámú résztvevő érkezett, és ritkán látni ennyire szókimondó konferenciát, ahol az egyház képviselői is tőlük szokatlan nyíltsággal beszélnek a gyermekeket ért igazságtalanságról. A szimpózium mégsem ezért lesz emlékezetes, hanem azért, mert konkrét cselekvési terveket, jól működő modelleket láthatott az elsősorban tanárokból és gyermekvédelmi szakemberekből álló közönség.
„Nem lehetünk partnerek a bűnök elkövetésében” – kezdte beszédét Fabinyi Tamás, a Magyar Evangélikus Egyház elnök-püspöke, majd Móricz Zsigmond Árvácska című művére utalva elmondta, hogy a gyerekekkel való rossz bánásmód egyáltalán nem új keletű, de sajnos hasonló esetek ma is léteznek az egyházon kívül és az egyházon belül is. A kérdés az, hogy van-e gyógyulás.
A Gyermekvédelmi Irányelv ugyanolyan fontos, mint a tűzvédelmi szabályzat
Hogyan lehet az, hogy egy intézményben a tűzvédelmi irányelvtől kezdve egy sor egyéb szabályzat létezik, ám a gyermekvédelmi kérdést semmi nem szabályozza? – tették fel a kérdést többen a nap folyamán, ahogy a következmények nélküli erőszak is többször szóba került
Kiderül, hogy egy tanár molesztált vagy zaklatott egy gyereket, és általában közös megegyezéssel megszűnik a munkaviszonya. Öt perc múlva pedig besétál az erkölcsi bizonyítványával egy másik iskolába, majd kezdődik minden elölről – említett egy tipikus példát dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány elnöke.
„Az elhanyagolás is bántalmazás – hangsúlyozta dr. Pászthy Bea egyetemi tanár. – Minden ötödik gyerek mentális problémákkal küzd a jóléti társadalmakban. Márpedig a depressziónak, szorongásnak, fejfájásnak, hasfájásnak, viselkedészavaroknak vagy épp a függőségeknek a bántalmazásokhoz is közük van.”
A WHO 2017-es becslése alapján egymilliárd 2-17 éves gyerekről mondható el, hogy valamilyen bántalmazás áldozata. Európában 18 millió gyerek érintett.
„A bántalmazások egy része egyházi intézményen belül történik”- hívta fel a figyelmet Mons. Robert W. Oliver, a Kiskorúak Védelme Pápai Bizottságának titkára, hangsúlyozva, hogy a gyerekeket érő erőszak elleni küzdelmet Ferenc pápa is felkarolta. A 2014-ben megalakuló bizottság munkájához mára tizennégy nemzet csatlakozott, munkájuknak része a gyermekvédelmi irányelvek és tréningek kidolgozásán keresztül a jól működő modellek megosztása is.
Miért jelezz, ha baj van?
Az ügy mozgalomjellegét a konferencián Amerikától Németországig több szakember is megerősítette, hozzátéve, hogy bár a szemléletváltásnak még nincs vége, ma már számos kézzel fogható jó gyakorlat létezik. A konkrét lépések között a résztvevők a diákjogok ismeretét, a diákparlamentet, a független konfliktuskezelést, az anonimitás fontosságát hangsúlyozták, illetve a diákok anonim értékelőrendszerét a tanárokról. Utóbbit a nézők között kisebb hitetlenkedés fogadta, valószínűleg a Magyarországon már-már krónikussá váló tanárhiány miatt.
Kökéndy Ákos, a Pesthidegúti Waldorf Iskola igazgatója személyes történetével kezdte előadását.
