Hogyan segíthetnek a mesék a gyerekeknek a válás feldolgozásában?

A válás minden család számára megterhelő, kihívásokkal teli folyamat. Mikor lehet és kell beavatni ebbe a gyereket, hogyan lehet velük jól beszélgetni a változásról és milyen történetekkel tudjuk enyhíteni a bizonytalan időkben a szorongását?

Hintalovon

2024.11.26.

A jó meséknek időtlen idők óta van két fontos tulajdonsága. Az egyik az, hogy mindig egy változással indítanak, felborul bennük az addigi világ rendje, és egy új, kihívásokkal teli szituációban találja magát a főszereplő. A másik pedig, hogy az igazán erős mesék soha nem próbálják meg szépíteni a nehézségeket, nincsenek bennük kozmetikázott, elhazudott pillanatok – éppen azért, hogy végül a feszültségek feloldása is katartikus legyen. 

Mindezek után nem az a kérdés, hogy szabad-e mesét írni a válásról – szabad, hisz mindenről szabad – vagy, hogy ezeket olvashatjuk-e a gyerekeknek. Az igazán fontos kérdés az időzítés, és az, hogy tényleg jó történeteket találjunk a témában. 

Gimesi Dóra Csomótündér című meséjében egy idős tündér tévedésből nem a megfelelő pár életét köti össze, mire pedig a tévedésre fény derül, a párnak gyereke születik. Nehéz helyzet? Nehéz bizony. Van megoldás? Természetesen van, ráadásul happy end. Annak ellenére, hogy válással zárul a történet. 

Egy friss statisztika szerint ma minden harmadik házasság felbomlik, évente közel 17 ezer jegyzett válásról tudunk. Ilyen arányok mellett szinte törvényszerű, hogy a gyerekek – közvetlenül, közvetetten, tágabb-szűkebb családi, baráti körben – találkoznak a válás jelenségével. A Csomótündér a 6-8 éves korosztály számára ad erős kapaszkodót a témában, de fontos, hogy ne egy érzékeny, bizonytalansággal teli pillanatban kerüljön elő esti meseként, és lehetőleg a felnőtt előolvassa a történetet. 

Podcastsorozatunkban a Bookline által ajánlott gyerekkönyvekből válogatva igyekszünk alaposabban is körbejárni egy-egy témát és nemcsak megérteni a gyerekeket érő kihívásokat, hanem beszélni arról is, hogy felnőttként milyen lehetőségeink vannak segíteni nekik ezeknek a helyzeteknek a kezelésében. Gimesi Dóra könyvéről Stáhly Kata, a Hintalovon pszichológusa, és Szeder Kata, az Alapítvány kommunikációs munkatársa beszélgetett. 

A cikket a Bookline támogatta, köszönjük nekik!

További tartalmak a témában

A Jurányi 2024. november 23-29 között zajló mindenGYEREK Fesztiváljának keretében bemutatott darabokhoz összegyűjtöttünk néhány hasznos anyagot.
A Gyermekjogi Civil Koalíció aláírást kezdeményez olyan összkormányzati lépések sürgetésére, amelyek eredményeként minden gyermek valódi és hatékony védelmet kaphat, hogy ne váljon szexuális erőszak áldozatává, illetve megelőzze az újbóli áldozattá válást.
Egy erőszak miatti börtönbüntetéséből frissen szabadult férfi a legelső láthatáson megölte tízéves fiát és tizenhárom éves nevelt lányát, majd felakasztotta magát. Mi kellett volna ahhoz, hogy ez ne történhessen meg?

Szeretnél az elsők között értesülni az újdonságokról?

Legyél Te is rendszeres adományozónk!

Már egyszeri támogatással is nagyon sokat segíthetsz, a havi 5000 forint rendszeres támogatás pedig nagyságrendileg teszi jobbá, kiszámíthatóbbá az Alapítvány mindennapi életét!
Havi
Clear

Legfrissebb híreink

Letölthető anyagaink

Mikor és hogyan jelezz? – Öltözői plakát sportoló gyerekeknek

Válassz az alábbi adományösszegek közül és töltsd le öltözőkbe, sportlétesítményekbe szánt plakátunkat!

kamaszkor útikalauz

Kamaszkor – Útikalauz (felvilágosításhoz) szülőknek 1. rész

A kamaszkor nehéz. Segítünk eligazodni a kamaszkor kényes nevelési kérdéseiben, legyen szó felvilágosításról, szexuális nevelésről, más fontos kérdésekről.

Nevelés vagy büntetés? – plakát

Mi a nevelés célja? Mi a különbség az egészséges fegyelmezés és a büntetés között? Tudd meg szülőknek készült plakátunkról!

Cikkajánló

×
×

Cart