Több mint 80 gyermekjogi szervezet sürgeti az EU vezetőit, hogy ne történjen visszalépés a gyerekek online védelmében

Nyílt levél a gyerekek online védelmének érdekében

Hintalovon

2023.11.10.

Nyílt levél a gyerekek online védelmének érdekében

Tisztelt LIBE Bizottság tagjai,

Tisztelt Tagállamok Képviselői,

Mi, a gyerekek jogainak előmozdítása és a szexuális visszaélések felszámolása mellett elkötelezett, több mint 80 szervezetből és túlélőből álló koalíció, szeretnénk megosztani Önökkel mélységes aggodalmunkat a gyerekek online szexuális zaklatásának megelőzéséről és leküzdéséről szóló javasolt uniós rendeletről folytatott tárgyalások közelmúltbeli fejleményei miatt. 

Az Európai Parlament által nemrégiben bejelentett kompromisszum jelentős visszalépést jelentene a gyerekek online védelmének jelenlegi helyzetéhez képest. A javasolt kompromisszum megszüntetné a platformok azon lehetőségét, hogy önkéntesen felderítsék a gyerekek szexuális zaklatását az interneten. Illetve nem tenné lehetővé a kiskorúak felkutatását vagy felkérését. A felderítési technológiát pedig olyan szűk csoportra korlátozná, hogy a rendelet nem tudna megfelelő mértékben fellépni a bűncselekmények ellen.  

Üzenetünk egyszerű és világos: nem fogadhatjuk el, hogy a gyerekek online védelme terén visszalépés történjen. Bebizonyosodott, hogy a gyerekek szexuális zaklatásának átfogó felderítése életeket menthet és megmentheti a gyerekeket a veszélytől. A gyenge jogi keret a bejelentések számának azonnali csökkenéséhez, és ezáltal a védett gyerekek és áldozatok számának csökkenéséhez vezethet. 2021-ben 58%-os csökkenést tapasztaltunk a bejelentések számában. Ekkor nem volt olyan jogszabály, amely lehetővé tette volna a platformok számára a gyerekek online szexuális zaklatásának felderítését, eltávolítását és bejelentését. Fennáll a veszélye annak, hogy ez a helyzet megismétlődik. 

A gyanúsítottak célzott felderítése a gyakorlatban nem működőképes a jelenség online elterjedtsége miatt. A platformok a tavaly bejelentett 88,3 millió, gyerekek szexuális zaklatásáról készült online kép és videó 99%-át észlelték. Ha csak akkor engedélyezzük a képek és videók észlelését, ha egy gyanúsítottat azonosítunk, akkor a felderítést az esetek és a gyerekek rendkívül kis számára korlátozzuk. Így lehetővé tesszük, hogy a potenciális visszaélők könnyen a bűnüldözés radarja alatt kövessenek el bűncselekményeket. Ahogyan Gabrielle HAZAN biztos, az Igazságügyi Rendőrség Országos Igazgatóság Kiskorúak Hivatalának vezetője mondja: “Ha abbahagyjuk a felderítést, a nyomozók vakvágányra kerülnek, ha abbahagyjuk a felderítést, egyszerűen lemondunk a gyerekeink védelméről.”

Az önkéntes felderítés kritikus jelentőségű: önkéntes felderítés nélkül a platformok nem képesek megfelelően biztosítani szolgáltatásaikat és megvédeni a gyerekeket. A felderítési végzéshez vezető hosszú folyamat során jelentős védelmi hiányosságok keletkeznek. 

A gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések online és offline megnyilvánulásainak megelőzése a megoldás lényeges része. Ha úgy döntünk, hogy nem lehet majd a grooming eseteket felderíteni, azzal lemondunk arról a lehetőségről, hogy a jövőbeni károkat eleve megelőzzük. 

Minden másodpercben legalább 2 képet vagy videót tesznek közzé online a gyerekek szexuális zaklatásáról. 2021 és 2022 között pedig 82%-kal nőtt a groomingról szóló jelentések száma. Ez alapvetően sérti a képen vagy videón látható gyerekek védelemhez és magánélethez való jogát. 

Csak 2023 januárjában a Meta több mint 490 000 fiókot tiltott le a gyermekvédelmi irányelvek megsértése miatt. Minden egyes kép és grooming-cselekmény mögött egy olyan gyerek áll, aki kárt szenved vagy szenvedni fog a kép megosztása miatt. Minden kép számít, és létfontosságú a gyerekek védelmében. 

Ma a túlélők első számú követelése egyértelmű: “felderíteni és eltávolítani”. Nem járkálhatnak tovább az utcán a felismeréstől való félelemben. Miközben nem akadályozhatják meg, hogy életük legrosszabb időszakáról készült képeket újra és újra megosszák az interneten. A magánéletüket is védeni kell.

Bízunk abban, hogy a társjogalkotók nem hagyják cserben a gyerekeket a gyerekek szexuális zaklatásával kapcsolatos online válság közepette.

Most van itt az ideje annak, hogy egy működőképes, szilárd és hatékony uniós rendeletről tárgyaljanak, amely megfelel a céljának. Felszólítjuk az EU társjogalkotóit, hogy tegyenek eleget a gyerekek szexuális visszaélésekkel szembeni védelme iránti elkötelezettségüknek. Tehát biztosítsák az összes illegális CSAM-anyag és a grooming felderítését minden olyan online térben, ahol gyerekek tartózkodnak. 

