Nyári szünetre mentek a Gyermekjogi Követek is

Bár beköszönt a nyár, a Gyermekjogi Követ Program nem áll le teljesen a nyári szünet alatt: középiskolás önkénteseink továbbra is igyekeznek gyerekjogi üzeneteiket eljuttatni kortársaiknak a közösségi médián keresztül, illetve már most elkezdték a felkészülést az őszi időszakra.

Hintalovon

2019.06.28.

A nyár beköszöntével véget ért a tanév a gyerekek számára, ezzel együtt pedig a Gyermekjogi Követek heti találkozói is szünetelni fognak szeptemberig. Azonban az elmúlt időszak rengeteg feladata után a Gyermekjogi Követ Program sem áll le teljesen a nyárra: középiskolás önkénteseink továbbra is igyekeznek gyerekjogi üzeneteiket eljuttatni kortársaiknak a közösségi médián keresztül, illetve már most elkezdték a felkészülést az őszi időszakra. Ugyanis szeptembertől, a jelentés genfben történő bemutatását követően a hazai sajtóban és platformokon is bemutatjuk a “Te hogy látod?” kutatás eredményeit.

Lássuk mi történt velünk az elmúlt hetekben!

Amióta lezárult az ENSZ Gyermekjogi Jelentéséhez tartozó “Te hogy látod?” kampány adatgyűjtése és elcsendesedett a Követek által folytatott kampány, kicsit kevésbé láthatóvá vált a Program munkája. Miközben a szakértők az adatok feldolgozását végezték, a Gyermekjogi Követekre hárult a feladat, hogy a megismert adatok alapján elkezdjék kiválasztani az eredmények kommunikációjára alkalmas üzeneteket. Tételmondatokat, történeteket válogattak, alaposan elmélyedtek az adatok bemutatásának lehetőségeiben – ehhez különböző kommunikációs gyakorlatokat végeztünk a találkozókon.

Témánként dolgoztuk fel az eredményeket, így lehetőségünk nyílt jobban elmélyülni a kapcsolódó gyermekjogi szabályozásban. Továbbá a felmerülő kérdéseket az Alapítvány jogászainak segítségével tudtuk áttekinteni. Igyekeztünk minden ilyen kérdést összegyűjteni, hiszen ezek a kérdések az eredmények bemutatása során is hasznos elemei lehetnek a kommunikációnknak. A Követek játékos feladatokkal és szituációs gyakorlatokkal készültek és folytatják a felkészülést az eredmények őszi képviseletére.

Túl az adatelemzésen…

Természetesen ez az időszak sem volt eseménytelen. A találkozókon túl, a Követek ellátogattak az Emberi Erőforrások Minisztériumába, ahol az eredményekről és a kutatás módszertanáról tartottak előadást a kijelölt munkacsoportnak. A prezentációt követően felkérést kaptunk arra, hogy a kidolgozott jelentést és annak részletes eredményeit szeptemberben megismertessük a Minisztériumban. 

Velev Dóra és Botos Viktória pedig részt vettek egy ChiLLS Workshopon is Antwerpenben. A gyermekközpontú igazságszolgáltatást középpontba helyező program antwerpeni találkozóján az igazságszolgáltatásban dolgozó szakértők és a gyermekek nézőpontját képviselő Gyermekjogi Követek cseréltek tapasztalatokat. 

Elköszöntünk a szezontól​

Június 13-án zártuk le az évet, persze csak szimbolikusan, inkább csak a tanévzáráshoz igazodva. A záró alkalmon, bár a hangsúly az elmúlt év eredményein volt, a fókuszt kimondottan a karácsony utáni eseményeknek szenteltük. Azóta a csapatban számos változás következett be, néhány Követet elbúcsúztattunk, illetve új Mentorok csatlakoztak a csapathoz. Közben futott a “Te hogy látod?” kampány, amelynek már az eredményfeldolgozási fázisában járunk. 

A jó időt kihasználva a Városmajorban tartottunk egy fagyizós-sütizős évadzárót, illetve nyártervezőt. 

Mi vár ránk a nyáron?

A Gyermekjogi Követek számára nemcsak az iskolában, hanem az Alapítványi munkájuk tekintetében is kitört a nyári szünet. Ennek ellenére több rendezvényen részt fogunk venni, de a heti találkozóink csak szeptemberben folytatódnak majd. Addig is, dolgozunk a z ENSZ számára készülő jelentésen, előkészítjük az eredmények kommunikációját és persze igyekszünk feltöltődni, mert rengeteg munka vár még ránk az ősszel!

Számít a gyerekkor, számít az 1%-od.

Már tizedik éve képviseljük a gyermekjogokat, közvetítünk, kutatunk, megmutatunk, elmagyarázunk, segítséget nyújtunk, meghallgatunk,kiállunk, leírunk, közzéteszünk, támogatunk és megerősítünk.

Támogass minket idén adód 1%-val!

Adószámunk: 18752836-2-41

Sikeres másolás!

Neked csak két perc, nekünk hatalmas segítség.

További tartalmak a témában

Az egészséges szexualitás kialakulásához nem elég az egyszeri szexuális felvilágosítás. A testi és lelki változások mind formálják a gyerek szexualitását, akit nagyon sok veszélynek teszünk ki, ha egyedül hagyjuk a kérdéseivel.
Gyermekjogi Követeink 2018 ősze óta heti rendszerességgel dolgoznak azon, hogy az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága a gyerekek véleményét is megismerhesse a magyarországi gyerekek helyzetéről. Erről szól a „Te hogy látod?” kampány. Az Alapítvány fiatal önkéntesei részt vettek a kérdőív összeállításában, hirdetésében, tájékoztatókat készítettek a kampány céljáról fiataloknak, most pedig segítik az ENSZ számára készülő jelentés elkészülését, és készülnek az eredmények bemutatására, képviseletére.
Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell. Sokszor mondjuk ezt, de mit is jelent ez pontosan és mit takar a közösségi gyerekvédelem?

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Egyszeri

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Párkapcsolat vagy szülőség?

Szülőként annyi mindenre kell figyelni... Összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, amelyek segíthetnek a párkapcsolatot megerősíteni.

Az integrált gyermekvédelmi rendszer 10 alapelve

Ismerd meg az EU által kidolgozott integrált gyermkvédelmi rendszer 10 alapelvét, melyek mentén a Hintalovon Alapítvány is működik!

20 mondat, ahelyett hogy NE SÍRJ! – Plakát

Adunk néhány tippet arra, mit tudsz mondani ahelyett, hogy ne sírj! Töltsd le plakátunkat!

Cikkajánló

Joga van érteni, joga van kimaradni belőle! - A gyerekjog nem választás kérdése.
A politikai üzenetek a felnőtteknek szólnak, de a gyerekek is látják, hallják és megélik őket. A gyerekislatja.hintalovon.hu oldalon összegyűjtöttük, mit tehetnek a szülők, pedagógusok és szervezetek azért, hogy a gyerekek biztonságban maradjanak ebben az időszakban is.

Kapj kampányidőszakban is kapaszkodókat - iratkozz fel hírlevelünkre!

A választásokat megelőző kampányidőszakban minden héten összeállítunk egy olyan hírlevelet, ami az aktuális eseményekre is reagálva segítséget nyújt a szülőknek, felelős felnőtteknek, hogy a gyerekek biztonságáért és jóllétéért még többet tudjanak tenni.
Email
Székhely
Adószám

Támogass minket

Bankszámlaszám
IBAN
BIC/Swiftz
Copyright © 2026 Hintalovon Alapítvány. Minden jog fenntartva
×
×

Cart