Gyerekkel karanténban – tanácsok és tippek, PODCAST

Hogyan kérhet segítséget egy gyerek, ha veszélyben érzi magát és hogyan segíthetnek azok, akik a környezetükben bántalmazást, elhanyagolást tapasztalnak?
karanténban gyerekkel

Hintalovon

2020.04.16.

A harmadik EXTRA epizóddal jelentkezik a Magenta Podcast. Ebben a részben azt járjuk körül, hogyan lehet menedzselni az életünket, munkánkat, ha közben egy vagy több gyerek is igényt tart ránk.

Gyerekkel otthon lenni a mostani időszakban bizony nem egyszerű. Hiszen nem csak délután és hétvégén igényli a foglalkozást, hanem reggeltől lefekvésig, de persze a szülőnek mellette dolgoznia is kell, otthonról. Ki, hogyan, hol és mit csinál? Hogyan tudnak ők segíteni a tanácstalanoknak?

Beszélgettünk Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértővel, a Hintalovon Alapítvány vezetőjével. Elmondta, milyen most gyereknek lenni otthon, hogyan kérhet segítséget egy gyerek, ha veszélyben érzi magát és hogyan segíthetnek azok, akik a környezetükben bántalmazást, elhanyagolást tapasztalnak. Csorba Anitát, az inspirációk.hu blog alkotóját sokan ismerik és követik a közösségi médiában. Most elindította a Kreatív pihenő csoportot a Facebookon, hogy segítsen lefoglalni a gyerekeket otthon.

A digitális világban

A digitális világ kétgyermekes anyabloggere, Urbán-Váradi Alexandra arról mesél, hogyan éli meg ő a hétköznapokat és milyen tanácsai vannak az otthon rekedt családoknak. Végezetül Elek Ányossal, a Veled Kerek és a Bejárat kreatív műhely alapítójával beszélgettünk, hogyan hidalja át az otthon maradás okozta szakadékot egy olyan alkotóműhely, ahol a személyes érintkezésre épülő improvizáció az alapja a mindennapoknak.

Az epizód végén a műsorvezetők megosztanak pár hasznos és érdekes tippet ahhoz, hogy tartalmasan, izgalmasan tölthessük el az időnket otthon. Az epizódot itt is meg lehet hallgatni, valamint a népszerű zenemegosztókon érdemes keresni és követni a Magenta Podcast csatornáját.

Forrás és podcast

További tartalmak a témában

Stáhly Kata vagyok, a Hintalovon Alapítvány munkatársa, és egyben a Bookline Kids – Bookline mesekönyveket ajánló zsűritagja, pszichológus és anya. Szerencsére több olyan helyzet is van, ahol ez a 4 féle terület összekapcsolódik, az egyik ilyen a meseolvasás, a mesekönyvek világa.
Nagyon fontos tudnod, hogy amennyiben kiközösítenek téged, az nem a te hibád. Éppen emiatt érdemes egy olyan emberrel beszélned, akiben megbízol, és tudod, hogy támogatni fog téged – a lényeg, hogy ne maradj egyedül ezzel a helyzettel.
A fiúk inkább érzik úgy, hogy figyelembe veszik a véleményüket, különösen a közélet terén. A lányokkal többet beszélnek a szexualitásról, drogokról és alkoholról. De milyen érzéseik vannak a gyerekeknek mindezzel kapcsolatban..?

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

A nyár elmúlik, de az internet nem felejt

Fürdőruhás, napfényes gyerekfotók a közösségi médiában – de vajon minden ártatlan kép biztonságos? Útmutatónk segít, hogy felelős döntést hozz a posztolásról.

Ajánlás iskolaőröknek, intézményvezetőknek

Hogyan tudnak partneri viszonyt kialakítani és együttműködni az iskolaőrök és intézményvezetők a gyerekek és a felnőttek biztonsága érdekében? Ha kiváncsi vagy ajánlásunkra, válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le még ma kiadványunk!

Mire figyelj, ha részt veszel egy projektben?

Tudd meg, hogyan garantálható a fejlődésed és a kényelmed a közös munka során, és hogyan adhatsz visszajelzést a felnőtteknek!

Cikkajánló

×
×

Cart