A nyílt levél aláírói: 

Aktivisták és a gyerekkori szexuális erőszak túlélői:

Florence Elie, Matthew McVarish, Mié Kohiyama, Patricia Cardona Roca, Patrick Sandford, Virginie Peyré.

A gyerekek jogainak előmozdítása és a szexuális visszaélések felszámolása iránt elkötelezett szervezetek:

“Hope For Children” CRC Policy Center
#IWAS association
Agarrados à Net / Clinging on the Net
ARSIS Association for the Social Support of Youth
Asociația Eliberare (eLiberare)
Association for action against violence and trafficking in human beings-Open Gate/La Strada
BeBraveFrance
Bens Place (Survivors West Yorkshire)
Brave UK
Bund Deutscher Amateurtheater (BDAT)
CAMELEON Association France
Canadian Centre for Child Protection
Center for Missing and Exploited Children
Central Union for Child Welfare / Lastensuojelun Keskusliitto
Centro Integrado de Apoio Familiar (CIAF)
Cesta z krize
Child Focus
Child Helpline International
ChildFund Alliance
Childnet International
ChildX
COFACE Families Europe
CRCA/ECPAT Albania
Defence for Children – ECPAT Netherlands
Different & Equal
Digital Opportunities Foundation / Stiftung Digitale Chancen
ECPAT Austria
ECPAT Bulgaria – Neglected Children and Women Foundation
ECPAT France
ECPAT International
ECPAT Norway
ECPAT Sweden
Élien Rebirth
Emmanuel Development Association
Empowering Children Foundation (Fundacja Dajemy Dzieciom Siłę)
Enough Is Enough
Eurochild
Federación de Asociaciones para la Prevención del Maltrato Infantil – ECPAT Spain
Foundation Together Albania
Halley Movement Coalition
Happy Kids Foundation
Hintalovon Child Rights Foundation – ECPAT Hungary
ICOSE
IJM Deutschland
Innocence in Danger e.V.
INSTITUTO DE APOIO À CRIANÇA
International Centre for Missing & Exploited Children (ICMEC)
International Justice Mission Center to End Online Sexual Exploitation of Children
International Justice Mission Nederland
Internet Watch Foundation
iSIGURT.AL – National Hotline on Internet Child Safety – Albania
ISPCC
Justice Initiative Portugal
Lasten perusoikeudet – Children´s Fundamental Rights ry
Latvian Safer Internet Centre
Les Ami(e)s de Romy
Lightup Norway
Lucy Faithfull Foundation
Marie Collins Foundation
Missing Children Europe
MiudosSegurosNa.Net / KidsSafeOnThe.Net
National Center for Missing & Exploited Children
National Network for Children – Bulgaria
Network for Children’s Rights (NCR) – Δίκτυο για τα Δικαιώματα του Παιδιού
NGO “Stop sexting”
NSPCC
One in Four
PFAD Bundesverband der Pflege- und Adoptivfamilien e.V.
Protect Children, Suojellaan Lapsia ry
Quebrar o Silêncio
Save the Children
SWGfL
Terre des Hommes France
Terre des Hommes International Federation
Terre des Hommes Italia
Terre des Hommes Netherlands
The Brave Movement
The Smile of the Child
Thorn
Together for Girls
Vatra Psycho Social Center
WeProtect Global Alliance
Women against Violence Europe Network (WAVE Network)
World Vision EUREP

További információkért keresd fel weboldalunkat!

További tartalmak a témában

A Pest Megyei Rendőr-Főkapitányság meghívására a Főkapitányság szakmai napján adtunk elő. A Bűnmegelőzési Osztály szakmai továbbképzést szervezett „A bántalmazott gyerekek meghallgatásának jogi alapjai, valamint pszichológiai, rendőrszakmai sajátosságai” címmel.
Az Európai Unióban évente kb. 1300 gyereket visz el az egyik szülő egy másik országba a másik szülő engedélye nélkül. Az INCLUDE kutatásban a gyerekek segítségét kértük, hogy jobban megértsük a gyerekek érzéseit és szükségleteit egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben.
A 14-18 éves fiatalokból álló gyermekjogi követ csapatunk hónapokon át dolgozott a 2017-es Gyermekjogi jelentésen, hogy más fiatalok is megismerhessék, mi történt a gyerekekkel. A közös munka eredményeképpen 4 infografikában hívják fel a figyelmet 2017 legfontosabb gyermekjogi eseményeire, és a vonatkozó gyermekjogokra.
Ha az igazán menő szuperhősök érdekelnek, ismerd meg a Gyerekjogi Követeink munkáját – ha pedig tetszik, amit látsz, és még nem vagy 18 éves, most jelentkezhetsz is közéjük!

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Jól válni gyerekkel – Felelős szülők 10 pontja

A válás nehéz, főleg ha gyerek is érintett benne, de hisszük, hogy lehet jól válni! Ebben igyekszünk segíteni a felelős szülők 10 pontjával!

Mi a különbség a segítségkérés és az árulkodás között? – plakát

Mit tehet egy gyerek ha bántják vagy szemtanúja annak, hogy mást bántanak? Miért fontos megtanítani, hogy mi a különbség az árulkodás és a segítségkérés között? Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le plakátunkat!

Párkapcsolat vagy szülőség?

Párkapcsolat vagy szülőség?

Szülőként annyi mindenre kell figyelni... Összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, amelyek segíthetnek a párkapcsolatot megerősíteni.

Cikkajánló

×
×

Cart