A gyermekjogi érdekképviselet lehetőségei

Hogyan küzdenek meg a gyerekekkel foglalkozó civil szervezetek az őket érő kihívásokkal?
Érdekképviselet-demokrácia

Hintalovon

2024.11.29.

Az ECPAT International felkérésére 2024-ben kutatást végeztünk arról, hogy mi jellemzi a gyerekekkel foglalkozó civil szervezetek érdekképviseleti kihívásait és stratégiáit Magyarországon. A gyerekekkel foglalkozó szervezetek speciális helyzetben vannak Magyarországon. Egyszerre kell megküzdeniük a nemzetközi térben is jellemző globális változások kihívásaival, de azzal is szembe kell nézniük, hogy a magyar gyermekvédelmi rendszer egyre nehezebb helyzetben van. Olyan mély, rendszerszintű problémák jelennek meg, amiben már a civil elköteleződés a párhuzamos szolgáltatások nyújtásán keresztül is csak az egyes problémák rész megoldásait jelenthetik. A kutatás során felismerhetővé váltak olyan tendenciák, melyek szerint a mélyen gyökerező problémák pedig a politikai és ideológiai támadásokkal megosztott szervezeteket az összefogás irányába mozdítják.

A civil szervezeteket egyre inkább korlátozzák szigorúbb szabályozások, pénzügyi korlátok és társadalmi közöny, amely túlélésre, nem pedig bővülésre készteti őket. A kutatás rámutat arra is, hogy ebben a politikailag ingatag környezetben a konfliktuskerülő stratégiák alkalmazása és az együttműködő hálózatok építése alapvető fontosságú az érdekképviseleti tevékenységek fenntarthatósága érdekében. Ugyanakkor a koalíciókra való támaszkodás önmagában nem biztos, hogy megvédi a szervezeteket.

A kutatási jelentés ajánlásokat is tartalmaz. A legfontosabbak közé tartozik egy egyértelmű, lokalizált érdekképviseleti definíció kialakítása a szektoron belüli egységes fellépés előmozdítása érdekében, hosszú távú edukációs/figyelemfelhívó kezdeményezésekbe való befektetés a gyermekjogok társadalmi megértésének növelésére, valamint a magas színvonalú szolgáltatásnyújtás érdekképviseleti eszközként való kihasználása. Emellett elengedhetetlen a digitális biztonság, jogi védelem és pszichológiai támogatás erősítése a munkatársak számára az civil szervezetek működési ellenállóképességének megőrzése érdekében. Végezetül, az állami és nemzetközi donoroktól való pénzügyi függetlenség elősegíti az autonómiát, lehetővé téve a szervezetek számára, hogy szabadabban végezhessék küldetésüket egy egyre korlátozóbb környezetben is. Ez a sokrétű megközelítés elengedhetetlen ahhoz, hogy a szervezetek alkalmazkodjanak a változó politikai klímához, miközben megvédik a gyerekek, és a róluk gondoskodó, értük felelős sérülékeny szakma-csoportok jogait.

A kutatás jelentés magyar és angol nyelven is elolvasható.

2025. június 12-én az ECPAT támogatásának köszönhetően megrendeztük a „Gyermekjogi érdekképviselet szűkülő demokratikus terekben” című webináriumot. Az esemény azt vizsgálta, hogy a civil tér szűkülése miként hat a gyermekjogi érdekérvényesítésre, saját empirikus kutatásunk eredményei alapján, valamint a magyar és európai kontextusokra támaszkodva.

    A rendezvény civil szervezetek képviselőit, kutatókat és nemzetközi partnereket hozott össze, hogy megvitassák a korlátozó környezetek által jelentett kihívásokat, és megosszák az érdemi érdekérvényesítés fenntartására irányuló stratégiákat. A webinárium egy tartalmas beszélgetéssel és tapasztalatcserével zárult. A webinárium angol nyelvű felvétele itt tekinthető meg:

    Az angol nyelvű prezentációk itt érhetők el:

    A webináriumot Gyurkó Szilvia moderálta.

    Hálásak vagyunk a Flamand Kormány Képviseletének nagylelkű támogatásáért, amely lehetővé tette az esemény megrendezését.

    Köszönjük mindenkinek, aki részt vett, és hozzájárult a párbeszédhez. Reméljük, hogy ezek az anyagok támogatni fogják a gyermekjogok védelmére és érvényesítésére irányuló törekvéseket a kihívásokkal teli demokratikus környezetekben.

    10 éve a gyerekjogokért

    Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

     

    Mert a gyerekek nem tudják egyedül megvédeni a jogaikat. Ehhez olyan felnőttekre van szükségük, akik kiállnak értük. És olyan támogatókra, akik lehetővé teszik ezt a munkát.

    Segíts, hogy a következő 10 évben is kiállhassunk a gyerekekért!

    Adószámunk: 18752836-2-41

    Sikeres másolás!

    Köszönjük, hogy számíthatunk rád!

    További tartalmak a témában

    Gondolkoztál már azon, hogy milyen lehet Gyermekjogi követnek lenni? Most a gyermekjogok legfiatalabb képviselői árulják el, hogy miért lehet ez jó neked – és mit szeretnek Ők ebben a munkában.
    Az év hősnője díjat 2020-ban a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány kapja; az Alapítvány vezetője, Gyurkó Szilvia beszél a gyermekek és a nők helyzetéről karantén idején.
    A tudás hatalom és erőssé tesz. Legyél a hősünk, aki fel tudja venni a harcot a gyerekbántalmazás ellen és jelentkezz pedofíliáról szóló 1,5 órás online képzésünkre!
    A Hintalovon Alapítvány 10. születésnapja alkalmából idén először adta át jubileumi díjait azoknak, akik kiemelkedő munkájukkal a gyerekekért és a gyerekjogokért dolgoznak.

    Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

    Legyél Te is rendszeres adományozónk!

    Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
    Egyszeri

    Legfrissebb híreink

    Letölthető anyagaink

    5 lépés a traumaérzékeny tartalomgyártáshoz

    Töltsd le az útmutatót, és tudd meg, hogyan készíthetsz traumaérzékeny, felelős tartalmat gyerekeket érintő ügyekről!

    Internetes házirend – Segítség szülőknek és gyerekeknek

    Nem tudod hogyan szabályozd a netezést? Támogasd, vedd el, korlátozd? Ha bizonytalan, mennyit lés hogyan lehessen otthon netezni, ez a kidvány neked szól!

    Gyerekbarát anyagok jogi eljárásokhoz

    A felnőttek felelőssége, hogy a gyerekeket tájékoztassák a jogaikról a jogi eljárásokban. A gyerekbarát anyagok érhetőbbé teszi a gyerekeknek mi fog velük történni egy jogi eljárás során.

    Cikkajánló

    ×
    ×

    Cart

    Számít a gyerekkor, számít az 1%-od!

    Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk, kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

    Támogass minket idén adód 1%-ával, hogy továbbra is kiállhasunk a gyerekekért és jogaikért!

    Mert számít a gyerekkor.
    Adószámunk: 18752836-2-41

    Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.