Szexuális erőszak megelőzése

2017-ben aláírásgyűjtést kezdeményeztünk olyan kormányzati lépések sürgetésére, amelyek eredményeként minden magyar gyerek segítséget kérhet, védelmet kaphat, és elkerülheti, hogy szexuális erőszak áldozatává váljon.
petició

Hintalovon

2020.06.03.

Petíció a gyerekek elleni szexuális erőszak megállításáért

Mostanában nem nagyon múlik el nap anélkül, hogy ne hallanánk, olvasnánk gyerekek elleni szexuális erőszakról. Magánemberként és szakmabeliként is sokszor tehetetlenül nézzük, hogyan alakul át egy gyerek elleni szexuális erőszak egy elintézni való üggyé – hogy végül bizonyíték, esetleg bűncselekmény hiányában az egész ügyet ejtsék.

Ma Magyarországon a szexuális erőszaknak az esetek túlnyomó többségében csak az áldozatra nézve van következménye. A gyereket nem az elkövető családtagtól védik meg, hanem sokszor kiemelik a családból: az erőszak traumája után a családja elvesztésének traumáját is át kell élnie. Az elkövető gyakran azzal zsarolja az áldozatot, hogy „ha elmondod, majd mehetsz intézetbe”. „Az igazság feltárása” céljából az esetleg segítséghez jutó és már gyógyulás útjára lépő gyereket több évig rendszeresen visszarángatják, hogy ismét elmondja a traumát – arra kényszerítve, hogy újra és újra átélje, ami vele történt. Közben megalázzák, megszégyenítik, hazugnak nevezik.

A gyerekek intézményes védelme, a megfelelő törvények elfogadása és betartatása az állam feladata. Ennek korrekt működésére sok országban van példa. Némely elfogadott törvény Magyarországon is a megfelelő irányba mutat. A mindennapok gyakorlatában mégis csak nagyon szoros szakmai kísérés mellett lehet a szexuális erőszakot átélt gyereknek vagy a szüleiknek a további viktimizálás veszélye nélkül azt javasolni, hogy tegyenek feljelentést.

A Hintalovon Alapítvány 2017-ben aláírásgyűjtést kezdeményezett annak érdekében, hogy a kormány, valamint minden magyar döntéshozó és végrehajtó szerv ismerje el, hogy a gyerekek szexuális abúzusa jelenleg nem megfelelően kezelt probléma Magyarországon. A petíciónkat több mint 4000 magánszemély és 30 szakmai szervezet írta alá, majd a teljes anyagot átadtuk a Házelnök titkárságának.


A gyerekek érdekében elvárjuk, hogy a kormány tegye meg a szükséges lépéseket a megelőzés érdekében és azért, hogy a gyerekek merjenek segítséget kérni, nagy biztonsággal kapjanak is segítséget, és az elkövetőket felelősségre vonják.

A petíció beadása

petíció céljaival egyetértő civil szervezetek és szövetségek listája:

További tartalmak a témában

A Te hogy látod? kutatásból megismerheted a gyerekek véleményét arról, milyen ma gyereknek lenni Magyarországon.
Veszélyes, ha a szülő túlhasználja a közösségi médiát, és újszülött kortól kezdve képeket és adatokat közöl gyerekéről. Tudj meg mindent a digitális lábnyomról, és hogy hogyan lehet digitális szülőként is felelősen eljárni!
Olvasd el összefoglalónkat a legfontosabb kérdésekről és válaszokról a Minden gyerek kicsi kincs könyvvel kapcsolatban!
Ha a gyerek gondolatai és kérdései mentén együtt feldolgozzuk a történteket, akkor benne is a helyére kerül, ami történt, így pedig kisebb eséllyel okoz majd számára félelmetes, szorongató érzéseket.

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Internetes házirend – Segítség szülőknek és gyerekeknek

Nem tudod hogyan szabályozd a netezést? Támogasd, vedd el, korlátozd? Ha bizonytalan, mennyit lés hogyan lehessen otthon netezni, ez a kidvány neked szól!

Gyerekjogi ábécé

Gyerekjogi ábécé – Plakát

Mire van szüksége a gyerekeknek? Mitől kell megóvni őket? A gyerekjogok nem elvont, bonyolult jogi passzusok, hanem azok a feltételek, melyek a kiegyensúlyozott gyerekkorhoz szükségesek.  Ha kíváncsi vagyok Gyerekjogi ábécé-nkre, válassz az alábbi adományösszegek közül, és töltsd le plakátunkat!

Mit gondolj végig, ha kikérnéd a gyerekek véleményét?

Ha kíváncsi vagy, hogy milyen szempontokat érdemes végiggondolnod és figyelembe venned, ha a gyerekek véleményére vagy kíváncsi, akkor válassz az alábbi  adományösszegek közül és töltsd le erről szóló kiadványunkat!

Cikkajánló

×
×

Cart