Gyermekjogi Egyezmény 12. cikke szerint „1. Az Egyezményben részes államok az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára biztosítják azt a jogot, hogy minden őt érdeklő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét, a gyermek véleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára, kellően tekintetbe kell venni. Ebből a célból nevezetesen lehetőséget kell adni a gyermeknek arra, hogy bármely olyan bírói vagy közigazgatási eljárásban, amelyben érdekelt, közvetlenül vagy képviselője, illetőleg arra alkalmas szerv útján, a hazai jogszabályokban foglalt eljárási szabályoknak megfelelően meghallgassák.”
Az mindenképpen jó, ha a gyerek azt érzi, hogy nem tárgya, hanem alanya egy őt is érintő eljárásnak. Ehhez viszont nyilvánvalóan nem elég egy formális értesítés. Szükség van a szülők és a bíró felelős, értő figyelmére.
A gyerek véleményének kellene a középpontban lenni ezekben a kérdésekben, hiszen így biztosítható legjobban, legkönnyebben, hogy az ő legfőbb érdeke érvényesülhessen az eljárásban. A gyermek legfőbb érdeke (3. cikkely) nem egyenlő a legkisebb rosszal.
A gyerekek véleményének megismerése céljából 2022 nyarán összesen 59, 7-19 éves gyerek részvételével tartottak konzultációkat Magyarországon, Olaszországban és Portugáliában, az Európa Tanács megbízásából (a magyarországi folyamatért a Hintalovon Alapítvány volt felelős).
A konzultációk elsődleges tanulsága, hogy a gyerekek szeretnék, ha a felnőttek valóban megértenék a helyzetüket, ehhez pedig fontos számukra, hogy egyéni figyelmet kaphassanak.
További fontos tanulság, hogy minden gyerek számára más és más mértékű bevonódás komfortos, amely nemcsak személyenként, de időben is változhat. S bár megjelent az a vélemény is, hogy amennyire lehetséges, hagyják békén a gyerekeket, a gyerekek szerint ez szinte amúgy is lehetetlen a szülők viselkedése miatt.
A gyerek konzultációk tovább megállapítása, hogy a gyerekek részvétele egy bontóperben sok negatív érzést is kivált a gyerekekből. Ennek egy része az igazságügyi rendszerrel, a gyermekvédelemmel, a hivatalos szervekkel való találkozásból, másrészt a szüleikkel való és más fontos kapcsolatuk féltéséből ered, és kisebb részt a jövővel kapcsolatos szorongásaikból. Bár véleményük figyelembevételét fontosnak tartják, a folyamatot többnyire nehéznek és kellemetlennek érzik.
A gyerekek bevonódásában/bevonódási hajlandóságában meghatározó az a motiváció, hogy ne okozzanak bajt a szülőknek. Óvják őket, és mérlegelik, hogy szerepvállalásuk mennyire jelent kockázatot a szülő érzelmi jóllétére és a szülővel való viszonyukra.
A most hatályba lépett szabályozás szempontjából is fontos tanulsága a gyerek konzultációnak, hogy a gyerekek fontosnak tartották, hogy valóban legyen hatása annak, hogy elmondják a véleményüket. Megkérdezésük akarva-akaratlanul is elvárásokat szül bennük, és csalódáshoz, dühhöz és bizalomvesztéshez vezet, ha azt érzik, hogy feleslegesen mondták el, vagy csak formális követelménynek tettek eleget.
Az augusztusban hatályba lépett változásra egy uniós szabályozás miatt volt szükség.
Egy olyan tagállamoknak szóló előírásról van szó, ami azokra az ügyekre teszi kötelezővé a gyerek értesítését és meghallgatását, ami a köznyelvben (tévesen) “gyerekrablásként” szokott megjelenni.
Olyan ügyek ezek, amikor az egyik szülő úgy viszi magával a gyereket egy másik országba a tartós kint tartózkodás, ott élés szándékával, hogy a másik szülőnek nem szól (sőt, gyakran a gyereknek sem), azaz jogellenesen elviszi, és gyakran el is rejti őt, akadályozza a másik országban maradt szülővel való kapcsolatát.
Ilyen ügyekben nagyon gyorsan kell a helyzetet megoldani, és fontos, hogy ne a gyerek feje felett hozzanak döntést, hanem meghallgassák őt. Mivel az ilyen gyerekelvitelek oka sok esetben családon belüli erőszak, gyerekbántalmazás, ezért alapvető fontosságú, hogy a helyzet “megoldásaként” a bíróságok ne rendeljék el a gyerek visszavitelét olyan szülőhöz, aki bántalmazó.
Ennek érdekében szól úgy a brüsszeli szabályozás, hogy a gyerekek meghallgatását biztosítani kell, és értesíteni is kell őket, hogy tudjanak erről a lehetőségről.
A kiindulási pont tehát a jogellenes gyermekelvitel ügyek voltak, de a magyar szabályozás augusztus 1-jétől általános érvénnyel, minden olyan perben előírja a gyerek meghallgatását és erről a lehetőségről a gyerek értesítését, ami a szülői felügyeletről, és a gyerek harmadik személynél történő elhelyezéséről szól.
Nincs erről elérhető friss nyilvános adat, de nagyságrendileg évente 100 körül lehet a jogellenes gyermekelvitel ügyek száma Magyarországon. Ehhez képest a szülői felügyelettel, meg gyermek elhelyezéssel foglalkozó per egy évben sokezer van.
Ezért is kaphatott ilyen nagy sajtó nyilvánosságot ez az új rendelkezés, hiszen kb. mindenkit, aki válik, vagy akinek a gyerekét kiemelték a családból és perre vitte az ügyet, érinti ez a szabályozás.
