Magyar prémium kozmetikai márka támogatja a gyerekjogok ügyét

A kozmetikai márka a szervezet rendszeres támogatójaként áll ki a gyerekjogok mellett.

Hintalovon

2020.08.01.

A Hintalovon Alapítvány munkáját 2020 második felétől a Vintage Beauty is segíti, a kozmetikai márka a szervezet rendszeres támogatójaként áll ki a gyerekjogok mellett. A Vintage Beauty rendszeresen támogat civil szervezeteket a bevételük egy részével, adománygyűjtéssel, szépségnappal, rendezvénnyel. NaNe, Bátor Tábor, Hősök tere, Válaszút Alapítvány – mind olyan szervezetek, akik tisztességesen, nagyon fontos ügyek mellé állva karolnak fel védelemre szorulókat, beteg gyermekeket, fontos társadalmi ügyeket.

Az egyes generációk viselkedésmintái a következő generációkat is befolyásolják. Szeretnénk részesei lenni e folyamat megállításának pénzügyi támogatással, edukációval, nyílt kommunikációval, a gyerekjogok érvényesülésének megsegítésével, a magunk eszközein keresztül. Kozmetikai cégként emberekkel foglalkozunk, különösen nőkkel így a legfontosabb üzenetek rajtunk keresztül talán hamarabb elérhetnek mindazokhoz, akiknek szólnak. – emelte ki Szakonyi Eszter, a Vintage Beauty tulajdonosa.

2020 szeptemberétől a Vintage Beauty egy újabb szervezet, a gyerekeket, az ő érdekeiket, jogaikat képviselő Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány rendszeres támogatója lett: webshopja bevételének 1%-ával, a termékei csomagolásában elhelyezett tájékoztató anyagokkal és a felvilágosítást, a téma fontosságát hangsúlyozó rendezvényekkel segítik az alapítvány munkáját és céljait.

Nagy örömmel fogadtuk a Vintage Beauty megtisztelő felajánlását, jó érzés, amikor egy együttműködés valóban a közös értékek mentén jött létre és megtisztelő, hogy a Vintage Beauty kedvelői mostantól a mi üzeneteinkkel is találkozni fognak – mondta Gyurkó Szilvi az Alapítvány vezetője az együttműködésről.

Mostantól termékeikkel nemcsak minőséget vásárolsz, hanem esélyt adsz egy jobb gyerekkorra.

További tartalmak a témában

2024 tavaszán a Hintalovon szakmai együttműködésével elindult a Betadine® oldat kampánya „Láthatatlan veszélyek ellen látható védelem. Az online térben is.” címmel. De hogy mit tehetünk a gyerekeke online biztonságáért? Tudj meg többet cikkünkből!
Köszöntünk az adományozás appycentrumában: keresd meg a hozzád közel álló ügyet, és segítsd adományoddal egy remek szervezet munkáját!
Mert mi igen. Ilyenkor legszívesebben odaszaladnánk hozzá és elmondanánk, hogy mennyire sokat jelent ez nekünk. Szerezd be legújabb pólónkat és legyél te is Hintalovas!
Csipes Tamara a Hintalovon Alapítvány követeként családi, evezős sportnapot rendezett a Kolonics György Vízisport Központban június 15-én.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Gyerekek és a szexualitás

Felvilágosítás – Mikor és mit mondjunk a gyerekeknek a szexualitásról?

Mikor kezdjünk el beszélni a gyerekeknek a szexualitásról? Mikor és milyen információkat, hogyan osszunk meg a gyerekekkel? A felvilágosítás egy folyamat.

Teljesen rendben van – Plakát

Milyen az a hely, ahol a gyerekek biztonságban érzik magukat? Szerintünk olyan, ahol lehet hibázni, kérdezni, fáradtnak lenni, segítséget kérni  Ha kíváncsi vagy plakátunkra, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le még ma!

Lili és a bátorság: Te tudod- titoknyitogató füzet

Mia különbség jó és rossz titok között? Ilyen és ehhez hasonló nehéz témákat jár körbe Te tudod- titoknyitogató fűzet.

Cikkajánló

×
×

Cart