Amikor évekkel ezelőtt megbetegedtem, sokáig nem mentem el orvoshoz, pedig jó ideje éreztem, hogy baj van. Nem is tudom már, melyikünk könnyebbült meg jobban, az orvosom vagy én, amikor a vizsgálatok után kimondtam, hogy tumor. Szerencsére most itt állok, meggyógyultam. Hogyan kapcsolódik mindez a gyermekek elleni erőszakhoz? Úgy, hogy pontosan ugyanúgy reagáltam, ahogyan mi, tanárok, szülők szoktunk, amikor meghalljuk ezt a szót: erőszak. Hárítunk, ameddig csak lehetséges. Márpedig egy jól működő iskolában megtanulunk jelezni, ha baj van.
Hogyan lehetséges, hogy még mindig képtelenek vagyunk megvédeni az áldozatokat? Hogy maga az áldozat szó amolyan szitokszóvá vált, legalábbis a német iskolákban, a német gyerekek között? – kezdte az előadását Astrid Winkler nővér, az ECPAT Austria igazgatója. – 2004 után arra jutottam, hogy a legnagyobb akadályt mi magunk jelentjük. Mert amikor találkozunk egy ilyen esettel, az első reakciónk az, hogy amit hallunk, az nem lehet igaz. Persze, mert a szembenézés fájdalmas – de ettől még nem elkerülhető. Muszáj, hogy minden iskolában kötelező legyen a gyermekvédelmi irányelvek elkészítése, betartása. Számos jó gyakorlat létezik, ezek megosztása egymással szintén alapvető jelentőségű.
Védelmi csoport, diák-diák szerződés, titokdoktor
Mindig is gyerekközpontú iskola szerettünk volna lenni, erre jött ez a botrány – utalt Albin atya az évekkel ezelőtti bencés esetre. – Verejtékes munka volt megszülni a saját gyermekvédelmi irányelvünket, de megérte, mert nálunk ez nemcsak egy dokumentum, tele van konkrétumokkal. Pontosan tudjuk például, milyen üzeneteket kell átadnunk a diákoknak ahhoz, hogy biztonságban legyenek: »Figyelj a rossz érzésre! Ne őrizz rossz titkot! Merj kilépni a kényelmetlen helyzetekből!« Ezek azok, amiket a diákok rendszeresen hallanak, mantráznak. A titokról egyébként nekünk, felnőtteknek is sokat kellett beszélgetnünk, hiszen nálunk a titoknak a gyónások miatt különös jelentősége van.
A titok kapcsán a konferencián többször elhangzott a titokdoktor elnevezés, ami olyan felnőttet jelent, akit az erőszakban érintett gyerek a bizalmába fogadott, és akinek egészen addig nem szabad felfednie a titkot mások előtt, amíg erre magától a gyerektől nem kap felhatalmazást.
„A gyerekek biztonsága magával hozza a felnőttek biztonságát is – hívta fel a figyelmet dr. Gyurkó Szilvia, hozzátéve, hogy alapítványuk mára elkészítette az ország első, intézményekre szabott gyermekvédelmi irányelvét, melyet minden intézménynek saját magára kell még szabnia.
Mi a teendő azzal a lelki csomaggal, amit a gyerekek mindennap magukkal visznek az iskolába? Mikor kell jelezni a gyermekvédelmi rendszer felé, hogy baj van? Mit lehet házon belül megoldani? Ki számít egyáltalán gyereknek? Azért az idősebb testvérért, aki elmegy a kisebb gyerekért délután, például felelősséggel tartozik az iskola? És mi számít bántalmazásnak? Küld egy tanár egy kamaszlánynak este 11-kor egy ehhez hasonló üzenetet: »Láttalak ma, szép voltál, remélem, holnap is összefutunk« – ez vajon minek számít? – sorolja a megfontolandó példákat a szakember.
A nap egyik legérdekesebb mozzanata a bencés diákok kisfilmjének bemutatása volt. A filmben egy kamaszfiú kiközösítésének, majd zaklatásának lehetünk szemtanúi, közben folyamatosan halljuk a szereplők belső vívódását. Mi lett volna, ha a főszereplőt befogadják a többiek? Ha valakinek van mersze szembefordulni a többséggel, és a gyengébb mellé állni? Ezeket a kérdéseket hagyja nyitva a film, aminek emlékezetes a záró mondata is: „Nincs később!”
