A fejtetvesség: határátlépés.
A kb. 3 milliméter nagyságú, ovális alakú rovar, a fejtetű (Pediculus humanus capitis) befészkeli magát a hajunkba, táplálkozik (naponta akár 12 alkalommal is, kizárólag emberi vérrel) és szaporodik (serkéit erős cementanyaggal a hajszálak tövéhez ragasztja).
A „befészkelés” mellett sokszor saját magunkat is arra kényszeríti ez a betegség, hogy fel megsértsük a határainkat: vérszíváskor a fejtetű olyan anyagokat juttat a szervezetünkbe, amelyek viszketést okoznak, aminek következtében vakarózni kezdünk, a fejbőrünk felsértése pedig további gyulladásokhoz, fertőzésekhez vezethet.
A testi határsértést ez a néhány milliméteres, szárnytalan, szürkés-sárgás kültakarójú rovar követi el – ennek a megelőzésére és kezelésére számtalan szer (hajszesz, sampon, por, aerosol) létezik.
A kellemetlen vérszívók mellett azonban sokszor mi, felnőttek is sértünk határokat. Akkor, amikor úgy vizsgálunk meg egy osztályt, hogy nem biztosítjuk a gyerekeknek a megfelelő magánszférát. Akkor, amikor a fertőzésre hivatkozva kitiltunk valakit a közösségből, vagy akkor, amikor nem teszünk meg mindent azért, hogy a gyerekek ne sértsék egymás határait – ne bántsák, ne rekesszék ki megfertőződött társukat.
A fejtetvesség: krízis.
Viszkető, kellemetlen, rossz érzést keltő, a kezelése pedig „melós”. De, mint a legtöbb esetben, a krízis kétoldalú: a rossz dolgok mellett lehetőséget is kínál. A krízis fogalmát jelölő kínai írásjel két elemből áll össze: veszély és esély.
Mire nyújt esélyt a fejtetvesség? Tanulásra. Lehet tanulni a fejtetűről, vagy általában a parazitákról, a parazita életmódról. Lehet tanulni a betegség megelőzéséről (és általában a testi higiéniáról) és a kezeléséről. De lehet tanulni közös felelősségről, hiszen a fertőzés ellen közösen tudunk védekezni. És lehet tanulni emberségről: felkarolásról, megértésről, támogatásról és elfogadásról.
Mit tehetünk azért, hogy a kellemetlenség helyett az érme szebbik, esélyt jelentő oldala ragyogjon fényesebben?
Beszéljünk róla!
Ne tabusítsunk, hiszen az elhallgatás, a titok csak a félelmeket és a rossz érzéseket növeli a gyerekekben. Beszéljünk róla, oszlassuk el a fejtetvességgel kapcsolatos tévhiteket, helyette mondjuk el, hogy mi ez az egész és mit kell csinálnunk egyéni és közösségi szinten ebben a helyzetben, adjunk praktikus tanácsokat a kezeléssel kapcsolatban a gyerekeknek és családjaiknak!
Mondjuk el a gyerekeknek, hogy a fejtetvesség egy állapot, egy betegség, amit kezelni kell és akkor gyorsan elmúlik – ebből a szempontból olyan, mint egy megfázás. Azonban máshogy terjed. Nem kell elkerülni a fertőzött gyerekeket és általában egymást, a testi kontaktust és a különböző tárgyak (például fésű, párna, ruhák stb.) közös használatát azonban igen. Fertőzés esetén pedig azonnal cselekedni kell, hiszen a közösség is komoly veszélynek van ilyenkor kitéve – erről és az elérhető gyógykészítményekről tájékoztatni kell az érintett gyerekeket, családokat.
Nyújtsunk biztonságot a fertőzött gyerekeknek – kezeljük bizalmasan az információkat!
Egy gyerek betegsége, állapota – amíg nem veszélyes a közösségre – a magánügye. A gyerekek méltósághoz-, illetve személyes (egészségügyi) adataik védelméhez való jogát mindig tiszteletben kell tartani. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fertőzöttség felismerésétől annak elmúlásáig végig bizalmasan, biztonságot nyújtó módon kell viselkedni a gyerekekkel.
A fejtetűvel kapcsolatos vizsgálatot például nem az osztályteremben, a közösségben, hanem külön helyiségben, – más orvosi vizsgálatokhoz hasonlóan – a többi gyerek nélkül kell elvégezni. Fertőzöttség esetén pedig az érintett tanuló(k) osztályfőnökének a dolga, hogy tudassa az érdekelt szülővel – és csak vele – a fejtetvesség tényét és adjon tájékoztatást a szükséges teendőkről.
Kerüljük a stigmatizációt és kirekesztést!
A fertőzött gyerek egyedül érezheti magát, cikinek, kellemetlennek, elítélendőnek gondolhatja betegségét. Nyugtassuk meg, hogy a fejtetvesség egy átmeneti állapot, egy betegség, ami egyrészt nem annyira ritka, másrészt pedig könnyen kezelhető.
Miután a fejtetű a megfelelő kezeléssel rövid idő alatt elpusztítható és a serkék is eltávolíthatók, ezért az érintett gyerekek közösségből történő kitiltása nem indokolt.
Fontos, hogy ne bátorítsuk a gyerekeket arra, hogy kerüljék el a fertőzött társaikat. Természetesen fontosak a határok betartása, a védekezés közös felelősség: kerülni kell a testi kontaktust, valamint a fésűk, párnák és egyéb hasonló tárgyak közös használatát. Hasonlóan a koronavírus járványhoz: attól hogy maszkot hordtunk, még beszélgettünk egymással…
Lépjünk fel a bántalmazás ellen!
Ha valakit bármilyen okból, akár a megbetegedése miatt bántanak – csúfolnak, nevetségessé tesznek, kiközösítenek, az nincs rendben! A biztonságos közösség alapköve az, hogy a gyerekek tisztában vannak azzal, hogy milyen határokat nem léphetnek át egymással szemben, valamint felismerik, ha sérülnek ezek a határok és tudják, hogy mit kell tenniük és kihez fordulhatnak ilyen esetekben.
Bullying esetén mindig a lehető leghamarabb közbe kell lépnünk és egyértelművé kell tennünk, hogy senkit nem szabad amiatt bántani, mert ő, vagy valamely hozzátartozója beteg lett. Fokozottan figyeljünk arra, hogy az egymás iránti szolidaritás, a megértés és az empátia ebben a mostani helyzetben is jelen legyen.
Felnőttként nem csak abban van felelősségünk, hogy a fertőzés esetén minél kevésbé sérüljenek a gyerekek, de azért is tehetünk, hogy a krízisből esély legyen. Felhasználhatjuk az apró, élősködő és határsértő rovart arra, hogy megerősödjön a közösség: hangsúlyosabbá váljanak a közös értékek és egyértelműbbé váljanak a közösség biztonságosságát meghatározó határok.