Az első sajtó hírekkel ellentétben nem változtak meg a gyerek meghallgatásának szabályai.
Továbbra is az irányadó, hogy ha a gyerek maga kéri, akkor meg kell hallgatni. Akárhány éves. A változás az, hogy a bíróságnak tájékoztatnia kell erről a lehetőségről a gyereket a per során.
Ezen kívül a bíróság bármikor úgy dönthet, hogy a gyereket közvetlenül, vagy szakértő útján meg akarja hallgatja, mert szüksége van erre a bizonyítás során és indokoltnak tartja a gyerek részvételét. Ebben az esetben sem a gyerek életkora az elsődleges szempont, hanem hogy a bíróság úgy gondolja, a döntéséhez szüksége van arra, hogy egy pszichológus, vagy a bíró maga elbeszélgessen a gyerekkel.
Ha pedig már elmúlt 14 éves, akkor főszabály szerint a bíróság már csak a gyerek egyetértésével hozhat döntést ezekben az ügyekben.
Eredetileg gyerekbarát meghallgató szobák csak rendőrségeken lettek volna, hogy büntetőügyekben használják őket, de a bíróságok már 2012-től elkezdtek kialakítani az egyéb ügyekre is használható szobákat, hogy akár a válásos, vagy kapcsolattartásos ügyekben is legyen olyan hely, ahol egy tárgyalóteremhez képest jobban lehet beszélgetni a gyerekekkel.
Vannak bírók, akik szeretnek közvetlen kapcsolatba kerülni azokkal a gyerekekkel, akiknek az ügyeiben döntést hoznak. Más bírók inkább távoltartják magukat ettől – ami érthető is, hiszen se az egyetemen, se a bírósági képzéseken nincsenek rendszeresítve olyan képzések, tréningek, felkészítések, amelyek segítenék őket abban, hogyan tudják a gyerekek meghallgatásait elég jól csinálni, hogyan lehet elkerülni a gyerekek traumatizálását, hogyan tudják a szülei válása miatt krízishelyzetben lévő gyereket jól kérdezni, stb.
A jelenlegi szabályozás továbbra sem érinti ezeket a kérdéseket. Nem változtatott a gyerekek meghallgatásának szabályain. Nem ír elő kötelező felkészítést a bíróságoknak. Annyi újdonság van, hogy a bíróságnak közvetlenül értesíteni kell a gyereket ezekről a meghallgatási lehetőségekről.
A brüsszeli előírás és a magyar szabályozás is ítélőképessége birtokában lévő gyerekről beszél.
Az ő lehetőségükről arra, hogy megszólaljanak, véleményt nyilvánítsanak a rájuk vonatkozó ügyekben. Ez nem kötelezés, hanem lehetőség.
A bírósági értesítés azt próbálja elmagyarázni a gyerekeknek, hogy milyen formákban mondhatják el vagy fejezhetik ki a véleményüket (szóban, írásban, videóval). Ebből a szempontból nyilván furcsa, ha egy 6 éven alulit szólít meg a bíróság közvetlenül, és ír neki levelet, miközben jó eséllyel a gyerek olvasni sem tud.
Ilyenkor nyilván a szülő közreműködésére épít a bíróság – annak a szülőnek az együttműködésére, aki éppen válik…
Nincs egységes állásfoglalás arról, hogy hány éves kortól tekinthető egy gyerek ítélőképessége birtokában levőnek. Vannak országok, ahol rutin, hogy a 3 éves gyerek is részt vehet a rá vonatkozó eljárásokban, és van, ahol az általános iskola kezdetéhez kötik ezt. Az általánosságban elmondható, hogy sokkal több múlik azon, hogy ki és hogyan kérdezi a gyereket, meg azon, hogy a gyereknek van-e tapasztalata arról, hogy számít a véleménye, mint annak, hogy hány éves.
Egészen kicsi gyerekeket is meghallgatnak büntetőeljárásokban (pl. ha bántalmazták őket, vagy ha tanújává váltak bántalmazásnak), indokolt lehet, hogy a polgári eljárásokban se életkorhoz, hanem egy életesemény fontosságához kössék azt, hogy a felnőttek erőfeszítéseket tegyenek a gyerek véleménye, tapasztalata, álláspontja megismeréséhez.
Fontos lenne még, hogy a szülőkkel előtte beszéljen a bíró – amire egyébként van is lehetőség, hiszen azt nem írja elő a törvény, hogy mikor (az eljárás mely szakaszában) kell ezt az értesítést kiküldeni. Az is jó lenne, ha feleslegesen nem terhelnék a gyerekeket, és az is, ha ez a részvételi lehetőség tényleg a gyerekekről szólna, nem egy újabb perstratégiai eszköz lenne a rafinált ügyvédek kezében.
A gyerekre való valódi odafigyelés nem pipálható ki sablon levelekkel. A valódi részvételük nem egyszerűsíthető le formális nyilatkozatokra.
Muszáj lenne segítséget nyújtani minden érintettnek abban, hogy mi a különbség a gyerek részvétele, és aközött, hogy a felnőttek bevonják őket a saját harcterükre.
Ezeket a kihívások a most törvénybe iktatott értesítési kötelezettség sem fogja megoldani. Sőt, egyelőre úgy tűnik, minden marad a formalitás szintjén, a valódi, érdemi gyermekrészvétel biztosítása nélkül. Persze sosem késő változtatni. Jó lenne látni, hogy a felnőttek felnőnek a feladathoz, és megértik, hogy az lenne a cél, hogy gyerekként részt venni az eljárásokban ne hátrányt jelentsen, hanem előnyt.
Hasznos forrás.