Nem igazán volt kérdés, hogy a kortárs zaklatás legyen a film témája” – mondta el az nlc-nek Németh Attila, az iskola DÖK-elnöke. „Ez valóban az ötletelés legelején felmerült bennünk – ért egyet Halla Bálint, a kreatív csapat másik tagja. – Mindez persze ilyen filmes túlzással elképzelhetetlen lenne az idősebbek között, de régebben volt két-három srác, aki elszigetelődött.”
„Ahogy érik az ember, elhagyja a másokat bántó viselkedésformákat, a korábbi hierarchiát – teszi hozzá Tóth Buda. – Különben is, mi itt éjjel-nappal együtt vagyunk, még ha összeveszünk is valakivel, viszonylag hamar kibékülünk.” „Azért amikor bekerülünk ide, sokan átesünk valami zaklatásféle dolgon” – ismeri el az elnök.
„Nálunk is volt egy srác, aki elszigetelődött, akit piszkáltak a többiek – említ egy példát Molnár István. – Folyton tanult, vagy a telefonját nyomkodta, kicsit rászálltak a többiek, ő pedig teljesen magára maradt. Szerencsére végül megoldódott a probléma, mert a fiú a tanárai segítségét kérte. Ők pedig készítettek egy szerződést az összes érintettel arról, hogyan kell egymással viselkedni.” „Akkoriban szerencsére már működött az iskolában az úgynevezett védelmi csoport – magyarázza Attila. – Behívtak minden érintettet, és egy tanár segítségével átbeszélték az egész konfliktust. Az igazgatóságig így már el sem került az ügy.” Arról, hogy milyen volt részt venni a film elkészítésében, Attila ezt mondja: „Számunkra ez nem csak egy film volt, egy sor kérdést elindított bennünk, amiket a csendes órán fogunk megbeszélni.”
Lógj, mint egy lámpa
Az esemény másik, sokak által várt felszólalója Békés Gáspár volt, akit tíz évvel ezelőtt ért rendszeres érzelmi és verbális abúzus egy budapesti elit gimnáziumban. Magyartanárjának szakértelme ugyanis terrorral párosult, a diákoknak pedig Gáspár szerint nem igazán volt választásuk – már ha jó jegyeket akartak.
Rendszeres volt a megszégyenítés, például a felelésekkor. És itt jött a pszichológiai csavar: a rossz jegyeket a tanár gyakran nem írta be. Hogy mi lett az eredmény? A rettegés mellett a többségben kialakult a hála, ami szép lassan átfordult Stockholm-szindrómába, vagyis elkezdtük istenként tisztelni azt, akitől éjszakánként rémálmaink voltak. Nekem egyébként a mai napig vannak rémálmaim ettől az egésztől.
Gáspár négy évig tudott csendben lenni, végül egy tüntetés kapcsán minden megváltozott. „Másnap kivételesen halasztást kértem a magyardolgozat alól, mire megkaptam mindenki előtt, hogy erkölcstelen vagyok, és lusta. Nem fogadtam el. Felálltam, és megkértem a tanárt, beszéljen velem tisztelettel, és vonja vissza, amit mondott. Nem vonta.” Szó szót követett, az osztályból ketten sírva is fakadtak, amikor Gáspár nem adta fel, ő viszont végre megtalálta a saját hangját. A többiek féltek, rettegtek az addigra már hibátlanul működő hatalmi gépezet összeomlásától.
Borzasztó volt egyedül lenni ebben a harcban. Ma már persze tudom, hogy ez az úgynevezett bystander effektus. Az osztálytársaim frusztráltak lettek, én viszont szabad. Úgy éreztem, felnőttem. Az utolsó évemet már nem tudta tönkretenni ez a tanár, pedig az addig megszokott jó jegyek helyett szinte csak ketteseket kaptam. Az érettségim is csak 58 százalékos lett, pedig köztudottan én olvastam a legtöbbet az osztályban.
