A gyerekjog világnézet! – már a Tescónál is

Együttműködésbe kezdett a Tesco és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, hogy biztosítsák a gyerekek érdekeinek és szempontjainak érvényesülését a Tesco Akadémia kiskorú diákokat érintő képzései során.
A gyerekjog világnézet már a Tescónál

Hintalovon

2023.05.31.

Együttműködésbe kezdett a Tesco és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, hogy biztosítsák a gyerekek érdekeinek és szempontjainak érvényesülését a Tesco Akadémia kiskorú diákokat érintő képzései során, valamint az áruházlánc kommunikációs kampányaiban felhasznált gyermekfotók esetében. A Hintalovon munkatársai a Tesco májusi sokszínűségi programsorozatában is részt vettek, ahol arról beszélgettek a vállalatnál dolgozókkal, hogy miért fontos a felelősségteljes képzés az áruházi oktatóknak és az üzletekben tanuló gyermekeknek egyaránt.

A Tesco felelős és befogadó vállalatként értékeli és tiszteletben tartja a különbségeket, és odafigyel a támogató és biztonságos környezet megteremtésére. A Tesco Akadémia Magyarország legnagyobb kereskedelmi szakképzőhelye, amely a szakmai utánpótlás-nevelés érdekében többek között 18 év alatti tanulók tantermi, digitális, illetve gyakorlati oktatásával is foglalkozik. Fontos tehát, hogy az oktatók tisztában legyenek a gyermekek jogaival, ami jelentős szerephez jut a közös munka során.

„Több mint 1500 tanuló duális képzése óriási felelősség. A gyerekek több hónapot töltenek együtt évente az áruházi oktatójukkal, ideális esetben bizalmi viszony alakul ki az oktató és a tanuló között. A gyerekek gyakran kérnek segítséget olyan esetekben is, amelyek túlmutatnak a szakmai képzésen. Megosztanak családi, személyes problémákat, de magukkal hozzák a kamaszkor tipikus élethelyzeteit is. A bizalom kiépítése elsődleges fontosságú, ugyanakkor a jó mentor olvasni is tud a fiatalok viselkedéséből, tudnia kell azonosítani azokat a jeleket, amik egyértelműen a fiatalok nehéz helyzetére utalhatnak. A segítségnyújtáshoz vezető helyes út megtalálása a következő, és talán a legnehezebb feladat, ezért éreztük úgy, hogy mi magunk is szeretnénk bővíteni ismereteinket a gyermekvédelem területén.  A Hintalovon Alapítvánnyal együttműködve tervezzük kidolgozni a Tesco gyermekvédelmi irányelveit és képezni kollégáinkat. Úgy gondolom, hogy minden duális képzőhelynek tudatosítani kell magában, hogy a diákok ugyan munkavállalónak minősülnek, de ők mégiscsak gyerekek” – mondta Balogh Csaba, a Tesco Akadémia intézményvezetője.

„A közösségekért, és azon belül a gyerekekért, az ő biztonságukért és jóllétükért való társadalmi felelősségvállalás elősegítése a Hintalovon Alapítvány egyik kiemelt feladata. NEMECSEK Programunk keretében már több szervezettel működtünk együtt, és örömmel üdvözöljük a Tescót is ebben a körben. Köszönjük a Tesco elkötelezettségét és felelősségteljes hozzáállását, ami példaértékű más cégek számára is. Hiszünk abban, hogy a gyerekek védelme, az őket érintő ügyekben való érdemi részvételük támogatása, és a jogaikat tiszteletben tartó üzleti gyakorlatok meghonosítása nemcsak szervezeti, de társadalmi szinten is egy jobb jövő felé vezet” – mondta Rohrböck Kinga, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány ügyvezető igazgatója.

A Tesco közösségi kommunikációs tevékenysége szempontjából is fontos a gyerekvédelmi irányelvek ismerete, mivel a kampányok előkészítése során többször felmerül gyerekekről készült vagy őket is mutató fotók, videók használata. Az áruházlánc elkötelezett annak érdekében, hogy a felvételeket felelősen tegye közzé, ezért az érintett társosztályok június végén szintén egy tréning keretében fogják elsajátítani a vonatkozó alapelveket, a Hintalovon Alapítvány pedig egy útmutatót is összeállít majd a képek felhasználásához.

Sok minden veszélyben van most - a Hintalovon is

Évről évre egyre nehezebb körülmények között dolgozunk – azonban most először kérdésessé vált, hogy tudjuk-e folytatni a munkánkat. A Hintalovon Alapítvány már márciusban felkerült a Szuverenitásvédelmi Hivatal listájára –  csak azért, mert uniós támogatást nyertünk egy gyermekjogi, környezetvédelmi projektünkre.  

 

Most újabb lista van készülőben az “átláthatósági” törvényjavaslatnak köszönhetően. Ha felkerülünk erre a listára, az ellehetetlenít mindent, amit eddig felépítettünk.

Csatlakozz kampányunkhoz és támogass bennünket, hogy továbbra is kiállhassunk a gyerekekért és jogaikért!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Tudd meg, hogyan vehetnénk figyelembe a gyerekjogi szempontokat a járványhelyzetre adott válaszaink kidolgozása során!
Gyerekeknek szóló, a helyzet értelmezését, megértését segítő anyagok a digitális oktatásról, az adatvédelemről és az ezekkel összefüggő legfontosabb kérdésekről koronavírus idején.
Gyermekjogi Követeink 2018 ősze óta heti rendszerességgel dolgoznak azon, hogy az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága a gyerekek véleményét is megismerhesse a magyarországi gyerekek helyzetéről. Erről szól a „Te hogy látod?” kampány. Az Alapítvány fiatal önkéntesei részt vettek a kérdőív összeállításában, hirdetésében, tájékoztatókat készítettek a kampány céljáról fiataloknak, most pedig segítik az ENSZ számára készülő jelentés elkészülését, és készülnek az eredmények bemutatására, képviseletére.
Egy pofon még nem a világ? – Kutatás a bántalmazás társadalmi elfogadottságáról c. kérdőív kitöltéssel kapcsolatos adatkezelési tájékoztató

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

10 alapelv, ha felnőttekkel dolgozik a gyereked

Hogyan dolgozzon együtt egy gyerek felnőttekkel? Milyen jogai vannak, milyen feltételeket kell, hogy biztosítanak neki? Olvass utána!

Gyerekjogi ábécé

Gyerekjogi ábécé – Plakát

Mire van szüksége a gyerekeknek? Mitől kell megóvni őket? A gyerekjogok nem elvont, bonyolult jogi passzusok, hanem azok a feltételek, melyek a kiegyensúlyozott gyerekkorhoz szükségesek.  Ha kíváncsi vagyok Gyerekjogi ábécé-nkre, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le plakátunkat!

Tanárként a digitális osztályteremben

Összeállítottunk egy segítő anyagot a tanároknak, melyben az aktuális helyzettől a digitális gyerekeken át a konkrét praktikákig, technikákig, valamint a magunkról való gondoskodásig számos, hasznos információt gyűjtöttek össze.  Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd összefoglalónkat!

Cikkajánló

×
×

Cart