A Közgáz, a CEU és a King’s College London elvégzése után Gáspár jelenleg Párizsban tanul, a harmadik diplomamunkáját írja.
Arra, hogyan élte meg az érzelmi abúzust, így emlékszik vissza:
A lelki terror, a megszégyenítés különbözői formái évekig zajlottak. Én pedig nem tudtam elfogadni, hogy mindenki magamra hagyott, beleértve a tanáraimat. Egyébként nem a magyartanár volt az egyetlen, aki azt hitte, bármit megtehet velünk, bárhogy beszélhet velünk. Emlékszem, az infótanárnak, aki mellesleg ma már igazgató, ez volt az egyik visszatérő agresszív mondata hozzám: »Jobban szeretnélek úgy látni, mint egy lámpát, ami egyszerre lóg és ég.« Az érettségi után nem sokkal eldöntöttem, hogy segítek más áldozatoknak. Megpróbálom felhívni a figyelmet arra, hogy a probléma rendszerszintű, mert az emberek többsége némán szemléli a hatalom elnyomását.
Három kérdés dr. Gyurkó Szilviához
Öt évvel ezelőtt a bencések tőletek kértek segítséget az intézményükben történt szexuális abúzus ügyében. Szerintem példaértékű volt ez a hozzáállás. Te is így látod?
Dr. Gyurkó Szilvia: A hozzánk eljutott ügyek 90 százalékában az iskolák alapattitűdje az eltussolás, még akkor is, ha egyébként tudják, hogy a tanár viselkedése megengedhetetlen. A legextrémebb indokok hangoznak el azzal kapcsolatban, hogy miért nem tesznek semmit. Hallottunk már olyat hogy egy tanár „nehezen marketingelhető”, máshol azzal érveltek, hogy az érzelmi bántalmazás nem létező fogalom. Mindennek ismeretében az, ahogyan a bencések kezelték az ügyet, és amilyen munkát azóta végeztek, valóban példaértékű. Leginkább azért, mert nem kipipálni akartak egy feladatot, hanem valódi figyelmet, szándékot és akaratot tettek abba, hogy többet ilyen ne történhessen meg náluk.
A konferencián sok szó esett a konkrét, gyakorlati teendőkről, többek között a gyermekvédelmi irányelvekről. Magyarországon hány oktatási intézményben létezik ez a dokumentum?
Ez a szám egy százalék alatti, de a konferencia szervezése során kiderült, hogy etikai kódex néven és más formában voltak olyan kezdeményezések, amik tartalmilag a gyermekvédelmi irányelvek irányába mutatnak. Ami a konkrét gyermekvédelmi irányelvek erőssége, az a holisztikus szemlélet, és a hozzájuk kapcsolódó képzések, amelyek fenntarthatóvá és valóban működőképessé tudják tenni a gyerekek védelmét.
Az oktatási intézmények többsége állami fenntartású. Nem mellékes tehát, hogy mennyi szerepet vállal mindebben maga az állam.
Voltak már köztünk egyeztetések, de semmilyen konkrétum nem hangzott még el, ezért a gyermekvédelmi irányelveinket eddig alapítványi és egyházi iskoláknál teszteltük, hiszen ők maguk dönthettek annak „beengedéséről”. A programunk sajátossága, hogy az online segédanyagok segítségével 2019 novemberétől bármilyen iskola el tudja készíteni a saját „állapotfelmérését”. Ezenkívül hozzáférhetővé teszünk mintadokumentumokat, és minden olyan segítséget, ami az iskolák önálló munkájához szükséges. Arra is van lehetőség, hogy az adott intézmény szorosabban együtt dolgozzon velünk.
